Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
kívül szántókat vásároltak, béreltek vagy bírtak zálogjogon. Ezeket részben bérmunkával müveitették meg, számos esetben azonban a birtokokat a jobbágyokkal együtt kapták, s a termelés a jobbágymunka kizsákmányolásának hagyományos keretei között folyt. Ilyenformán a gabonatermelés általában inkább kiegészítő jellegű lehetett, s az önellátás mellett inkább a fennmaradó felesleg értékesítése, mint a kimondottan piacra termelés jellemezhette. A piacra dobott termékek mennyisége annyiban haladhatta meg a falusi szintet, hogy egyrészt a belterjesebb termelés, másrészt a kedvezőbb piaclehetőségek s főleg az egyéb terményekkel folytatott rendszeres kereskedelem kisebb tételek rendszeres áruba bocsátását is kifizetődővé tette, ugyanakkor nagyobb lehetőséget nyújtott a piaci konjmiktúra kihasználására. Ugyanakkor a mezővárosi termelés fő terrénuma, a szőlőbirtok és a legelőterület - akár a birtokviszonyok, akár művelési módjuk szempontjából nézzük - sokkal nagyobb átalakulást, fejlődést mutat. Ezek, akár bérletként, akár birtokjog alapján rendelkezett velük a közösség vagy egy-egy polgár, sem a feudális rendszerből fakadó művelési kényszernek, sem a jobbágytelket terhelő, a feudális függőséget kifejező szolgáltatásoknak nem voltak alávetve. A szőlőért vagy legelőért fizetett járandóság lényegében természetben vagy pénzben fizetett földbérnek tekinthető. S minthogy a mezővárosi önkormányzat sokkal nagyobb szabadságot biztosított a lakosságnak, mint amit a jobbágyfalvak élveztek, természetesen a föld felett is szabadabban rendelkezhettek. A mezővárosok földhasználati joga, amennyiben szőlőről vagy legelőről volt szó, lényegében a polgári földbirtok csíraformájának tekinthető.74 Igaz, hogy szántóik nagyrészt a telekrendszer keretébe tartoztak, s mint ezek birtokosai lényegében jobbágyi viszony fűzte őket földesurukhoz, de árutermelésük fő ágait, vagyonosodásuk alapját képező munkájukat már nem kötötték meg oly erősen feudális gátak. A feudális viszonyt tehát bizonyos mértékig polgári viszony váltotta fel, s a földesúr-jobbágy viszonya mindinkább földtulajdonos-bérlő viszonyává változik. A termelés feudális szervezetébe mind nagyobb rést üt a bérmunka egyre elterjedőbb alkalmazása is. A feltételek adva vannak: az árutermelést fő céljának tekintő, nagyobb birtokkal s elegendő pénzzel rendelkező gazdagabb réteg és a nincstelenek nagyobb száma eleve nagyobb lehetőséget nyújt a bérmunka alkalmazására, mint a jobbágy falvakban.75 A bérmunkára ugyan kevés közvetlen adatunk van. Elsősorban az állattenyésztésben alkalmazott hajdúkról és pásztorokról tudunk, de ha egy-egy mezővárosi polgárnak szántóján kívül 5-6 szőleje is van, amire számtalan példát találunk, ez eleve kizárttá teszi, hogy önmaga és családja erejével művelje meg, különösen ha neve után 74 Lásd MAKKA1 1957. 75 A mezővárosi lakosság vagyoni rétegződésének felmérése a fent említett okoknál fogva lehetetlen. Egyrészt a zsellérek magas számaránya mutatja a differenciálódás ütemét, másrészt a szórványosan fennmaradt adatok némi betekintést nyújtanak egy-egy mezővárosi polgár ingatlan- vagy pénzvagyonának nagyságába. így pl. a 15. század végén a gyulai Somogyi András egyre-másra veszi zálogba a környékbeli nemesek földjeit. 1477-ben pl. Kadán szerzett több zálogbirtokot, 1481-ben a Zaránd megyei Jánosházán stb. SCHERER 1938.906. Békés m. tört. II. 179.; Dl. 18 516. A dési Mátyus család már a 15. században a város előkelő negyedében, a templom mellett vásárol telket és egy fél házat. A 16. század elején Mátyus András egy rétet és szőlőt, két évvel később újabb házhelyet, a család másik tagja, Mátyus Máté pedig egy éven belül 2 telket vásárol (Teleki Okit. II. 51-52, 270-271, 288-289.). A huszti Barilovics Miklós 1495 és 1522 között Huszton egy telket és prédiumot, 2 házat, Nagybányán egy másik házat, 3 malmot szerzett magának. 1515-ben 16 szőlőt vásárol Szőlősön 372 forint értékben, de ekkor már e szőlőhegyen több szőlőbirtoka volt. (Dl. 84 573. 84 585, 84 617, 84 622, 84 644, 84 623). Három garai polgár 1442-ben 2100 aranyforint kölcsön fejében zálogba kapja Orlyava várát minden tartozékával együtt. Egy évvel később 70 magyar forint újabb kölcsön fejében a zálogjogot meghosszabbítják (Dl. 14 076, 33 798).
