Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
A királyi székhely és a főváros - A budai vár udvarbírói hivatala (1458–1541). Kísérlet az országos és a királyi jövedelmek szétválasztására
242 A királyi székhely és a főváros adó kezelésére választottak országos kincstartókat, például már a következő évire sem. Azokban az években, amikor ilyen kincstartókat nem választottak, a megajánlott adót is a királyi kincstartó kezelte. (Megjegyezzük, hogy szemben Csánki álláspontjával, a rendek által megszavazott adó külön kezelését nem tartjuk az állam és a király háztartásának a különválasztására irányuló kísérletnek.)7 Még egy érdekessége van a törvénynek: a királyi kincstartó mellé rendelnek rendi ellenőrt, a provizor mellé nem,8 noha mindkét pénzügyi főtisztviselő a királyi tanács előtt számol el. A provizor ezek szerint egy fokkal kevésbé függ a rendektől, jövedelmeinek hovafordításába nem kívánnak beleszólni, csak az utólagos ellenőrzés jogát tartják fenn. Fel kell ezért merülni bennünk annak a kérdésnek, hogy vajon ennek a törvénynek milyen szerepe volt: új rendszert akartak-e bevezetni a bácsi országgyűléseken, vagy pedig szokásjogot kodifikáltak? Ha pedig ez utóbbi eset áll fenn, akkor mióta és milyen szükségletből vontak ki egyes jövedelemforrásokat a szokásos kincstári szervek illetékességi köréből? A törvény szavaiból ítélve Bácsott a rendek a királyi uradalmak kezelését bocsátva a provizor hatáskörébe, tulajdonképpen az uralkodó magán- és állami jellegű háztartásának különválasztását iktatták törvénybe. Európai analógiákat tekintve ez egyáltalán nem szokatlan. Az uralkodó magánkincstárával mindig kötetlenebbül rendelkezett, mint a rendi ellenőrzési törekvéseknek jobban kitett államkincstárral. A legvilágosabban látszik ez Angliában, ahol a bárók ellenőrzése alá került exchequer helyet először a wardrobe, majd amikor a rendek ezt is befolyásuk alá kísérlik vonni, a chamber lesz az uralkodó személyes kincstára. Bár részben az exchequer utal át számára jövedelmeket, a király igyekszik minél több bevételi forrást, például birtokokat, magánkincstárához kapcsolni.9 Franciaországban, ahol a rendek által megszavazott adókat10 11 és a rendes királyi jövedelmeket más-más szerv kezelte," szintén voltak a királynak, ilyen személyesebb jellegű kincstárai, igaz, itt ezek jobban függtek az államkincstári szervektől: a bevételeket azok utalták át, és ott kellett elszámolniok. (Ilyen intézmények a Chambre aux Deniers, az Argenterie, a Service des Coffres, a Caisse de l’Epargne.) Az uralkodó azonban Franciaországban is kötetlenebbül használhatta fel ezeknek a pénztáraknak a jövedelmét.12 A velünk szomszédos, de hivataltörténeti szempontból annyira rokon Lengyelországban megkülönböztetik egymástól a korona főkincstartóját az udvaritól, azonban az utóbbi később az előbb beosztottja, helyettese lett. Itt a királyi uradalmak egy része a krakkói nagyprokurátor kezelésébe tartozott, aki, legalábbis elvileg, a kincstárnak számolt el.13 A későbbi fejlődés tendenciája azonban hasonlított az angolhoz. A 16. század második negyedében Seweryn Boner krakkói nagyprokurátor egyben többszörös starosta, ezek mellett a zupnik-i tisztet is viselte, és így a sómonopólium élén állott. Számadáskönyvének tanúsága szerint Boner a kincstártól függetlenül tudta fedezni külön7 Csánki 1887. 5. p. Ez a Csánki által közölt oklevél előképe az 1518. évi bácsi határozatoknak, és bár Csánki nem említi, ezzel kapcsolatban választottak először országos kincstartókat a rendi adó kezelésére. Vö. 1511 : MÓL DL 22224. 8 1518 (bácsi): 20. te. (Corpus Iuris 762. p.) 9 Chrimes 1952. 135., 184. p. stb. Tudor VII. Henrik idején a chamber átveszi az exchequer of receipt szerepét: Uo. 264. p. 10 LOT-FAWTIER 1958. 275. p. 11 Uo. II. 246. p. 12 Uo. II. 71-74., 198-200. p. Vö. még a francia fejlődésre: Ember 1946. 14. p. 13 Wojciechowski 1949. 271-2., 275-6., 280. p.
