Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Módszertani kérdések

világosan látták -, hogy ez esetben az állam centralizációs, a városok igazgatását uniformizáló politikája tette volna lehetetlenné saját legjobbnak vélt önkormányzati berendezkedésüket. Mindebből kétségtelenül általánosabb módszertani tanulságok vonhatók le. A mezővárosok helyzetének vizsgálatakor, különösen az önrendelkezési jog magasabb fokán állókkal kapcsolatban sokkal árnyaltabban kell kezelni a földesúri alávetettség kérdését. Nemcsak árnyoldalait kell vizsgálni, hanem elsősorban azt, hogy milyen lehetőségeket biztosított a polgárosodás folyamatának, nemcsak az önrendelkezés, hanem a gazdasági és társadalmi élet egyéb területein is. Nos, ezt az utóbbi két kérdéskört csak nagyon kevéssé ismerjük, nemcsak Nyíregyháza, de a legtöbb más nagy agrárváros esetében is. Ismerjük a nyíregyházi lakosság vagyoni rétegződését a birtokolt föld és az állatállomány nagysága szerint, de vajon önmagában magyarázatul szolgálhat-e a város nagy határa, a nagyobb, terményfölösleget produkálni képes gazdaságok jelentősebb száma? Egy az átlagosnál nagyobb szántóval és állatállománnyal rendelkező csoport, réteg jelenléte önmagában biztosíthatja-e a városi funkciók kialakulását? Milyen széles réteg és milyen termelői piaci magatartás alapján tekinthető a polgárosodás hordozójának, melyek azok a csoportok, amelyek a hagyományos termeléshez ragaszkodtak, és miképpen érvényesült a két csoport érdeke a városigazgatásban? E kérdésekben azonban a szakirodalom -legalábbis ameddig én követni tudtam - nem ad pontos választ, inkább hipotéziseket, igaz logikus feltételezéseket kínál. Az igény, amelyet a várostörténész Nyíregyháza történetíróival szemben támaszt, természetesen nem egyedi igény, mindezek a kérdések számos alföldi mezővárost illetően megválaszolatlanok. Nyíregyháza polgárosodását, valódi funkcionális várossá emelkedését nem csak a lakosság igen nyomatékosan kinyilvánított szabadságtörekvései, a megváltakozásért hozott komoly anyagi áldozatai, önkormányzati berendezkedése tanúsítják. Ezek csupán a könnyebben dokumentálható tények, amelyekről közvetlen adatok nagy mennyisége, bö forrásanyag áll rendelkezésre. A gazdasági és társadalmi tényezőkről sokszor csak közvetett adatok tanúskodnak, spekulációkkal, hipotézisekkel, becslésekkel közelíthetők meg. Feltárásuk a már ismert források más szempontú, más módszerű elemzését, valamint a többi várossal való összehasonlítás alkalmazását igényli. Csupán néhány vizsgálandó kérdést vetek fel. Az első: mivel magyarázható az a hihetetlenül gyors fellendülés, amely a 18. század közepén még semmilyen központi szerepkörrel, még vásártartási joggal sem rendelkező és nem is különösen kedvező földrajzi helyzetű, ám már akkor is népes települést a 19. század elejére a jelentősebb piacközpontok közé emelte? Nyíregyháza csak 1786-ban kapott vásártartási jogot (és oppidum címet) - 40 évvel később, 1828-ban piaci vonzását tekintve a 23. helyet foglalta el a piacközpontoknak a tiszta vonzáskörzet nagysága szerint kialakított rangsorában (és a 11 ,-et az egész vonzáskörzet nagyságában), megelőzve olyan városokat, mint Pozsony és Debrecen. A vonzáskörzet nagysága természetesen önmagában nem mércéje egy település városiasodásának, mint ahogy a népességszám sem lehet egyedüli kritérium. A vonzáskörzet nagyságában a központjául szolgáló város belső adottságán kívül meghatározó szerepe van a körzet gazdasági adottságainak, valamint a szomszédos városok közelségének vagy távolságának is. Mindezt figyelembe véve is nagy teljesítményként értékelhető, hogy ez a négy évtized elegendő volt arra, hogy Nyíregyháza -Nagyvárad mellett - Debrecen vonzásterületének jelentős részét elhódítsa. Vonzása kiterjedt Debrecen egykori piackörzetének teljes Szabolcs megyei területére. 49 település 56 000 lakója vallotta egyedüli piachelyének és további 83 település 117 000 lakója más, nagyobb városok és kisebb alközpontok mellett egyik vásárló- és eladóhelyének. (Közülük 14 Debrecen mellett látogatta vásárait!)