Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

A dunántúli városok társadalma

A lakosság, a kézművesek és kereskedők számából és arányából ítélve Fehérvár városaink sorában mintegy átmenet a szűkebb piackörzetnek termelő, fejlett céhes kézműiparú kis- és középvárosok és a fellendülésüket elsősorban kereskedelmükre visszavezető városok között. Úgy tűnik, hogy viszonylag egyenletes fejlődését, a városok rangsorában tartósan elfoglalt, élvonalbeli helyzetét leginkább ősi alapokra visszanyúló igazgatási szerepének köszönhette. Mint megye- és püspöki székhely állam- és egyház-igazgatási szerepkört töltött be; papi szemináriuma és gimnáziuma (majd színháza) révén közoktatási és kulturális funkciókat is ellátott megyei, sőt a megye határain is túlnyúló hatósugárral. Kézműipari és kereskedelmi szerepköre korlátozottabb volt. Piacközponti szerepe csak a megye egy részére terjedt ki, vevőkörének egy részét a 18. század második felében, a 19. század elején fokozatosan elhódították a pesti és budai iparosok és kereskedők, a szomszédos nagyobb piacközpontok, de még a kisebb megyei központok is. Kézműipari fejlődésében elsősorban a specifikus, ritkán előforduló mesterségek képviselőinek szaporodása jelentős, akik éppen a város igazgatási-kulturális feladatköre következtében találtak termékeik számára igényesebb vásárlókat. A város vásárai, főleg az állatvásárok, mint Fényes Elek leírásából is tudjuk, igen jelentősek voltak, s az ország leghíresebb vásárai közé tartoztak. E forgalom, ha hasznát nem elsősorban a helyi kereskedők fölözték is le, nagyban hozzájárult a város egyenletes fejlődéséhez. Mindezek alapján megállapítható, hogy a 18. század végi, 19. század eleji magyar városhálózatban, a városi települések - beleértve a szabad királyi városokat, püspöki városokat és a városi funkciót betöltő mezővárosokat - rangsorában Fehérvár helyét a legnagyobb, legjelentősebb városok csoportjának végén vagy a középvárosok élén jelölhetjük ki. Függelék Az alábbiakban az /. táblázaton iparági megoszlásban közöljük a fehérvári kézművesek számának és arányának alakulását 1742 és 1828 között. Az egyes mesterségek iparági besorolásában a Magyarországi céhes ipar forrásanyagának katasztere szakmai csoportosításához tartottuk magunkat, azzal a módosítással, hogy a bőr- és a bőrfeldolgozó, illetve a textil- és ruházati iparon belül külön is kimutattuk a ruházati cikkeket gyártó kézművesek számát és arányát. Hasonló bontást alkalmaztunk a fa- és építőipar külön kimutatásakor is. Az 1773. és 1785. évi adatokat két okból iktattuk táblázatunkba. Egyrészt, mert a legények számát is megadva hívebben tükrözik a kézműipar struktúráját, másrészt, mert a közeli évekből származó összeírások adatainak összehasonlítása bizonyos fokig ellenőrizhetővé teszi az egyes összeírások pontosságát és megbízhatóságát. A két összeírás adatait Kállay István közléséből vettük át. AII. táblázatban 17 szabad királyi város iparági megoszlásának adatait közöljük 1774-ből és 1828-ból.