Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Módszertani kérdések

delkezett ahhoz, hogy a városban előállított vagy ide szállított bel- és külföldi áruknak az agrártermelés szempontjából kedvezőtlenebb adottságú vidékénél sokrétűbb és magasabb igényű fogyasztója legyen. Az élelemben szűkölködő körzetek központjául szolgáló városok körzeti - és ennek következtében helyi - fogyasztóinak vásárlóképessége és igényei jóval kisebbek voltak; a körzet lakosságának munkaerején kívül alig volt eladnivalója. A hegyvidéki lakosság saját gyártmányú faeszközökkel, faárukkal, olajjal, néhol textilárukkal járta az országot, ezek értéke azonban csekély lévén, leginkább a termékenyebb vidéken végzett mezei munkával keresték meg élelmüket. A lakosság e mobilabb része országjárása során vagy alkalmi munkahelyén szerezte be (akár részesként, akár termékeiért cserébe, akár pénzért) a szükséges gabonát, hiszen ott többnyire olcsóbban juthatott hozzá. A helyben maradók pedig pénzüket-ha volt-elsősorban élelemre költötték, és csak a legszükségesebb, házilag elő nem állítható kézműipari vagy gyári termékeket vásárolták meg, ezeket többnyire a városokban, mert másutt nem juthattak hozzájuk. A városok többsége inkább színhelye, mint aktív részese volt a forgalomnak, és az ebből eredő jövedelmeik is jóval kisebbek voltak. Az igényesebb fogyasztók - nemesek, hivatalnokok - kisebb számban telepedtek meg bennük, így a helyi lakosság sem igényelt finomabb portékákat, luxuscikkeket. A kereslet tehát nem ösztönözte a finomabb árukat előállító kézművesek és a nagyobb választékot kínáló szakosodott kereskedők letelepedését, és munkaalkalom sem sok adódott, ami ide vonzotta volna a környék lakóit. A kereslet szegényessége és az a tény, hogy vonzáskörzetük lakossága elsősorban fogyasztó és nem eladó volt, az oka annak, hogy e vidékeken kis népességű, jelentéktelen kézmüiparú és kereskedelmű városok hatalmas vonzásterületet tudtak kialakítani. A város és vonzáskörzete kapcsolatának fent vázolt tényezői csak a központi szerepkört betöltő városok fejlődését határozták meg. A városokra vonatkozó megállapításaink tehát nem terjednek ki Magyarország 19. századi teljes városhálózatára, hanem csupán a központi helyi szerepkört betöltőket érintik. Véleményünk szerint azonban ezek alkották a korabeli magyar városhálózat gerincét, és összetételük - 22 szabad királyi, 6 püspöki város és 29 oppidum - így is világosan bizonyítja a valóságos városi szerepkör és a város jogi fogalmának egyre erősödő szétválását. A speciális funkciójú városok számbavétele csak még jobban alátámaszthatná a középkori eredetű városállomány átalakulásáról alkotott képet. E folyamat: a polgári társadalom városi funkcióinak kiteljesedése, a városhálózat átrendeződése természetesen, az ország gazdasági-társadalmi fejlődése ütemének megfelelően még hosszú évtizedeken át zajlott, és a 19. század végén zárult le a valóságos városi szerepkör jogi elismerésével. Vizsgálatunk időpontja nem határkő e folyamatban, az átalakulásnak inkább kezdeti stádiumát mutatja, hiszen a polgári társadalom legfontosabb városalakító tényezői még nem érvényesülhettek: a gyáripar még nem alakult ki, az érintetlenül maradt feudális intézményrendszeren belül a városok egyéb, nem gazdasági - igazgatási, egészségügyi, oktatási stb. - funkcióinak hatósugara még korlátozott volt. Ekkor még elsősorban a feudális viszonyokat aláásó gazdasági fejlődés az, ami módosítja a városok szerepkörét, csökkentve a kizárólagosan a távolsági és külkereskedelemre orientált, döntően alkalmi, vásári kereskedelmet folytató települések domináns szerepét, amelyek helyét a távolsági kereskedelmet intenzív és rendszeres belső kereskedelmi kapcsolatokkal egyesítő városok foglalják el. A változás azonban nemcsak a városok élenjáró csoportjában észlelhető, hanem az alsóbb szinten is: a középkori, a falu és város korlátozott, helyi méretű cseréjét lebonyolító, korábbi városi szerepkörük következményeként az urbanitás jegyeit mutató központok is egyre nagyobb számban hullottak ki a városok sorából. Az átalakulás azonban ekkor még kezdeti stádiumban volt, és inkább a városok