Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Kézművesek Pest-Budán és környékén
30-40 főre jutott egy kézműves. Különös figyelmet érdemel, hogy az egyik településen-Nagykovácsiban - a kézművesek száma a század folyamán jelentős mértékben nőtt, és többé-kevésbé sikerült lépést tartania az igen gyors népességnövekedéssel, míg a másik német faluban lényegében dezindusztrializációs folyamat ment végbe. Miközben a népesség huszonöt év alatt több mint 70 százalékkal nőtt, az iparosok száma, ha kismértékben is, de csökkent. Az iparági szerkezetet illetően a következők figyelhetők meg (2. táblázat). A magyar falvak kézművességéből az építő- és faipar majdnem teljesen hiányzik, míg a ruházati ipar súlya meglehetősen nagy. Vagyis egyes iparágak esetében valószínűleg parasztiparosok, „specialisták" - esetleg maguk a parasztgazdaságok - látják el az ezek körébe tartozó feladatokat, a fogyasztók megelégszenek bizonyos tárgyak kevésbé igényes kivitelezésével. Ezzel szemben Dunabogdány 1745-ös iparági szerkezete többé-kevésbé egyenletes eloszlásúnak mondható. (Érdekes, hogy e falu 1770. évi egyszerűsödött iparszerkezete a magyar falvakéhoz látszik közeledni - alighanem összefüggésben az előbb említett dezindusztralizációs folyamattal.) Nagykovácsi kézműiparát viszont egyértelműen a textil- és ruházati ipar uralja. A többi ágazat, bár létszámban eléri a magyar települések adatait, szerkezetileg egy más típusú deformációt mutat: mintha a nyugat-európai típusú bedolgozó háziipari fejlődés megjelenésének halvány nyomait tükrözné. Az összesített adatok szintén a fenti jelenségre látszanak utalni (3. táblázat): míg a nem ruházati iparral foglalkozó kézművesek száma és aránya a vizsgált időszakban lényegében stagnál - ezen belül az építőipar szinte teljesen visszafejlődik20 -, addig a textil- és ruházati iparban dolgozók száma egy emberöltő alatt 60 százalékkal - 33-ról 53 főre - emelkedik, ezen belül a takácsok száma megduplázódik. Az iparszerkezet összesített képe (3. táblázat) látszólag az előbbi következtetést - a bedolgozó háziipar irányába mutató fejlődést - nemcsak alátámasztja, de általános érvényűnek tünteti fel. A növekedés tényleges adatai mögé pillantva e feltételezés azonban csak részben igazolódik (4. táblázat). A ruházati iparághoz tartozó egyes mesterségek ugyanis a lakosság etnikai megoszlásának megfelelően helyezkednek el: a vargák, német szabók, szűcsök, harisnyakötők a német, a csizmadiák, magyar szabók a magyar lakosságú falvakban találhatók, vagyis az etaokulturális hagyományok megszabják a viselet rendjét, és sajátos fogyasztói mintákat alakítanak ki. Összességében a két német faluban él a négy helység népességének kereken 56 százaléka, és bennük található a textil- és ruházati iparban foglalkozó mesterek közel háromnegyede. Vagyis amíg a német falvakban egy takácsmesterre kétszáz fős lakosság sem jut, addig az 1063 lakosú Tótfaluban 1770-ben mindössze kettő, a 803 fős Tökön pedig három takácsmester dolgozik. Utóbbiak közül is egy szabályos paraszti gazdálkodást folytat, a szükségleteit meghaladó mértékű gabonatermés után adózik - vagyis aligha tölti minden idejét a szövőszék mellett. Az egy takácsra, illetve egy lábbelikészítőre eső lakosok száma alapján (5. táblázat) tehát arra lehet következtetni, hogy, Tökön és Tótfaluban (és talán Dunabogdányban) e mesterségek mű-20 E mögött minden bizonnyal a piac beszűkülése áll. Az újonnan érkezett német telepesek házainak felépítésével az átmeneti építőipari konjunktúra megszűnt, mivel az épületek szinten tartásáhozjavításához már nem volt szükség sok kézművesre. (Szentendre, Vác, Buda és Pest újj áépülésével ugyanaz j átszódhatott nyilván le a tágabb környéken is.). A kedvezőtlen változáshoz hozzájárult, hogy az ugyancsak gyarapodó számú, nem német lakosság ebben az időszakban valószínűleg alig vagy egyáltalán nem használta a kézművesek munkáját házépítéseinél, hanem megelégedett a hagyományos anyagoknak és technikáknak különböző paraszti „specialisták" által történő alkalmazásával (vályogvető, falrakó, tetőverő, zsindelyező stb. - működésükre vonatkozóan 1. Kis L. 1981.1. leírásait).