Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
A legerősebb elkülönülés a zsidó lakosságban mutatkozott, amelynek 84%-a akkor a Terézvárosban élt. A görögkeletieknek ugyanilyen hányada a Belváros (61%) és a Lipótváros (27%) között oszlott meg. Az evangélikusok fele szintén a Belvárosban, további csaknem 30%-a a Terézvárosban lakott, míg a kálvinisták 47%-a a Ferencvárosban, további 34%-a a Belvárosban, nyilván mindkét felekezet a városrésznek imaházukhoz, templomukhoz közel fekvő területén élt. Az 1820-as évek végére a kálvinisták arányosabban oszlottak el a különböző városrészek között. Legnagyobb, 35%-os tömörülésük ekkor a Józsefvárosban észlelhető. E városrész vezető szerepe az 1840-es évek végéig megmaradt, de a közösség tagjai nagyobb számban fordultak elő a Teréz- és Lipótvárosban is, míg a Belvárosban és Ferencvárosban csak kevés képviselőjük tartózkodott. Az evangélikusok az 1820-as évek végén még főképp két városrészben tömörültek: 50%-uk a Terézvárosban, egyharmaduk pedig a Belvárosban. A század közepére eloszlásuk már többé-kevésbé egyenletes a Belváros, Lipótváros és Terézváros területén - a József- és Ferencvárosban azonban kevesen laktak. A görögkeletiek csökkenő mértékben ugyan, de továbbra is Belvárost preferálták, ekkor már azonban a Terézvárosban is csaknem annyian éltek, mint a Lipótvárosban. A zsidók szegregációja mutatkozott a század derekán is legerősebbnek: 72%-uk továbbra is a Terézvárosban, 22%-uk a Lipótvárosban élt. A katolikusok a népesség átlagos városrészenkénti arányát meghaladó mértékben csak a Józsefvárosban és Ferencvárosban fordultak elő. Míg a vallás szerinti városrészenkénti elkülönülés a század közepére oldódni látszik, megindult, s az árvizet követő években meggyorsult a vagyonosok és a szegényebb rétegek városrészenkénti szegregációja. A lakosság foglalkozási-vagyoni megoszlását, s főleg területi elhelyezkedésüket tükröző adatok hiányában csak közvetett adatok alapján követhetjük nyomon ezt a folyamatot: a napszámosok koncentrálódásából következtethetünk a szegényebbek, a cselédekéből a módosabbak területi eloszlására. 1808 és 1828 között a férfi napszámosok legnagyobb része (43-60%-a) a Belvárosban koncentrálódott. Az 1830-as évek közepére arányuk 26%-ra csökkent, ami már csak kevéssel haladta meg az össznépesség Belvárosra jutó 20%-os arányát. A csökkenést az árvizet követő években átmeneti emelkedés váltotta fel, ekkor 35%-uk élt a Belvárosban - a század közepére azonban teljesen eltűntek a városrészből, és csak csekély számban fordultak elő a Lipótvárosban is, ahol arányuk az egész vizsgált időszakban messze a népesség részaránya alatt maradt. Az 1840-es évekre a napszámos férfiaknak csaknem a fele a Terézvárosban tömörült és a népesség részarányánál nagyobb hányada koncentrálódott a József- és Ferencváros területén is. A napszámosnök a század első két évtizedében a Terézvárosban éltek a legnagyobb számban (42-63%). Az 1820-as években a súlypont átmenetileg a Belvárosra helyeződött át, az 1830-as években viszont 80%-uk a József- és Ferencvárosban lakott. Az árvizet követő években a Teréz- és Józsefvárosban tömörültek a legerősebben, majd - a férfiakhoz hasonlóan - a Belváros- és Lipótvárosból csaknem teljesen eltűntek, és 50%-os arányuk azt mutatja, hogy koncentrálódásuk a Terézvárosban még a férfiakét is meghaladó volt. A módosabbak lakóhelyi elkülönülésére a szolgálólányok eloszlása ad valamelyes támpontot. A férfi szolgák eloszlása e tekintetben nem olyan szignifikáns, mert túlnyomórészt a keresőfoglalkozás üzéséhez, és nem házi teendők ellátására alkalmazták őket. Ezt tanúsítja az a tény is, hogy a legnagyobb arányban a lipótvárosi kereskedőnegyedben, a Belvárosban, valamint a majorságok fő telephelyén, a Józsefvárosban találhatók.
