Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
tűnik, hogy kereskedelmüknek ez az ága inkább esetleges, s nem lehetett túl jelentős. A kaposvári kereskedők árubeszerzését elsősorban a helyi igények határozták meg. Ezek az igények, mint az áruk viszonylag bő választéka is mutatja, nem voltak alacsony színvonalúak, s részben ezért, részben, mert megyeszerte kevés volt az iparos és kereskedő, a kaposváriakat szívesen láthatták a megyei vásárokon. Ez azonban alapvetően nem változtat azon a tényen, hogy Kaposvár, közigazgatási és birtokigazgatási szerepköréből adódó kedvező adottságai és a megye közismert iparos- és kereskedőhiánya ellenére sem tudott még egy szük körzetre sem komoly gazdasági vonzerőt gyakorolni, nem tudott piacközponttá válni. Ennek okát elsősorban kétségtelenül a város rendkívül rossz közlekedési viszonyaiban kell keresnünk, hiszen Kaposvár kézműipari fejlődésében felülmúlta a Baranya megyei kisebb táji egységek piacközpontjának szerepét betöltő mezővárosok kézműiparát, és struktúrájában sem különbözött előnytelenül azokétól. A Baranya megyei falvak főbb eladóhelyeként feltüntetett városok és mezővárosok36 Pécs, Mohács, Siklós, Németboly, valamint a megye területén kívül fekvő települések, Szigetvár, Eszék és Szekszárd közlekedési viszonyai, talán az egyetlen Németboly kivételével jóval kedvezőbbek voltak, mint Kaposváré. Ugyanez vonatkozik a nyilván Tolna megyéről fennmaradó összeírás töredékessége miatt piacközpontként nem jelentkező Tolna mezővárosra is.37 Mohács, Tolna és Szekszárd a Buda-Eszék Duna menti főútvonalon, Szigetvár a pécs-kanizsai úton feküdt. Siklós és Pécsvárad útviszonyai is, bár a főutaktól távolabb feküdtek, kedvezőbbek voltak. Kézműiparuk fejlettsége és struktúrája ennek ellenére talán alacsonyabb szintűnek mutatkozik, mint Kaposváré, s ez annál is meglepőbb, mert ha a kézműipar városalakító, piacalakító szerepéről alkotott illúziók szertefoszlóban vannak is történetírásunkban, mégis azt várhatnók, hogy a fő vásároshelyek forgalma visszahat, és befolyásolja a kézműipar fejlődését is. Baranya megye 18. század végi adatai azonban az ellenkezőjét bizonyítják. A 10. táblázaton egymás mellé sorakoztattuk a piacközponti szerepet betöltő Mohács, Siklós, Németboly, valamint az 1785. évi összeírás adatai szerint ilyen szerepet nem játszó Kaposvár, Tolna,38 Pécsvárad, Szekcső, Mágocs mezővárosok kézműipari fejlődésére jellemző mutatókat. Mind a mesterek, mind az összes iparűzőknek a népességhez viszonyított arányában, mind az egy mesterre eső legények számában Kaposvár felülmúlta a piacfunkciót betöltő és be nem töltő mezővárosokat. A mesterségek számában pedig Tolna után Pécsváraddal osztozott a második helyen. A csak iparűzésből élők aránya viszont itt volt a legalacsonyabb, bár, Pécsvárad kivételével, a piacfunkciót be nem töltő mezővárosokban arányuk nagyjából azonos szinten mozgott. A táblázat adatai megint csak azt mutatják, hogy a kézműipar fejlettségét jellemző hagyományos mutatók önmagukban vajmi keveset árulnak el egy-egy település valóságos forgalmáról és jelentőségéről, s e tekintetben nem mutatkozik élesebb választóvonal a regionális piacközpontok és a többi mezőváros mutatói között. Ugyanezt tapasztaljuk iparstruktúrájuk összehasonlításakor is: egyedüli, jellemzőbb különbségnek az tűnik, hogy a piacközponti szerepet be nem töltő mezővárosokban az élelmiszeriparral foglalkozó kézművesek aránya valamivel magasabb (számukat főképp a molnárok duzzasztották fel), s ennek megfelelően a ruházati és textiliparral foglalkozók 36 OSZK. Kézirattár. Fol. Lat. 289. 37 Uo. Fol. Lat. 296. 38 Tolna regionális piacközponti szerepének hiányát nem tekinthetjük bizonyítottnak; véleményünk szerint inkább az 1785. évi Tolna megyei összeírás töredékességének tulajdonítható. Szerepének tisztázása azonban külön vizsgálatot igényelne. A megye kézműipari termékeiről a megyei főjegyző 1761-ben az írta: „...ami pedig van, az mind a jobbágyságnak és a paraszti rendnek való csak..." Idézi: KANYAR 1973. 132. p.
