Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Polgári pályák (sorsok)
János kétségtelenül részeges, összeférhetetlen, vérmes, hirtelen haragú ember volt, " rossz természetben felesége sem maradt el mögötte. A szomszédok, kereskedőtársak és barátok vallomásai, sőt saját lánya későbbi elbeszélése szerint is az asszony kicsapongó életet élt, napirenden voltak a tettlegességig fajuló veszekedések. Az egyébként igen szórakoztató tanúvallomások ékes bizonyságul szolgálnak arra, hogy a pesti bérház lakói milyen pontos ismeretekkel rendelkeztek a háziúr - és nyilván egymás - mindennapi életéről, családi ügyeiről. Egy ilyen verekedés során 1811-ben az asszony valami üveggel (vázával, borosfíaskával) olyan súlyos sérülést okozott férjének, hogy az hátralevő életét magatehetetlen elmebetegként élte le, először két évig bátyja, majd 1831 -ben bekövetkezett haláláig a vagyont felprédáló, szeretőket tartó felesége gyámsága alatt. Meglepő, hogy az enyhén szólva rendezetlen családi körülmények között felnövekvő leánygyermekének sikerült polgári révbe érkeznie, amikor Liptay János ügyvéd felesége lett.13 Hogy hol és hogyan ismerkedhettek meg, rejtély. Aligha hihető ugyanis, hogy az alacsony státuszt és a zilált családi hátteret az egyébként is kétes nemesi származás önmagában ellensúlyozni tudta. János magatartását magyarázhatnánk rossz természetével, deviáns személyiségével is, példás életű fivére gyermekeinek sikertelensége mégis azt sejteti, hogy a faluról bevándoroltak beilleszkedése nem volt zökkenőmentes, és talán a kisnemesi mentalitás is szerepet játszhatott abban, hogy a polgári erények és magatartás elsajátítása mindkét családban nehézségekbe ütközött. Míg János személyében vallott kudarcot, Istvánnál a második generáció beilleszkedése volt sikertelen. István személyes pályája sikeresnek mondható: többször töltötte be az atyamesteri tisztet, családi életének visszásságairól nem maradt fenn adat. Tehetős ember lett, első felesége halála után vagyona meghaladta a 13 ezer konvenciós forintot.14 Ez igen jelentős összegnek számított, hiszen az 1840-1842. évekből fennmaradt 153 hagyatékból csak 21 (14%) értéke haladta meg a 10 ezer forintot.15 Igaz, hogy a vagyon felét a feleség hozományául kapott ház értéke tette ki. A házasságból két fiú és hat lány született. Legidősebb fiát mestersége folytatójának taníttatta, a lányokat mind iparosokhoz (szabó, szürszabó, tímármester) adta férjhez. Minden lány 2000 forint hozományt és 1500 forint értékű stafírungot - bútort, ékszert, ruha- és fehérneműt-kapott. Gyermekei jövőjéről tehát a polgári családokban szokásos módon gondoskodott: az elért polgári szintet és státuszt kívánta biztosítani számukra, de semmi jele annak, hogy társadalmi felemelkedésük útját egyengette volna. Presztízsére még időskorában is ügyelt, végrendeletében elég jelentős összeget, 275 forintot hagyományozott jótékony célokra.16 Az ötszobás lakás pesti viszonylatban igen tágasnak számított, és a polgárság vagyonos felső rétegéhez tartozókra voltjellemző, bár ha tekintetbe vesszük, hogy a házaspár nyolc gyer-12 Ez a családban is ismeretes volt. Édesanyjuk 1825-ben bekövetkezett halála után Mihály levélben közölte, hogy az osztályra nem tud feljönni, ezért képviseletét Istvánra bízza. Jánosról ekképp nyilatkozott: „Előre is képzelem magamnak azon zavarodást, mellyet János Bátyám hamislelkűsége által elkövetkezni fog, mert ha életében Anyánknak nagy keserűséget, nékünk pedig sokszor gyalázatot okozott, mennyire inkább annak elhunyta után." BFL PL. 1202/h. Relationes a. n. 2686. 13 BFL PL. 1202/g. Missiles a. n. 9411; 1202/h. Relationes a. n. 7048; 1202/cc. Test. a. n. 1515. 14 Első felesége 1834-ben hunyt el, a hagyatéki leltár felvételére Bukovics Évával kötött második házassága előtt, 1839-ben került sor. BFL PL. 1202/cc. Test. a. n. 2940. 15 BÁCSKAI 1986. 198. p. 16 A vök közül egyedül a szlavóniai származású Opancsár István szerzett polgárjogot. A hat lány közül 1839-ben csak négy, 18444jen már csak három volt életben.
