Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon
elapadásával magyarázható. (A század elején a pesti zsidó nagykereskedők jelentős része a vagyonos óbudai kereskedők közül rekrutálódott, akik, mivel a 18. század végén nem telepedhettek meg a városban, kereskedelmi tevékenységet Pesten folytattak ugyan, lakást azonban Óbudán tartottak.) A pesti nagykereskedők nemcsak származáshelyük és szakosodásuk szerint, hanem etnikai és vallási szempontból is heterogén csoportot alkottak. A testületi kereskedőknek csak 60%-a volt katolikus vallású, a többi a protestáns, illetve görögkeleti felekezethez tartozott. A szakmai érdekközösség, illetve érdekellentétek mellett a vallási és etnikai közösségek belső kohéziója, illetve egymástól való eltérései is összekapcsolták, illetve szétválasztották a nagykereskedőket. S bár az üzletvitel eredményessége, az új gazdasági feltételekhez való alkalmazkodás képessége elsősorban a cégalapító, illetve utódai személyiségétől, tehetségétől és adottságaitól függött, a sikert azért az is befolyásolta, hogy az ifjú kereskedő milyen mértékben támaszkodhatott a helyi és távoli rokoni vagy felekezeti csoportok üzleti támogatására. A nagykereskedések életképessége, fennállásuk időtartama A konjunktúra idején a nagykereskedelem különösebb szakmai ismeretek nélkül is gyors meggazdagodáshoz vezethetett. A rövid életű nagykereskedések nagy száma viszont arra mutat, hogy a viszonylag könnyen szerzett vagyon a kedvezőtlenebb időkben gyorsan el is úszott. Többnyire csak a hosszabb ideig, több generáción keresztül folytatott nagykereskedelmi tevékenység során halmozódott fel olyan tőke, amely később a hiteléletben vagy az iparban megvethette a vállalkozói tevékenység alapját. A pesti nagykereskedőknek viszont kereken a fele húsz évnél, sok esetben még tíz évnél is rövidebb ideig folytatott üzleti tevékenységet. Az 1848 előtt alapított cégeknek mindössze egyötöde érte meg az 1870-es éveket. A leghosszabb életűek a vaskereskedések voltak: a hat közül öt működött húsz évnél hosszabb ideig, kettő megérte az 1870-es éveket is. A termény- és banküzletek kétharmada állt fenn húsz évnél tovább, és egyharmaduk még a század második felében is létezett, míg a kézmüáru-, textil- és egyéb profilú kereskedéseknek mindössze 40%-a működött húsz évnél hosszabb ideig, és mindössze 12%-a érte meg a század utolsó harmadát. A kereskedés fennállásának időtartama nemcsak a gazdasági feltételektől, hanem számos egyéb, egyedi tényezőtől is függött. Nemcsak a fizetésképtelenség, csőd vethetett véget az üzleti tevékenységnek; a cég egyéb, például demográfiai okok-gyermektelenség, fiú utódok hiánya, az örökösök kiskorúsága - miatt is megszűnhetett. Az is igaz, hogy sok nagykereskedő célja csupán a vagyonszerzés volt, amelynek révén megerősíthette társadalmi pozícióját; fiait sikeresen szárnyra bocsátva, lányait előnyösen kiházasítva, magának gondtalan öregséget biztosítva visszavonult az üzleti tevékenységtől. A csődeljárás nem jelentette feltétlenül a teljes tönkremenést, és nem is vezetett mindig a cég azonnali megszüntetéséhez. A dekonjunktúra ideig-óráig szinte minden cég üzletmenetét megrendítette, ám a szolidabb alapokon nyugvó, megfelelő tőkével rendelkező, hitelképes üzletházak rövid idő alatt talpra tudtak állni. A konjunktúra időszakát azonban éppen az ingatagabb alapokon álló üzletek elszaporodása jellemezte. Nem véletlen, hogy míg az 1800 és 1815 között létesített cégek 47%-a, az 1830 utáni fellendülés idején nyitottaknak 57%-a szüntette be tevékenységét húsz évnél rövidebb időn belül, az 1816 és 1830 között alapítottaknak csaknem 70%-a ennél hosszabb ideig működött.
