Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban
Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban 353 hát városi levéltárainkban találhatunk kincstári nyugtákat soha ki nem fizetett adókról, és adósságleveleket soha fel nem vett kölcsönökről. A valóságban pedig csupán arról van szó, hogy az udvarnak hitelben szállított áruk megfizetéséről egy város adójával szavatol. Sokszor már maga a kincstár szólítja fel a várost, hogy adjon ilyen adósságlevelet, máskor a kereskedők is már nem a pénzt, hanem az adósságlevelet kérik. Lehetséges, hogy a városok kötelezvényeivel már az értékpapír-kereskedelem kezdetei is megjelennek a városban.132 A kincstár adósságai átvállalásának másik módja az, amikor a kincstartó a saját nevére és céljaira vesz fel kölcsönt, illetve ígér királyi tartozást megfizetni, amelyre vagy királyi jövedelmeket köt le, vagy azt in forma camere apostolice ígéri határidőre megfizetni.133 Néha azonban a kereskedő már nem bízott meg a kincstartóban, és ilyen esetben a megfizetésért másnak is szavatolnia kellett.134 Ezeknek a tartozásoknak egy részét a kincstár közvetlenül fizette ki. Más esetekben a hitelező kereskedőnek királyi birtokokat vagy jövedelmeket bocsátanak zálogba, esetleg bérbe. Ez leggyakrabban a harmincadhivataloknál fordult elő, ami érthető, hisz így a zálogbirtokos kereskedő árui után valószínűleg vámmentességhez jutott. Érdekes azonban, hogy míg az udvari szállító kereskedők kevés kivétellel budaiak, a harmincadbérlő polgárok között nemcsak budaiakat találunk. Ez azt mutatja, hogy a harmincadbérletnél vagy zálogosításnál csak abban az esetben tételezhetünk fel udvari szállítást, ha azt az oklevél nyíltan ki is mondja. A nem budai harmincadbérlő vagy zálogbirtokos polgárok rendesen csak saját városuk harmincadját bérlik, míg budaiakkal mindenütt találkozunk. Hasonló a helyzet akkor, ha a polgár a harmincad vezetését hivatalnokként mint kincstartói familiáris vállalja, el.135 Budai 132 1509-ben a királyi kincstartó hitelben szállított áruk és pénzkölcsön fejében 1500 Ft-ot utalványoz Bontempinek Beszterce város adója terhére, és felhívja a várost, hogy adjon biztositékot Rasonnak a pénz megfizetésére (Beszterce V. It. oki. 291., 293. sz. stb. [MOL DF 247527., 247529.]). 1518-ban ugyancsak Bontempi nyugtatja Besztercét, hogy 300 Ft-ot kifizettek neki, de még 1225 Ft-tal tartoznak (uo. 389. sz. [MOL DF 247627.]). 1515-ben a király a város 2000 Ft-ot kitevő 1517. évi cenzusát utalványozza Felice Staginak azzal, hogy oklevelével biztosítsa a firenzei kereskedőt, hogy meg fogja neki az összeget fizetni (uo. 364. sz. [MÓL DF 247601.]). 1519. január 1-jén a király utasítja Beszterce városát, hogy a Pólyák Pálnak utalványozott adójából 500 Ft-ot azonnal fizessen ki készpénzben, míg a többiről adjon biztosítékot Pólyáknak. Azt, hogy a „biztosíték” mit jelentett, a város 1519. február 7-i oklevele mutatja. Eszerint a város „szükségéből” 1500 Ft „kölcsönt” vett fel Pólyáktól, amelyet adójából fog kifizetni (uo. 394-395. sz. [MÓL DF 247632-247633.]). Más városoknál és jövedelmeknél is ez volt a helyzet. A király a végvárak szükségletére hitelezett áruk és pénzek fejében zálogba adta a kassai harmincadot Pemfflinger Jánosnak. Kassa azonban maga akarta a harmincadot kezelni, és ezért a király 1512-ben elismeri, hogy a város megtérítette Pemfflingernek a 3632 Ft-os királyi tartozást, és ezért a harmincadot átadja a városnak. A valóságban Pemfflinger nem kapta meg a pénzt, csak egy városi kötelezvényt. A Pemfflingerek még 1513-ban és 1514-ben is nyugtatják a várost a részletek törlesztéséről. (Kassa v. titkos It. E. 17. [MÓL DF 269287.] és Schwartzenbach gy. 896., 923. sz., [MÓL DF 270918,, 270945.]) 1442. sz. Amennyire gyakran alkalmazta a kincstár ezt a kereskedők által is kedvelt módszert, annyira nem szerették a városok. Beszterce például egy keltezetlen kérvényében keservesen panaszkodik ez ellen a módszer ellen II. Lajos királynak (Beszterce v. lt. oki. 372. sz. [MÓL DF 247610.]). 133 KUBINYI 1958a. 37-38. p. Például Várday kincstartó 1510-ben kötelezvényt ad Bontempinek, amelyben magára vállalja elődjének a kincstár terhére Rasontól felvett 2000 Ft adósságát, melyet meg is fizetett. MÓL DL 82317., 82318. 134 Kokon Péter budai polgár 1525-ben hitelben szállított az udvarnak 1000 Ft értékű posztót a végvárak ellátására és 2000 Ft értékű selymet. Miután úgy látszik, a kereskedő nem bízott meg Dóczy János királyi kincstartóban, Zápolyai János erdélyi vajda állt jót a kincstartóért. Ld. a vajda és Chereughi János alkincstartó, kincstartói helytartó kötelezvényeit (Pozsonyi kpt. orsz. It-a. Prot No 5. extraser. 1514-26. 59. [MÓL Ft. 43352/4 filmdoboz.] A Vármúzeum Budapest Története c. gyűjteményében ). Kokonról ld. még alább is. 135 Kubinyi 1957. 33. p. skk.
