Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

ban azoknál került sor, akik végrendeletüket letették a tanácsnál. Rajtuk kívül a kórházban, szegényházban, munkaadójuknál vagy szállásadójuknál elhunyt magányos embereknél, vagy olyan esetekben, ha ezt a kiskorú örökös(ök) jogainak védelme megkövetelte. Mindebből következik, hogy a nincstelenek és a szegényebbek anyagi helyzetéről csak véletlenszerű adatok maradtak fenn, hiszen végrendeletet elsősorban azok készítettek, akiknek volt miről rendelkezniük, s a kiskorúak jogainak megvédésére is jelentősebb hátrahagyott vagyon - főképp az ingatlanok - esetében volt szükség. A hagyaték hatósági leltározására tehát viszonylag ritkán került sor. Az árvizet követő 3 évben - 1840-42-ben - keletkezett hagyatéki iratok között Budán csupán 23, Pesten is mindössze 150 hagyatéki leltár található. Az utóbbiak a Pesten elhaltak 2%-ának vagyonáról nyújtanak információt, s így még a módosabb lakosok reprezentatív mintájául sem szolgálhatnak. Legfeljebb illusztratív értékűek: képet adnak a polgári vagyon összetételéről, bepillantást engednek életkörülményeikbe, és érzékeitemi tudják, hogy a módosabb rétegeken belül is erős vagyoni differenciálódás ment végbe. A 150 pesti leltár 44 kézműves, 11 kereskedő, 12 vendéglátó, 2 fuvaros, 16 értelmiségi és tisztviselő, 2 katonatiszt, 7 őstermelő (1 majoros és 6 vincellér), 8 bérből élő és 48 ismeretlen foglalkozású vagyonáról ad képet. Egy elhalt mosónő után semmiféle vagyontárgyat nem vettek jegyzőkönyvbe, 22 esetben az adósság összege meghaladta a hagyaték értékét; a kézművesek 16%-a, a tisztviselők 31%-a, az őstermelők 43%-a tartozott közéjük, a kereskedők között viszont a hagyaték ilyen fokú terhelésére egyetlen példát sem találtunk. Tartozások természetesen csaknem minden elhalt után maradtak: az adósságok az egész leltározott hagyatéki vagyon egyharmadát tették ki, a kereskedőknél a hagyaték 42%-át, a tisztviselőknél és a bérből élőknél a felét, az őstermelőknél háromnegyed részét emésztették fel. A követelések viszont a hagyatékok összértékének csak 14%-ára rúgtak, ezt meghaladó arány egyébként a legeladósodottabbaknál, a bérből élőknél (25,6%) és a tisztviselőknél (32%) mutatkozott. Az adósságok leszámítása után maradt vagyon néhány forintos összegtől a 300 000-et meghaladóig terjedt. A leltározott hagyatékok közül a bérből élők 700 forint körüli átlaga volt a legalacsonyabb, ami összhangban áll legalacsonyabb adótételükkel. Ennél is kisebb összeget hagyott hátra az elhaltak több mint egyötöde - az eladósodottakkal együtt több mint egyharmada. A legnagyobb gyakorisággal 1000-5000 forintos hagyatékok fordultak elő, mind a hagyatkozók összességénél, mind a kézművesek és ismeretlen foglalkozásúak között. A kereskedői hagyatékok közül a legtöbb (31) az 5-10 000 forintos hagyatékcsoportban szerepelt, míg a vendéglátók egyharmada 1-5000, másik harmada a 10-20 000 forintos csoportba tartozott. A hagyatékok nem egészen egyharmada haladta meg az 5000 forint értéket: ezt a nagyságrendet az őstermelők és a bérből élők vagyona egyetlen esetben sem érte el, viszont közéjük tartozott a kereskedői hagyatékok kétharmada, a kézműves- és vendéglátói hagyatékok 41%-a, a tisztviselő-értelmiségi hagyatékoknak viszont csupán 18%-a. Vagyoni rétegződés szempontjából ez utóbbiak tűntek a legpolarizáltabbaknak: tizenkettő a 700 forintnál kisebb összegű csoportba tartozott, a fennmaradt négy 4000, 17 600, 42 600 és 56 000 forintot hagyott hátra. Erősen differenciált volt a kézművesek és kereskedők vagyoni helyzete is.