Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Család, élet, társadalom a 18-20. században

ismeretlen foglalkozásúak aránya eléri a közel 81 százalékot, de egyéb információk alapján feltételezhetően túlnyomó többségük kapás és napszámos. Összességében a házasságkötések alapján Buda város férfi lakosságának közel 6 százaléka tisztviselő és értelmiségi, közel harmada (32,5 százalék) kézműves, 8,5 százalék egyéb foglalkozású, 16 százalék kapás és napszámos. A három előző csoport aránya elfogadhatónak tűnik, a kapásoké és napszámosoké azonban alighanem lefelé torzult, ugyanis minden valószínűség szerint az ismeretlen foglalkozásúak jelentős része ide lenne sorolható. Valójában tehát a kapások-napszámosok aránya a budai házasságkötők között nem 16 százalék, hanem ténylegesen valahol a 40 és 50 között keresendő. Városrészenként nézve a foglalkozásokat (5. táblázat) három különböző szerkezettípust látunk. A Várban és a Krisztinavárosban kiemelkedően nagy (20, illetve 11 százalék) a tisztviselők és értelmiségiek aránya, és jóval 30 százalék alatti a kézműveseké, ezzel szemben a Felső- és Alsó-Vízivárosban házasodó vőlegények kb. fele kézműves, míg a Tabánban, Országúton, Újlakon tisztviselő és értelmiségi hírmondónak is alig található. A legmagasabb arányt -az ismeretlenek magas száma miatt csak feltételezhetően - ezekben a városrészekben a kapások és napszámosok képviselik. Az egyes foglalkozási csoportok területi megoszlása alapján (6. táblázat) megállapíthatjuk, hogy a 18. század végén a budai tisztviselők és értelmiségiek kedvenc lakóhelye a Vár és a Krisztinaváros (körülbelül felük e két városnegyed anyakönyveiben tűnik fel), míg a kézművesek valamivel több mint fele az Alsó- és Felső-Vízivárosban, a kapások-napszámosok ugyancsak nagyjából fele pedig három külvárosban: Újlakon, Országúton és a Tabánban élt. A menyasszonyok-vőlegények származási/születési, illetve lakóhelyére vonatkozó adatok a várakozásnak megfelelően a két nem esetében eltérő képet mutatnak (7. táblázat): míg a vőlegények kereken 65 százaléka, addig a menyasszonyok 82 százaléka feltételezhetően helybeli, vagyis a többi városrészből, Pestről és Óbudáról származókkal együtt a férfiak 73, a nők 90 százaléka származik a többé-kevésbé egységesnek tekinthető pest-budai házasodási körből. Tehát a menyasszonyok között jóval ritkább a körön kívülről érkező személy, ami azt valószínűsíti, hogy a nők részvétele a vándormozgalomban ekkoriban még lényegesen alacsonyabb mértékű, mint a férfiaké. A menyasszonyok között 5-5 százalék a kimutathatóan magyarországi, illetve külföldi eredetű személy, a vőlegények között azonban ezek az arányok lényegesen magasabbak, 11, illetve 16 százalékot tesznek ki. Az adatok alapján arra következtethetünk, hogy a bevándorlók igen jelentős része (a dunántúliaknak kétharmad, a felvidékieknek háromnegyed része) városi származású, a falusiak aránya csak a Budát övező településekből származó vőlegények/menyasszonyok esetében haladja meg az 50 százalékot. A legfontosabb kibocsátó helyek Pozsony, Sopron, Székesfehérvár, Selmecbánya, Esztergom, Komárom, Eger és Kassa, illetőleg a környékről Érd és Vác városa. Érdekes jelenség, hogy a két nem vándorlása földrajzilag némi eltérést mutat. A férfiak között jóval magasabb arányú mind a környékbeli helységekből, mind a távolabbról (külföldről, illetve Magyarország különböző területeiről) származók aránya, ugyanakkor nagyjából csak a felükről mondható el biztosan, hogy városi eredetűek. Ezzel szemben a női bevándorlók kétharmada tűnik városi eredetűnek, és Magyarországon belül a Dunántúl mellett elsősorban a Felvidékről származnak, nem a környékről. A külföldről betelepült nők között alacsonyabb az osztrák tartományokból, és magasabb a közvetlenül Németországból érkezők aránya. A kitapintható különbségek magyarázata azonban még további vizsgálatokat igényelne - ameddig a menyasszonyok családi hátteréről nem ka-11 NAGY LAJOS 1975.; DÓKA 1984.