Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

A város és népessége

talán a legszembetűnőbbek a fertőző betegségek esetében. Kőrösy József vizsgálatai ennek kapcsán igen nagy eltéréseket mutatnak ki - a himlő, a skarlát, a diftéria és a tífusz halandósági különbségei az egyes városrészek között három-ötszörösére rúgnak. A legrosszabbak a József-és Ferencváros, valamint Kőbánya, illetőleg Óbuda mutatói, de Buda mutatói általában is rosszabbak, mint Pesté. A kerületek közötti különbségek minden bizonnyal egyrészt a lakáskörülményekre, másrészt a személyi higiénia eltérő színvonalára vezethetők vissza, ugyanis az orvoshoz fordulás gyakoriságában nem észlelhetők olyan mértékű eltérések, amelyek az adatok ilyen nagymérvű szóródását magyarázhatnák (9. táblázat). Ezzel együtt az orvosok igénybevételében mutatkozó eltérő aránykülönbségek figyelemre méltók. Kőbánya és a Józsefváros lakói feltűnően kevés esetben, míg a Víziváros (II. kerület), valamint a Bel- és Terézváros lakói az átlagosnál gyakrabban fordulnak orvoshoz. A felsőbb-módosabb rétegek között (I., II. és IV. kerületek), valamint a falusias jellegű részeken (Óbuda, Kőbánya) a beteg férfiak érdekében inkább keresik meg az orvost, mint a beteg nőkében, a többi pesti kerületben azonban ez az arány kiegyensúlyozottabb, sőt a pesti belső kerületekben mintha kifejezetten inkább a nők egészsége kapna nagyobb figyelmet. Feltűnő viszont, hogy Kőbánya kivételével orvost többnyire csak akkor hívtak, ha egy felnőtt betegedett meg, a beteg gyermekek jelentős része erre nem számíthatott. (A jelenség megérne egy önálló vizsgálatot. Egyébként az is valószínűnek látszik, bár erre statisztikáink közvetlenül nem utalnak, hogy az orvost inkább csak a súlyosabb betegségek észlelésekor keresték meg). A halálokok (betegségek) szerkezete nemcsak kerületenként mutat eltéréseket, hanem vagyoni csoportonként is különbözik (10. táblázat). A fertőző betegségek és a tuberkulózis arányában kétszeres a különbség a legszegényebb és leggazdagabb rétegek között, a szinte kizárólag kisgyermekeket pusztító bélhurut esetében azonban már öt és félszeres. A szegényeket sírba vivő betegségeket 60, a gazdagokat viszont csak 25 százalékban kerülhetik el száz évvel későbbi utódaik - másképp fogalmazva a módos rétegek betegségeiket és halálokaikat tekintve sokkal közelebb állnak a 20. század színvonalához, mint a szegények. Utóbbiak élete vagy halála ekkor még döntő mértékben a szerencsétől, a külső tényezőktől függ. Ugyancsak figyelemre méltó különbségeket mutat a halálokok foglalkozások szerinti szerkezete is. A tébécé például a négy fal között dolgozó szegényebbeket (nyomdászok, cipészek, szabók, kőművesek, varrólányok) jobban tizedeli, mint a jobban keresőket (értelmiségiek, vagyonukból élők, kereskedők, mészárosok, kocsmárosok). Ezzel szemben a szabadban dolgozó napszámosok és kőművesek két-háromszor gyakrabban halnak meg tüdő- és mellhártyagyulladásban, mint más szakmák képviselői, illetőleg a sok emberrel rendszeresen kapcsolatban álló kocsmárosok és hentesek a többieknél gyakrabban kapnak el halálos fertőzéseket.27 Ha a születések, halálozások, házasságkötések hónaponkénti adatait grafikonon ábrázoljuk, az élet és a halál sajátos ritmusa olvasható ki adatainkból időszakunkra nézve. A népesség túlnyomó többségét kitevő római katolikusok között a legtöbb házasságot februárban, novemberben és májusban kötik, azaz a házasságkötés még a hagyományos ritmust követi (2. ábra). A fogamzások csúcsa viszont augusztusra és novemberre (a születéseké májusra és augusztusra) esik, vagyis a házasságkötések és a fogamzások száma között már nincs egyértelmű kapcsolat. A házasságon kívüli fogamzások és születések nem mutatnak szabályos ritmust - nyilván a jelentős részben alkalmi kapcsolatokból fogant gyermekek (illetve az alkalmak) nem követnek 26 KŐRÖSY 1885. 157. p. 27 KŐRÖSY 1885. 282-283. p.