Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
lyi céhekhez tartoztak vagy céhes kereteken kívül működtek. A század közepére vonatkozóan azonban ezek közül csupán egy kéményseprő működésére van adatunk.2 ' Az adójegyzékekből arra következtethetünk, hogy a többi magyar mezővároshoz és városhoz hasonlóan az iparűzés és a kereskedés Kaposváron is elég intenzív mezőgazdasági termeléssel párosult, sőt mintha az utóbbi jelentősége a század folyamán fokozódott volna. Mint a 8. táblázatból kitűnik, a 18. század közepéig az iparüzőknek mintegy egyötöde nem foglalkozott őstermeléssel, s a gazdasággal nem rendelkező kézművesek száma, az 1726. évet leszámítva, erőteljesen meghaladta a nem iparűző réteg önálló gazdasággal nem rendelkező részének arányát. A század közepén azonban erőteljes fordulatot észlelünk: 1751-ben a nem iparüző rétegnek egyharmada, 1761 -ben pedig már a fele nem rendelkezett önálló gazdasággal, míg a kézművesek és kereskedők között arányuk 1751-ben 10% alatt, 1761-ben pedig 20% alatt maradt. A gazdálkodó iparosok között az 175l-es év kivételével alacsonyabb volt a gabonaterméssel nem rendelkezők aránya; ugyanakkor a szántógazdálkodást folytató háztartásokban az iparűzők és kereskedők átlagos termésmennyisége, az 1726. év kivételével, általában alacsonyabb volt, mint a nem iparűzőké. Kukorica- és bortermésük átlaga, főleg az utóbbié, viszont jelentősen meghaladta a másik csoportét. A mezőgazdasági termelés fokozódó jelentőségére utaló adatokból arra kell következtetnünk, hogy a megyeszékhely idehelyezése körüli években bevándorolt iparosok és kereskedők bizonyos mértékig csalatkozhattak reményeikben: a kereslet, a forgalom nem volt elegendő ahhoz, hogy az iparűzés önmagában megfelelő jövedelmet biztosítson számukra. De ahhoz elegendő pénzzel és súllyal rendelkeztek, hogy a szűkös földterület jelentős részét megszerezzék, és az új betelepülök közül elsőkként tudják az árendás földeken gazdaságaikat kiépíteni. E törekvésükre feltehetően a városi gabona- és élelmiszer-kereslet is buzdítóan hatott. Az iparosok fokozódó érdeklődését a mezőgazdasági termelés iránt az átlagos termésmennyiséget meghaladó terméssel rendelkező, legnagyobb gazdák összetételének az alakulása is jelzi. 1720-ban a 15 legnagyobb termésű adózó közül 5 (23%) volt mesterember vagy kereskedő, ezek e rétegnek 16%>-át tették ki. A kézművesek átlagos termésmennyisége 40, a többieké 60 köböl gabona volt. 1724-ben a 10 legnagyobb gazda között mindössze 2 iparost találunk (a legnagyobb termésűek 20, a kézművesek 10%-a), 1726-ban 12 közül 2 (a gazdák 16,6, a kézművesek 8%-a), ugyanakkor az átlagos termésmennyiség közötti különbség csökkent: 1724-ben 22, illetve 21, 1726-ban pedig 28, illetve 30 köböl, azaz valamelyest meg is haladta a másik csoportét. Míg a nagyobb gazdaságok őstermeléssel foglalkozó birtokosai elég nagy stabilitást mutatnak (1724-ben 8 közül 5, 1726-ban 10 közül 7 már az előző adójegyzékek tanúsága szerint is a legnagyobb terméssel rendelkezők közé tartozott), az 1724-ben jelentős termést felmutató 2 iparos közül az egyik már 1720-ban is nagy termeléssel rendelkezett ugyan, de ez 1726-ra eltűnik. 21 ZÁDOR 1964. 82. p.
