Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Polgári pályák (sorsok)
A BEILLESZKEDÉS NEHÉZSÉGE Egy iparoscsalád életének viszontagságai Pesten a 19. század elején Köztudott, hogy a faluról, kisvárosból nagyvárosba települőknek milyen nehézséget okoz a nagyvárosi társadalomba való beilleszkedés, a sikeres karrier megalapozása az ismeretlen közegben. E folyamatról, annak különböző útjairól azonban - legalábbis a magyarországi városokat illetően - nagyon kevés ismeretünk van. Tudjuk, hogy a bevándorlók egy jelentős részének nem sikerült meggyökerezniük a városban, és a sikertelenség továbbvándorlásra késztette őket; de csak sejtésekre, feltételezésekre szorítkozhatunk a tekintetben, hogy mekkora volt e tömeg, hogyan próbáltak megkapaszkodni a városban, és mi volt sikertelenségük oka. Szórványos adatok fellelhetők erre vonatkozóan a peres iratok között, a bűnügyi vagy csödperek ilyen szempontú vizsgálatára azonban még nem került sor. A legtöbb adat a válságos időkről maradt fenn, olyan korszakokról, amikor nem annyira az egyén képességei, mint a kedvezőtlen gazdasági lehetőségek korlátozták a meggyökerezés lehetőségét, sőt hatósági kényszer alatt voltak kénytelenek a várost elhagyni. A kitoloncoltak a társadalom alsóbb rétegeiből kerültek ki: bérmunkások, napszámosok, alkalmi munkások, alkalmazást nem találó kézmüveslegények tartoztak közéjük, azaz elsősorban a szegényektől igyekezett a város megszabadulni. Feltételezhető, hogy a városban csak átmenetileg megtelepedni tudók nagy része normális időkben is közülük került ki,1 de számtalan adat tanúskodik arról, hogy önálló egzisztenciát teremteni képes iparűzök, kereskedők, köztük ingatlantulajdonosok és polgárjogot elnyert személyek közül is sokan hagyták el viszonylag rövid idő múltán a várost.2 Az elvándorlás egyaránt lehetett gazdasági kudarc vagy a befogadás hiányának következménye, de alapulhatott egyszerű gazdasági számításon is, amennyiben az új megtelepedési hely nagyobb sikerrel kecsegtetett. Ám tévútra vezetne, ha feltételeznénk, hogy mindazok, akik a városban önállósultak, ingatlantulajdont szereztek, polgárjogot nyertek, családot alapítottak, és a többgenerációs családi folytonosságot biztosítani tudták, azaz látszólag sikeresen gyökereztek meg a városban, nem küszködtek a beilleszkedés, a városi életforma s főképp a polgári értékrend és morál elsajátításának nehézségeivel, és nem érte őket - személyükben vagy utódaikban - kudarc. A beilleszkedés személyi és családi stratégiáiról azonban kevés ismerettel rendelkezünk. A kutatók többnyire a kiemelkedően sikeres családok életútját követték nyomon, elsősorban a sikerre és nem a kudarcokra összpontosították figyelmüket. A tárgyalás középpontjába a sikeresen szocializált, a polgári életformába beilleszkedő, a társadalmi emelkedésben továbblépő, sikeres utódok kerültek. E tanulmányok legfeljebb röviden utalnak az eredményes, gazdag, dolgos családok „eltévelyedett", tékozló, munkátlan életet élő fiaira és lányaira. Az életrajzírók hajlamosak az ilyen „kisiklott" pályákat az érintett személyek jellemhibájának, deviáns magatartásának tulajdonítani, holott-különösen ha a családban több ilyen „fekete bárány" is előfor-1 BÁCSKAI 1988. 201-202. p. 2 BÁCSKAI 1968. 149-155. p.
