Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Család, élet, társadalom a 18-20. században

Sajátos a tőke iránti kereslet is. A keresett összegek általában 3000-20 000 forint közöttiek, biztosítékul mindenki ingatlanra való betáblázást ajánl fel. Mindössze egy érdekes kivétellel találkozunk. Meg nem nevezett személy 5-800 forint tőkebefektetést keres gyárába (Fabrick) azzal az ajánlattal, hogy ezért két hónapon belül - a hirdetésben ugyancsak meg nem jelölt - készárut ad, melynek értékesítéséből származó nyereségen a vállalkozó és a tőkebefektető fele-fele arányban osztozna. A hirdető a korabeli viszonyok között óriási, 50-60 százalékos hasznot ígért {Pester Kundschqftsblatt, 1806. No. 40., október 1.). Ez lehet a figyelemfelkeltés célját szolgáló túlzás, de nem kizárt, hogy a korszak ipari vállalkozásaira jellemző óriási rizikót tükrözi. Fenti adatok egyrészt a tőkepiac korlátozottságát jelzik, és ismét azt a gyanút ébresztik, hogy a hitelekre-tőkemozgásokra vonatkozó információk jórészt már akkor is kerülték a sajtó nyilvánosságát (gondoljunk itt például a balkáni és zsidó származású kereskedőtőke, illetve az egyház és az arisztokrácia hitel- és kölcsönügyleteire). Utoljára, de nem utolsósorban szólnunk kell a munkaerőpiacról. A korábban ismertetett „beírókönyv" miatt a munkát keresők pontos száma nem állapítható meg - minden valószínűség szerint a kvalifikálatlan szolgák, cselédek az alábbiakban ismertetettnél jóval többen lehettek, az e csoportba tartozók többsége azonban nem adott fel egyéni hirdetést. Az utóbbiban szereplő körülbelül 70 személy számottevő része többnyire speciális szakmai, illetve magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, például több mint harmaduk tanár, nevelő és értelmiségi (8. táblázat). Tekintettel azonban arra, hogy adatainkból kitűnően a férfiak és nők foglalkozási szerkezete meglehetősen eltérő, talán érdemes őket külön-külön kezelnünk. A 39 feltüntetett férfi álláskereső közül kereken 56 százalék szakértelmiségi, tanár és nevelő, 18 százalékuk rendelkezik valamilyen speciális szakmával, és kereken negyed részük tartozik a szolgák csoportjába. Bár utóbbiak száma a valóságban ennél nyilván jóval nagyobb, ennek ellenére az adott álláskereső-szerkezet véleményünk szerint elegendő alapot nyújt néhány következtetés levonására. Először is úgy tűnik, hogy az újságban jelentkező munka-erőpiaci mezőt részben a speciális szakmák, részben a közép- és felső rétegek körét kiszolgáló személyzet alkotja - a napszámosok, gazdasági szolgák feltehetőleg vagy a vásárokon, vagy közvetlenül jövendőbeli, potenciális alkalmazóikat felkeresve (esetleg egy másik, a hirdetési újságból meg nem ismerhető fórumon - a későbbi „emberpiac" ősén?) helyezkedhettek el. A másik sajátosság az ország multikulturalitásából, soknemzetiségű jellegéből adódik. Nemcsak a nyelvtanárok, hanem a komornyikok, gazdatisztek, tisztviselők között is gyakori a 3-4 nyelven tudó álláskereső (a német, magyar, latin és francia nyelvek előfordulása a leggyakoribb, de több ízben említették valamelyik hazai nemzetiség - olasz, lengyel, szlovák, görög, román, horvát - nyelvét is). A hirdetések alapján különösen megbecsült tudásnak látszik a számolás, valamint a francia nyelv - a nyelvtanár több esetben szinte a franciatanár szinonimájának tűnik. (A német ekkoriban még nyilván köznapi hazai nyelvnek számított.) A nők az újság segítségével munkát keresők kisebb részét teszik ki. Foglalkozási szerkezetük jóval egyszerűbb, két nevelőnő kivételével körükben nem fordul elő szakértelmiségi, a speciális szakképzettséget közöttük egy varrónő mellett pedig szinte kizárólag a szakácsnők képviselik. A hirdetésekből majdnem pontosan olyan női munkavállalási szerkezet képe tűnik elő, mint amelyet a 19. század második felének népszámlálásai tükröznek: a női keresőfoglalkozás többnyire alacsonyan kvalifikált, háztartásokhoz-családokhoz kötött szolgai, illetve kisegítő jellegű tevékenység, s a szabad munkaerőpiacon a nők egyelőre kisebbséget képviselnek. Az a benyomásunk, mintha a női foglalkoztatottságot tekintve viszonylag kicsi lenne az eltérés egyrészt a hagyományos világ és a kezdődő polgárosodás társadalma, másrészt a 19. század eleje és második fele között. Vagyis hirdetéseik is azt tükrözik, hogy közvélekedés szerint