Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
dult elő a kézműves-, mint kereskedőfiúknál, feltehetően többek között azért, mert az utóbbiak jelentős része előtt zsidó vallásuk miatt a felemelkedésnek ez az útja el volt zárva.15 Azokban a családokban, amelyek csak egy-egy fiúgyermeket taníttattak, egyaránt szerepetjátszhattak véletlen tényezők (például azt a fiút iskoláztatták, aki valamely oknál fogva nem volt alkalmas a kézművespályára), vagy a társadalmi emelkedés azon stratégiája, hogy a családnak legalább egy tagját „úri", honoratiorpályára irányítsák. Ez a stratégia a pesti polgári családokban elég elterjedt gyakorlat volt. Mivel e pályák szerény jövedelmet biztosítottak, a többi fiúgyermek általában a jobban jövedelmező polgári foglalkozásokat folytatta, s nekik kellett anyagilag támogatni a család társadalmilag kiemelkedő tagját.16 A társadalmi emelkedést gyakorta a lányoknak értelmiségiekkel és tisztviselőkkel kötött házassága erősítette. Elég sok polgári család (a családapáknak több mint 10%-a) azonban két-három fiával is elvégeztette a gimnázium összes osztályát, és számos olyan is akadt köztük, ahol az összes fiú apja polgári foglalkozását folytatta. A több fiút iskoláztató családapáknak csaknem 40%-a kereskedő (fele részben a honoratiorpályákra befogadást nem remélhető zsidó kereskedő), 27%-a kézműves és egyötöde tisztviselő-értelmiségi foglalkozású volt. Még jellemzőbb, hogy a kereskedő és iparos apáknak kb. egyötöde tartozott e csoportba, míg az értelmiségi-tisztviselő szülőknek csak 9%-a. Aligha feltételezhető, hogy ezt abban a reményben tették, hogy mind kellő anyagi alappal fog rendelkezni ahhoz, hogy a hivatalnoki-értelmiségi pályán olyan magasra kapaszkodjon, mely magasabb társadalmi státuszt biztosíthat számukra. Törekvésük inkább egy, az uralkodó réteg körében elfogadott műveltség megszerzésére irányult, amelytől - elsősorban a vállalkozó nagykereskedők, bankárok és gyárosok-gazdasági súlyukkal, vagyoni helyzetükkel összhangban álló társadalmi elismerés elnyerését remélték. A nagykereskedőknek, akik fiaikat többnyire külföldi partnereikhez, sokszor nagynevű, patinás cégekhez küldték gyakorlatra, az is fontos lehetett, hogy fiaik ne csak kereskedelmi ismeretekkel, de a korban elismert műveltséggel is rendelkezzenek. A 19. századi pesti polgárok iskolázási stratégiáját tehát a társadalmi emelkedés vágya motiválta. A cél azonban nemcsak és nem feltétlenül a polgári rendből való kilépés, a polgári foglalkozás feladása volt, hanem annak felismerése, hogy a gazdasági élet új körülményei szélesebb körű ismereteket, újszerű szaktudást igényeltek. Az utóbbit a gimnázium nem nyújtotta ugyan, de belépési lehetőséget adott a külföldi szakirányú iskolákhoz (pl. a bécsi Politechnikumba lépéshez), és egyengethette az utat ahhoz, hogy a szakmát gyakorlati úton külföldön kedvezőbb körülmények között sajátíthassák el. Az iskoláztatás fontosságának felismerésében feltehetően az is szerepet játszott, hogy az iskolában - részben a nevelés, részben a nemesekkel való érintkezés következtében - elsajátíthatták az „úri" viselkedés szabályait. A reformkor nemesi liberális politikusainak és vállalkozó polgárainak együttműködését elősegíthették iskolai kapcsolataik is, hiszen e két felsőbb osztály nemesi és polgári tanulói abban a korban voltak, amikor már megismerhették egymás képességeit, ami a jövő - ha nem is társadalmi, de gazdasági-politikai - kapcsolatainak kialakítá-15 A kézműves apák 11%-ának fiai léptek értelmiségi vagy tisztviselő pályára, míg a kereskedőfiúknak csak 2%-a. 16 Jellemző például, hogy Goldberger Sámuel 10 fia közül csupán egyetlen választotta (választhatta?) az orvosi pályát, a többiek az apai cég folytatói voltak.
