Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete - Budafelhévíz topográfiája és gazdaság fejlődése
144 Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete egyik felhévízi háza vásárlása alkalmából kötelezi magát arra, hogy bárkit helyez is be a házba, az a felhévízi konvent bírói joghatósága alá tartozik (úriszék), minden évben pedig terragiumot köteles fizetni. (Ezenkívül részt kell még vállalnia a királyi adóban is.236) Tudunk ugyan olyan esetről is, amikor a konvent elengedi (pénzért) örökre a „terragium et omnes proventus consuetos, quos quilibet hospitum de Calidis Aquis” nekik telke utáni adni köteles.237 Persze a konvent, majd káptalan igyekezett jogait bővíteni (erre már hoztunk a rév és vám esetében példákat). Véletlenül enneka 13. századi szabad teleknek a történetetét a 15. századig tudjuk nyomon követni. 1286-ban Kezűi Sebestyén fia Simoné, akinek fiai 1346. február 5-én eladták János szepesi prépostnak. Ekkor megemlítik, hogy ez két utcára néző sarokház.238 A prépost 1348. augusztus 15-én végrendeletileg a szepesi prépostságra hagyományozta.239 1448-ban azonban a szepesi prépost panaszolja, hogy Zeleméri Miklós felhévízi prépost a ház után census sen proventiist szedett, akár a többi, sibi subditis háztól, pedig a szepesiek háza „sine aliquali solutione census sive proventuum”, továbbá a hévízi prépost elődei iurisdictiója alól is teljesen szabad és exempt volt.240 A prépostság helyét is meg tudjuk határozni. A Szentháromság-templomot 1906-ban Supka Géza ásta ki a mai Mártírok útja [Margit krt.] 5. a-b telek helyén (29. ábra). Elég nagy templom volt, egyhajós, hajójának alapterülete 48 x 11 m. Keletelve volt, nyugati végén torony csatlakozott hozzá. Északi oldalán két hozzáépült melléképületet tárt fel az ásató, a déli oldalon pedig nem messze a templomtól egy állítólagos alagútnyílást. A templom az ásatásvezető véleménye szerint a 13. században épült, és később átalakították. Mindenesetre ha ez igaz, akkor a korábbi templomnak a tatárjáráskor teljesen el kellett pusztulnia. A templomtól északra tárta fel Supka a hévízi temetőt (legalábbis itt csontokat talált), és ez a további topográfiai kutatás számára igen fontos adat.241 Egy 1332-es oklevélben ugyanis meghatározzák egy mészárszék helyét a temető fala mellett.242 Hévízen sok mészárszék volt, s ezek egy külön sort képeztek. A temető helyének ismeretével ennek a helyét is meg tudjuk határozni.243 A templom közelében kellett állnia annak a rendfőnöki kúriának, amely mellett a szőlőhegyekről az apácák birtokrésze felé út vezetett el.244 Ez a kúria talán azonos volt magával az eredeti kolostorépülettel. A későbbi kanonoki házsor a jelek szerint a templom nyugati oldalán, a mai Török utca helyén állott.245 A templomban a minden bizonnyal Szentháromság tiszteletére szentelt főoltáron kívül legalább két oltárról tudunk: a már említett Szent Kereszt-oltárról és a Szent Katalin-oltárról, amelyhez egy Kalandos társulat is tartozott.246 A Szentháromság-egyházhoz tartozó terület igazgatására tanulmányunk harmadik fejezetében visszatérünk. 236 1319. április 26.: „nostro iudicio astare tenebitur et nostrum terragium singulis Annis soluere.” AO I. 513. p. 237 1286: BTOE 1.225-227. p. 238 MonStrig III. 594-595. p. 239 Uo. 667-668. p. 240 Szepesi kpt. m. It. Serin. II. fase. 7. nr. 29. 241 SUPKA 1907. 8-12. p.; Budapest műemlékei II. 296-297. p. 242 Zichy XII. 9-10. p.;AOII. 598. p. 243 Ld. alább. A mészárszékek sorára: 1521: Prot. Bud. 585-586. p. 244 1429: MOL DL 12126. [BTOE III/2. 147-148. p.] 245 A Frankel Leó út nem lehet, illetőleg csak annak egy kis szakasza, ez az út ugyanis akkor a Duna utca nevet viselte (1516: Prot. Búd. 384-385. p.). A templom közelében kellett azonban lennie. A kanonoki sor észak-déli irányú volt: 1511 -ben északon Mochmolnai Balázs, középen Apari Gergely, délen Tholnai Menyhért kanonokok házát említik (Prot. Bud. 48M9. p.). 246 Ld. az előbbi j-ben id. 1511 -es oklevelet. A Kalandos társaságokra Id. FEINE 1954. 316., 374-375. p.
