Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
mörült kereskedők nem foglalkoztak, de emellett egyre növekvő részt hasítottak ki maguknak a textil forgalmazásából is, ami viszont a testületi kereskedők monopóliumának számított. A pesti kereskedők éppen ez idő tájt szabadultak meg a „görög" kereskedők nyomasztó versenyétől, és nem kívántak új riválisokat. A „görög" a görögkeleti vallású, török területről, a Balkánról bevándorolt - szerb, bolgár, macedón, és csak kisebb részben görög etnikumú - kereskedők gyűjtőneve volt. Üzleti sikereiket az 1718. évi pozsareváci békeszerződésben kikötött vámkedvezményeik, valamint balkáni üzleti és családi kapcsolataik alapozták meg. Jogosítványuk csak a török árukkal való nagybani kereskedésre szólt ugyan, de jelentős részt vállaltak a terménykereskedelemben, a hiteléletben is, és nem riadtak vissza más eredetű áruk tiltott kicsinybeni árusításától sem. Ez állandó konfliktusok forrása volt, és a pesti kereskedők ugyanolyan eszközökkel - feljelentés, boltbezárás, kitiltás, a testületből való kirekesztés - harcoltak ellenük, mint amilyeneket a zsidó versenytársak ellen alkalmaztak a továbbiakban. 1772-ben a kormányzat eltörölte a görög kereskedők vámkedvezményeit, 1774-től pedig csak azoknak engedték a kereskedést, akik letették az uralkodónak a hűségesküt, és családjukkal együtt a városban települtek meg. Ezzel azonban elvesztették jól kiépített kereskedelmi és hitelkapcsolataikat is. A görög kereskedők legvagyonosabb része nemesi címet és birtokot szerezve kivonult a kereskedelmi életből, más részük polgárjogot nyert, belépett a kereskedelmi testületbe, és üzleti kapcsolatainak kiépítésében mindinkább Bécs felé fordult. A görög és zsidó kereskedők nemcsak szerteágazóbb kereskedelmi kapcsolataik, nagyobb tőkeerejük és hitellehetőségeik, sikereik miatt voltak nem kívánatos versenytársak, hanem azért is, mert mint testületen - és bizonyos értelemben társadalmon - kívüli, marginális elemekre a testületi szabályok nem vagy nehezebben voltak érvényesíthetők. Ha a kicsinybeni árusítást - tanácsi segedelemmel - el lehetett is tiltani, nehezebb volt érvényesíteni a testületi kereskedők számára előírt és szigorúan betartatott profiltisztaságot, vagy megakadályozni, hogy egy időben több helyen is tartsanak boltot, irodát. Mivel a Kereskedelmi Testület tagjai csak keresztények lehettek, szabályai a zsidó kereskedőkre nem vonatkoztak, ezért csak hatósági eljárás útján kísérelhették meg betartatni őket. A kereskedők tiltakozása, a tanács korlátozó intézkedései ellenére 1790-től egyre több zsidó telepedett le a városban, részben speciális türelmi adót fizető tolerált (megtűrt), részben kommoráns (lakhatási, tartózkodási joggal rendelkező) lakosként. Számuk korlátozása érdekében a tanács időnként nyilvántartást készített róluk. Az 1804. évi összeírás nemcsak az adózó háztartásfők foglalkozását és jogállását, de a velük együtt élő családtagok és alkalmazottak adatait is feltüntette, igen értékes, de máig sem kellően feldolgozott információkat szolgáltatva a zsidó háztartások nagyságáról és szerkezetéről. A tanács nemcsak újabb családok letelepedését igyekezett megakadályozni, hanem csökkenteni kívánta a már megtelepült családok létszámát is. Kimondták, hogy a családapa csak egyetlen fiára örökítheti át toleranciáját, a többi fiút és a vöket ki kell utasítani a városból. Azt is előírták, hogy csak helyi születésüeket foglalkoztassanak, hogy az alkalmazottak se szaporítsák a zsidók számát. Természetesen e szabályokat többnyire kijátszották, és ezért került sor újabb és újabb összeírásokra, hogy a jogcím nélkül itt tartózkodókat eltávolíthassák. Az intézkedések eredménytelenségét bizonyítja, hogy míg a 18. század végi összeírások csak két kategóriát ismertek: a türt zsidókat, akik a közösségnek közel 30%-át tették ki, míg a többieket a kommoránsok közé sorolták, 1833-ban e két kategóriába tartozó háztartásfők együttes aránya 23%-ra csökkent, a többieket a pesti születésű fiúk, nem itt született fiúk, kommoráns és tolerált zsidók vejei, harminc, húsz, tíz, öt éve és kevesebb mint öt éve itt lakók, valamint az alkalmazottak csoportjaiba sorolták.
