Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
Az öt időszak közül a századfordulós növekedési hullám mind méretében, mind abszolút értékében a legnagyobb és egyúttal a leggyorsabban lezajló, így tulajdonképpen érthető, hogy igazában csak ez kapott megfelelő hangsúlyt Budapest népességtörténetének elemzése során. Az adatok nem kielégítő feldolgozottsága miatt azonban a szerzők többsége a napóleoni háborúk időszakára, illetőleg az újratelepülési korszakra demográfiai szempontból alig tért ki, a két utolsó növekedési periódusról szinte tudomást sem vett, az 1850-es éveket pedig - összhangban a politikatörténet folyamataival - hanyatlásként, illetve megtorpanásként értékelte.9 Nagy Lajos még a II. József-féle népszámlálás és Fényes Elek adatai alapján a Budapest története harmadik kötetében az 1787 és 1846 közötti időszakot egyetlen, egységesen dinamikus korszaknak tekintette,10 Vörös Károly pedig az 1860-as évekre tette a nagy-budapesti népességnövekedés kezdetét.11 Katus László elemzésében a népességfejlődés mélypontját szintén az 1850-es évekre teszi.12 Pest-Buda népességnövekedésének új hulláma azonban - véleményünk szerint - az 1830-1840-es évek fordulóján kezdődött, és egészen a második világháborúig lényegében egységes folyamatnak tekinthető. Ezen az sem változtatott, hogy a népességnövekedés üteme egyrészt az 1850-es, másrészt az 1870-es években - minden valószínűség szerint a járványokkal és katasztrófákkal összefüggésben - átmenetileg visszaesett. A másik eltérés a főváros és környezete népességnövekedésének értelmezésében mutatkozik meg. A várostörténetben ma már közhelynek számít, hogy nem szerencsés egy nagyváros történetét környezetétől elszigetelve tárgyalni. Ha tehát együtt nézzük az agglomerációt13 és a fővárost, illetve utóbbin belül megkülönböztetjük a bel- és külterületek bemutatott adatait (3. táblázat), akkor ismét a hagyományos Budapest-történettől némileg eltérő képet kapunk. A népességmegoszlás, valamint az évi átlagos növekedési ütem ugyanis bizonyos lépcsőzetességre, fokozatos hangsúlyeltolódásra enged következtetni. Az 1880-as évekig a főváros belterülete a népességfejlődés súlypontja, majd ezt követően a külterületek veszik át a vezetést. Az első világháború után azonban a népességfejlődés dinamizmusa sokak állításával ellentétben nem kizárólag az elővárosokra (a későbbi Nagy-Budapest peremkerületeire) helyeződik át, hanem magában foglalja egyrészt a mai agglomeráció nagyobb részét alkotó összes környékbeli falut és kisvárost, másrészt a közigazgatásilag már korábban is Budapesthez tartozó külterületet is. Ezzel szemben a tulajdonképpeni belterület népessége 1910 és 1941 között már alig növekedett. A népességnövekedés súlypontja olyannyira a külvárosokra és a peremkerületekre tevődött át, hogy a főváros belterületének lakossága, mely a 19. század közepén még a budapesti agglomeráció népességének jóval több, mint háromnegyedét foglalta magában, a második világháború előestéjén már alig haladta meg annak 40 százalékát. 9 A szerzők többnyire nem tudtak eligazodni az 1850-1869. évi népszámlálások - ellentmondásoktól nem mindig mentes - adatközléseiben. Pest, Buda és Óbuda általunk rekonstruált fontosabb népszámlálási adatait ezért a Fiiggelékl. táblázatiban részletesebben is megadjuk. Természetesen az sem zárható ki, hogy néhány szerző a szabadságharc katonai és politikai vereségét kővető politikai passzivitás korszakát mintegy automatikusan kiterjesztette a népesség- és a városfejlődés tendenciáira is. 10 NAGY-BÓNIS 1975. 11 VÖRÖS 1978. 12 KATUS 1991. 13 Az agglomeráció (Budapest környéke) fogalmi körülhatárolása eltérő. A nem történész társadalomkutatók és statisztikusok gyakorta az 1005/1971. sz. minisztertanácsi határozatban rögzített 43 települést veszi alapul. Katus László a Nagy-Budapest mai területéhez tartozó 21 település adatait használja Budapest környékeként (KATUS 1991.), Thirring Lajos pedig az 1937-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alá rendelt 46 települést érti rajta (THIRRING L. 1942.). A korabeli város- és népességfejlődési tendenciák figyelembevétele alapján történetileg az utóbbit tartjuk a legmegfelelőbbnek, ezért vizsgálatunkban ezt alkalmazzuk.
