Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
csoportokba sorolták (13. táblázat). Alighanem ezzel is összefügghet az a kissé meghökkentő tény, hogy ugyanazon budai adóösszeírás (az 1793. évi) feldolgozása során két szerző nemcsak a részletekben, hanem még az esetszámban sem jutott teljesen azonos eredményre.24 Úgy tűnik, az önálló egzisztenciák, a „középréteg" - a kereskedők, fuvarosok, vendéglősök, kézművesek - számának alakulását ületően az adóösszeírás viszonylag biztos fogódzókat tud nyújtani. A privilegizált, részben vagy teljesen adómentes felső rétegek, tisztviselők és értelmiség, illetőleg az adófizetési képesség határán mozgó kézműveslegények, kis egzisztenciák (kapások, napszámosok, parcellatulajdonosok) esetében azonban az ebből a forrástípusból leszűrhető eredmények meglehetősen bizonytalanok, ingadozók, és gyakran egymásnak ellentmondók. A bizonytalanságot növeli az a tény, hogy a felnőtt férfinépesség jelentős része vagy csak időlegesen kerül be az adónyilvántartás karmai közé, vagy teljesen megmenekül tőle. 1777-ben például az adóösszeírásban szereplők 4434 fős száma mindössze 62,5 százaléka a lélekösszeírásban rögzített felnőtt férfinépességnek, és a későbbiekben sem valószínű, hogy az adószedők által összeírtak aránya utóbbiak 70 százalékát valaha is meghaladta volna. Az adózás - és az ennek alapjául szolgáló adóösszeírás - a kimutatható adótárgyak (ház, föld, termés, állat), illetve kereset alapján működött/készült. Tapasztalataink azt mutatják, hogy csak akkor kerülhetett be valaki a nyilvántartásba, ha rendelkezett ingatlannal - az adóösszeírásban szereplők közel kétharmada ugyanis valamilyen ingatlan tulajdonosa (14. táblázat, 2. ábra). Az iparból, kereskedésből, napszámosmunkából fakadó jövedelem szintén adó-és nyilvántartás-köteles volt, itt azonban sokkal nagyobb az ingadozás az időleges mentességek, kimaradások, kibújások lehetősége miatt. Az értelmiségi foglalkozások alacsony száma pedig egyértelműen arra utal, hogy ez a kereseti forma egyrészt, a mai világgal ellentétben, akkoriban még ki tudott csúszni az adóprés alól, másrészt az sem kizárható, hogy nem igazán tekintették elsődleges és biztos megélhetési forrásnak, szemben a ház- és földtulajdonból, illetve a kézművességből vagy kereskedésből származó jövedelemmel. Érdemes felvernünk azt a kérdést is, hogy a jogi státus/rendi állás és a foglalkozás között milyen a kapcsolat (15. táblázat). A számok alapján úgy tűnik, hogy az 1793. évi adóösszeírásban, ha nem is az összes privilegizált személy, de a nemesi férfiak körülbelül háromnegyede szerepel, így ennek megközelítésére is van lehetőségünk. Eszerint az itt nemesként feltüntetettek körülbelül 10 százaléka tisztviselő és értelmiségi, 14 százaléka ipari vagy kereskedelmi keresőfoglalkozású, háromnegyed részük viszont egyéb és ismeretlen - egy részük feltehetőleg vagyonából élő „magánzó", egy részüknél pedig valószínűleg nem tartották fontosnak foglalkozásuk feltüntetését. Anyakönyvi vizsgálataink alapján arra kell gondolnunk, hogy épp a tisztviselő-értelmiségi foglalkozási csoport az, amelynek nemes tagjai jelentős részben kimaradtak az adóösszeírásból. Ez a foglalkozás ugyanis általában nincs ingatlantulajdonláshoz kötve, sőt tagjai már ebben az időben is meglehetősen mobilak (számottevő részük valószínűleg csak az 1780-as években, a nagy hivatalvándorlások során költözhetett Budára.) A „polgár" kategória úgy tűnik, mintha szinte kizárólag a kereskedőket és kézműveseket, illetőleg a konkrét foglalkozás megjelölése nélküli háztulajdonosokat foglalná magában, és összességében nagyjából 25 százalékot tesz ki.25 Végezetül a lakosság körülbelül 70 százalékát az „egyebek", a kiváltság nélküliek alkotják. Ezek a százalékok nagyjából megegyeznek a nemesek, polgárok és kiváltság nélküliek más forrásokból kibontható arányaival - a népszámlálásokból, az 24 DÓKA 1984.; NAGY LAJOS 1975. 25 ILLYEFALVI é. n.
