Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
néhány száz főre rúgó házi- és népipari kategóriákba tartozók mellett elsősorban a közel 20 ezer főre tehető ruházati ipari önállók (szabók és varrónők) körében találhatjuk meg azokat, akik műhellyel nem rendelkezve, otthonukban dolgoztak. Ezzel együtt is tény marad azonban, hogy az önálló iparosok háromnegyede még az 1930-as évek közepén sem rendelkezett külön műhellyel (vagyis munkahelye és lakóhelye nem vált szét egymástól). Ráadásul a külön műhely léte még nem jelentette azt, hogy a munkahelyeknek a lakással való minden kapcsolata megszakadt. 193 5-ben adataink szerint a műhelyek több mint 15 százaléka lakáshoz kapcsolódott, illetve elég jelentős népesség a műhelyekben nemcsak dolgozott, hanem lakott is (17. táblázat). AII. kerület kisipari műhelyeiről 1939-ben készült tisztiorvosi felmérés57 részletesebb bepillantást enged a lakás és munkahely összefonódásának kérdésébe. Eszerint a felmért 602 eset közül mindössze 416-ban (69 százalék) - ezek közel fele alagsori, illetve pincehelyiség - különült el a műhely a lakástól. 105 kisiparos (17,4 százalék) lakását használta műhelyként, 18 esetben (3,9 százalék) a kettő azonos helyiségben helyezkedett el (műhelysarok), 63 ízben pedig (10,4 százalék) a kettőt függöny vagy szintbeli elkülönítés (galéria) választotta szét. 81 műhelyben összesen 126 fö aludt, egyharmaduk családtag, kétharmaduk személyzet (segédek, tanoncok, szolgák) volt. Vagyis összességében a teljes elkülönülés -ahol a műhely a lakástól független, és nem is laknak benne - az eseteknek csak kereken 56 százalékában következett be.58 Érdemes ennek kapcsán megjegyezni, hogy a II. kerület túlnyomó része a magas urbanitású budai belvároshoz tartozott - nagy a valószínűsége annak, hogy Óbudán vagy Kőbányán ennél is tradicionálisabb viszonyokat találhattunk volna. Sőt az is lehet, hogy a felmérés bizonyos szempontból szépít, mivel valószínűleg nem mindenki szolgáltatott lakáshelyzetére nézne pontos információt. Erre utal az, hogy az 1935. évi népösszeírás szerint a II. kerületben a főbérlők között 726 önálló kisiparos volt, de a helyiségek között mindössze 389 műhelyt mutattak ki, vagyis csak nagyjából minden második rendelkezett saját műhellyel. E műhelyekben összesen 523 fő lakott, tehát négyszer annyi, mint amennyit a négy évvel későbbi tisztiorvosi vizsgálat összeírt. (Ezenkívül a budapesti összesített adatok alapján az önálló iparosok 10-20 százaléka valószínűleg itt sem érte el a főbérlői státust, hanem csak al- és ágybérlő volt, vagyis a fentebb idézett arányok - az önálló műhelyek aránya, illetve a műhelyben lakás keveredése - még mindig szebbnek mutatják a helyzetet a valóságosnál.59 Tehát a kézművesek kisiparossá válása sok esetben nem eredményezte a lakó- és munkahely teljes elkülönülését. Valószínű viszont, hogy a kiskereskedelemben, ahol az üzlethelyiség fekvésével, minőségével kapcsolatos követelmények az idők folyamán - különösen a sűrűn beépített területeken - egyre nehezebben voltak összeegyeztethetők a vállalkozó lakásához kapcsolódással, ez a szétválási folyamat gyorsabb lefolyású és lényegesen nagyobb méretű (teljesebb) lehetett.60 57 BlSITS-ÖTÖMÖSI 1940. 58 A pesti iparosok lakásviszonyairól nem ismerünk hasonló felmérést, de aligha valószínű, hogy nagy különbségeket feltételezhetünk Budához viszonyítva. 59 BpStÉ 1937. 60 Mind a kereskedők, mind a kisiparosok esetében azonban feltételezhetően nem kizárólag szegénységgel, gazdasági erő hiányával magyarázható a lakó- és munkahely elkülönülésének vontatott menete. Biztos, hogy hátráltatta ezt a hagyományokhoz, a megszokotthoz való ragaszkodás, de minden valószínűség szerint gyakorlatias gazdaságossági szempontok is.
