Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
A királyi székhely és a főváros - Buda, Magyarország középkori fővárosa
240 A királyi székhely és a főváros hatóságok állandó helye, a rezidencia egy fejedelem legkedvesebb mindenkori tartózkodási helye, a „gamizon város” pedig egy állandó hadsereg néhány egységének rendszeres elszállásolási helye. Ami ezek után kissé mellbevágó: Below szerint ilyen a középkorban nem volt. Igaz, teszi hozzá, legalábbis a városok kialakulása idején nem beszélhetünk ilyenről (ez a késő középkorra már nem áll).68 Megjegyzem, hogy - s erről nem szoktunk beszélni — Buda a középkor végén gamizonváros is volt: itt állomásozott ugyanis az ország elit katonai alakulata, az aulicusokból (korabeli magyar nevén palotásokból) álló királyi bandérium nagy része is,69 valamint itt volt a fegyvertár és az ágyúgyártó műhely.70 A szakirodalom - Belowhoz hasonlóan - főváros megnevezés alatt valóban a politikai hatóságok koncentrációját érti, beleértve a kormányt, a parlamentet, a legfelsőbb bíróságot, a diplomáciai képviseleteket stb.71 Ez természetesen az újkori helyzet. Peter Moraw azonban, amikor Prága IV. Károly-kori központi szerepéről írt — bár részben önellentmondással - a jelek szerint mégis erre gondolt a középkor vonatkozásában. Egyrészt ugyan utal arra, hogy IV. Károly idejében a „város mint főváros” nem jelenik meg irodalmi témaként, másrészt egy Prágában — az utazó császártól függetlenül - működő pénzügyi hatóság „világos kifejezése volt még Csehországon túl is annak, hogy Prága főváros értelmű központi hely funkciót tölt be.”72 Ezek szerint az tesz fővárossá egy várost, ha ott működnek azok a hivatalok, amelyek akkor is intézkednek az uralkodó nevében, ha ő nem tartózkodik ott, vagy ott üléseznek azok a bíróságok, amelyek ugyancsak ítélkezhetnek a király távollétében. Valóban, az 1456-os támokszéki statútum Budát azért nevezte fővárosnak, mert az ország ítélkezési központja volt. Mint láttuk - legalábbis Mátyás korától —, Buda „sedes, solium, thronus” stb. elnevezéseit is értelmezhetjük úgy, hogy ott volt a király széke, amelyből kormányzott vagy amelyen ülve ítélkezett. Mátyást azáltal ismerték el királynak, hogy miután letette az esküt és végrehajtotta az „entrée”-t, leült a palotában az államügyeket intézni. A baj ebben csak az, hogy a 14. század nagy részében a királyi bíróságok és az udvari kápolna a király távollétében is Visegrádon, a király állandó lakóhelyén működtek, azaz a rezidencia is lehetett az uralkodó jelenlététől függetlenül eljáró intézmények székhelye.73 A megoldás a 13-14. század fordulóján keresendő. Buda ekkor vált székhellyé,74 egyben fővárossá is. A fővárosi polgárság legkésőbb ekkor, az interregnum zűrzavaros éveiben harcolta ki magának azokat a jogokat, amelyeket 1541-ig élvezett, s amelyeket a Visegrádon lakó I. Károly és Nagy Lajos sem vont kétségbe. Igaz, Visegrád is része a „medium regni”-nek, a rezidencia-tájegységnek. Attól kezdve azonban, hogy Zsigmond visszahelyezte a rezidenciát - immár a török időkig - Budára, ez a fő- és székváros, ez pedig hozzájárult a város gazdasági erejének növeléséhez. Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001) 11—22. p. 68 Below 1926.499-500. p. 69 KUBINYI 1995. 321. p. 70 ENGEL 1797-98.1. 98-107. p. 71 Engel-Lambrecht 1995. 16. p. 72 Moraw 1980. 459. p.; az idézet: MORAW 1980. 474. p. 73 KUBINYI 1999b. 306-307. p. 74 GYÖRFFY 1997. 223-228. p.
