Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
A rendelkezésünkre álló nagyon hézagos adatok alapján legfeljebb annak megközelítő pontosságú megállapítását kísérelhetjük meg, hogy a Győr 19. századi gazdasági életében olyan jelentős szerepet játszó termény- és állatkereskedelem hogyan alakult a 18. század folyamán, s hogy milyen arányban vettek ebben részt a győri kereskedők. A különböző árufajtákkal kereskedők megoszlását a 6. táblázat mutatja be, összehasonlításul megadjuk a pesti kereskedők 1735/36. és 1800/1801. évi megoszlását tükröző adatokat is. A táblázatban a kereskedők létszáma eltér az 1. táblázatban megadott számtól. Ennek oka, hogy az adózók megoszlásának vizsgálatakor természetesen csak az adózó családfő foglalkozását, több foglalkozás esetén pedig az első helyen megjelöltet vettük figyelembe, mert egyébként torz eredményeket kaptunk volna. A kereskedelem vizsgálatakor azonban tekintetbe kellett venni az önálló keresettel rendelkező piaci árus (kofa) feleségeket és anyákat (főleg a napszámosok és hajósok háztartásaiban fordultak elő nagy számban), és a kettős foglalkozású kereskedőket is, elsősorban azokat a mészárosokat, akiknél az adókönyv feltüntette, hogy egyúttal marhakereskedelemmel is foglalkoztak, valamint a kereskedő-fuvarosokat (aurigaquaestor) és néhány kereskedelmet folytató iparost. A táblázatból kitűnik, hogy a század elején specializált terménykereskedő egyáltalán nem volt a városban, az állatkereskedők száma azonban már ekkor is viszonylag nagy.17 1757-ben már 32 terménykereskedőt találunk, az állatkereskedők száma azonban még mindig valamivel több. A termény- és állatkereskedők aránya a század közepén a kereskedők 26%-át tette ki, ez az arány 1772-ben 40%-ra emelkedett, de ekkor már a terménykereskedők száma valamelyest meghaladta az állatkereskedőkét. 1800-ra mindkét kereskedőcsoport száma erősen lecsökkent, együttes arányuk 17%, ami azt mutatja, hogy a 18. század utolsó évtizedének konjunktúráját a helyi kereskedők nem tudták kihasználni, sőt e területen a korábbi pozíciójukhoz képest háttérbe szorultak. Ez persze nem volt speciális győri jelenség: Pesten, az ország kereskedelmi központjában is csak annyi termény- és állatkereskedő működött, mint Győrött. A terménykereskedelemben országosan vezető szerepet játszó zsidó kereskedők viszonylag nagy száma ellenére - a 30 pesti terménykereskedő közül 21 zsidó - a kereskedelemnek ez az ága nem játszott jelentős szerepet, erről tanúskodik a terménykereskedőknek a győrinél is alacsonyabb számaránya. Győrött jelentéktelen lehetett az ipari nyerstermékekkel folytatott kereskedelem is, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy specializált képviselőinek amúgy is csekély száma a század végére 9-re csökken (3 fa-, 6 vaskereskedő), ugyanekkor Pesten 1 vas-, 2 tűzifa- és 39 épületfa-, 13 bőr-, 2 len-, valamint 12 vászonkereskedő működött. A két város kereskedelmének színvonaláról csak akkor mondhatnánk pontos ítéletet, ha ismernénk a Pesten testületi és testületen kívüli, Győrött quaestor, mercator stb. névvel megjelölt kereskedők árukészletének összetételét. A nagykereskedők köztudomásúan a legkülönfélébb bel- és külföldi termékeket forgalmazták, valószínű, hogy a győri quaestorok és mercatorok is többfajta áruval kereskedtek. A különféle árufajták arányát nem ismerve csak abból a tényből vonhatunk le következtetéseket, hogy míg Győrött az adóösszeírások maximálisan 18 fajta, az 1800/1801. évi pedig mindössze 12 fajta specializált kereskedőt tüntet fel, a pesti 17 Az állatkereskedők megoszlása a következő volt: 1737: 5 marha-és 2 juhkereskedő; 1757: 33 marha-, 1 ló-, 7juh-és 1 sertéskereskedő; 1772: 38 marha-, 3 juh-és 8 sertéskereskedő; 1800: 16 marha-, 2 juh-és 12 juh-és sertéskereskedő. Köztudomású, hogy a győri mészáros-marhakereskedők társaságokba tömörülve működtek. Az adókönyvek 4 ilyen társaság ingatlanait tartják nyilván.