Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
A korábbi években bevándoroltak között a mesterek hiánya azzal magyarázható, hogy a mesterként érkezettek nyilván idősebbek voltak, s az 1785. évi összeírás pillanatában már nem éltek, vagy nem űzték mesterségüket, vagy esetleg számításaikban csalatkozva, továbbállottak. A mesterként beköltözöttek nagy része, legalábbis az 1785. évi adatokból ítélve beköltözésük időpontjában mesterségük egyedüli képviselői voltak (lásd a 9. táblázatot). A céhek nyitottságárajellemző, hogy az összeírást megelőző tíz évben bevándorolt kézművesek közül 15 legény és 2 inas lépett 1785-re a mesterek sorába. Nyilvánvaló, hogy a nagyszámú kézművest a viszonylag gyors és könnyű mesterré válás lehetősége is vonzotta a városba. A beköltöző mesterek növekvő száma az 1770-es évek közepétől, valamint az addig nem űzött mesterségek meghonosodása ugyanebben a korszakban Kaposvár lakosságának bizonyos fokú polgárosodására, egy állandóbb, igényesebb és szélesebb vevőkör kialakulására utal. Ez a vevőkör nyilván elsősorban a megyei apparátus hivatalnokaiból és alkalmazottaiból, a hosszabbrövidebb ideig itt időző megyei nemességből, az uradalmi tisztviselőkből és nem utolsósorban a növekvő számú kézművesek és kereskedők soraiból került ki. E réteg a város lakosságának számban és arányban igen kis, vásárlóképességét tekintve azonban nem jelentéktelen részét alkotta, még akkor is, ha az iparcikkek nagy részét valószínűleg nem a helyi iparosoktól, hanem jobb, külföldi árut is tartó kereskedőktől, vagy egyenesen Pesten, Pécsett és más városokban szerezték be. Napi, apróbb szükségleteik kielégítésére azonban feltehetően a helybeli iparosokhoz fordultak. De ezenkívül a nemesség s hivatalnok-értelmiségi réteg városban tartózkodása vagy időzése már ez időben is, de még inkább a 19. század elején, erőteljes ízlés- és igényformáló befolyást gyakorolhatott a mezővárosi polgárság vagyonosabb felső rétegére, majd rajtuk keresztül fokozatosan a középrétegekre is, melyek így nyilván fokozatosan bekapcsolódhattak a század vége felé megjelenő, speciálisabb mesterségeket űző kézművesek vevőkörébe is. A megyeszékhely idehelyezése természetesen nemcsak a kézműiparra, hanem az egész város fejlődésére nagy hatással volt. Erre vezethető vissza Kaposvárnak a 19. század elején számosjelenségben megnyilvánuló „urbanizálódása", mely többek között a mind nagyobb számú fogadó megjelenésében, a városi és megyei kórház, a gimnázium40 létesítésében, a Megyei Könyvtár, Olvasó Társaság és Kaszinó alapításában öltött testet. Kétségtelen, hogy ezek a létesítmények elsősorban a megyei nemesség igényeit szolgálták, s nem a városi társadalom belső fejlődésének, hanem a megyeszékhelyi funkcióknak folyománya volt. Ez az igazgatási funkció azonban, mely kétségtelenül sok városias vonást kölcsönzött Kaposvárnak, és a fejlődés számos területén meghatározó volt, nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a valódi, sokoldalú városi funkciók kialakulását, a városnak egy meghatározott körzet egyértelmű központjává emelkedését megalapozza. Hiszen az igazi városteremtő erő Magyarországon mind a 18. században, mind a 19. század elején a kereskedelem volt, amely egyébként a 18. században még többnyire a középkortól örökölt, vagy a hódoltság idején kialakult nagy kereskedelmi utak középkori eredetű csomópontjain bonyolódott. Csak azok a települések tudtak valóban központi, városi szerepkört betölteni (sokszor városképük, gazdasági és társadalmi struktúrájuk látszólag erősen agrárjellege ellenére is), amelyek a magyarországi termények és a külföldről behozott árucikkek cseréjének fő központjai, elosztóhelyei voltak. A kézműiparnak a jelek szerint e tekintetben még másodlagos szerep sem jutott, s inkább néhány speciális mesterség meghonosodása, mint a kézműveseknek a városiasodás megítélése szempontjából gyakran megtévesztő 40 Jellemző, hogy az 1828. évi országos összeírás szöveges megjegyzéseiben megemlítik, hogy sokuknak a tanulni vágyó ifjúság elszállásolása jelent kiegészítő jövedelmet.
