Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - Parasztok fővárosba költözése a középkor végén
582 Társadalmi csoportok a középkori Budán ni vagyonát eladva új egzisztenciát épített ki magának a városban is, ilyen lehetett a kereskedővé lett Somogyi Barnabás Budán, Somogyi Balázs Pesten, vagy a hasonló nevű tanácstagok Óbudán. Karriert azonban, hacsak nem volt nemes, mégis elsősorban a városi, a mezővárosi eredetű dél-dunántúli tudott elérni Budán és testvérvárosaiban (lásd Atádi bírót, a Pécsieket Budán és Óbudán, az Igaliakat Óbudán). A második réteg a kézműveslegényeké volt. Bár itt is természetesen a városi, a mezővárosi eredetűek lehettek többségben, ismerünk dél-dunántúli faluból származó iparosmestert is, például Karai Benedek szabót Budán. Nyilvánvaló, hogy falusi parasztlegény lehetett, aki valahol kitanulta a mesterséget, majd az előírt vándorlás során Budára jutott, ahol - talán egy mester családjába házasodva - bejutott a céhbe. Ebben a vonatkozásban a parasztnemesi származású kézműveseket is említhetjük, hiszen anyagi helyzetük nem sokban különbözött a jobbágyokétól. Adattárunkban nem említettük a sok helyütt előforduló falunévre tekintettel nemes Szentgyörgyi Mihály Buda-külvárosi zsemlesütő mestert, aki 1517-ben a kéthelyi pap által megölt testvéréért vette fel a nemesi vérdíjat. Valószínű azonban, hogy — mivel Somogybán van egymáshoz közel Szentgyörgy és Kéthely53 - ö is somogyi volt. Mihály mesterre bizonyára ugyanaz áll, mint Karai Benedek szabóra. A kézművesnek ment falusiak valószínűleg többségükben nem hagytak ingatlant maguk után, és ez még inkább áll a harmadik, valószínűleg legnagyobb dél-dunántúli eredetű városi lakosok rétegére, a teljesen nincstelenekre. Számukra a város az emelkedés, a társadalmi ranglétrán való előrelépés lehetőségét kínálta. Ez a szegény vidéki lakosság részéről megmutatkozó „bevándorlási nyomás” másutt is kimutatható a középkorvégi Európában,54 és legalábbis Buda környékén a nagy kiterjedésű szőlők biztosították a munkaalkalmat, majd a szerény vagyonosodás eshetőségét. Óbudán Székely Györgynek sikerült egy olyan szőlőmunkásra vonatkozó adatokat találnia, amelyekből kiderül, hogy később óbudai polgár és maga is szőlőbirtokos lett.55 Hasonló lehetett a helyzet a már előbb említett budai kapásokkal is. Az ilyen, eredetileg nincstelen dél-dunántúli parasztok, akiknek a főváros a munkaalkalmat jelentette - lakóhelyként nem feltétlenül azt választották. Nemcsak Óbudára gondolunk, hanem Buda két, szabad királyi városi kiváltságában nem részesülő, magánkézen lévő külvárosára, Budafelhévízre és Logodra.56 Nagyon érdekes, hogy a már említett Igáiról származó György deákon kívül mindössze Budafelhévíz két leggazdagabb polgára, két mezővárosi bírája, származott a Dél-Dunántúlról, azaz a huszonegy származáshelyéről ismert budafelhévízi lakos közül csupán 14,3% származott innen. A két bíró nem mezővárosz származású, bizonyára gazdag falusi jobbágycsaládból származtak, akiknek a mezőváros már emelkedést jelentett. Más a helyzet Logod esetében. A tizenhat származáshelyéről ismert logodi (az adatok mind a tizedjegyzékekből valók) közül hat, azaz 37,5% dél-dunántúli. Ez még a budainál is magasabb arány. A logodiak ugyancsak Buda szőlőhegyein szerezték parcelláikat, ezzel is mutatván, hogy ideköltözésiik a szőlőműveléssel függött össze. Nyilvánvalóan azért költöztek először Logodra, mert itt olcsóbban lehetett lakást, esetleg saját házat szerezni, mint a fővárosban. Nem véletlen, hogy a Somogy megyei Bárki Ambrus eredetileg Logodon lakott, mielőtt felköltözött volna egy budai, várbeli bérházba. Természetesen hiba lenne feltételeznünk, hogy valamennyi dél-dunántúli nincstelen megtalálta Budán a szerencséjét, azaz először napszámos volt, majd emellett egy kis saját szőlőt szer53 Prot. Búd. 407. p.; CsÁNKI 1890-1913. II. 620., 643-644. p. 54 MASCHKE 1967. 72. p. 55 Székely 1961. 337. p. 56 Ld. az Adattárat.
