Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
jelentős része egyébként az előző évben is nagy számban bevándorolt, és akkor még szakmájában is könnyen munkát találó mészároslegények közül került ki. A 3 külföldi kereskedő közül egy csak kávémérőként tudott megélni. A következő három év csekély számú bevándoroltja között kézműveslegény egyáltalán nem fordult elő: néhány kézművesmester és kereskedő mellett inkább színészek, zenészek, egyéb, színházi személyzethez tartozó személy, valamint egy-két nyelvtanár települ ekkor a városba. A nagyarányú bevándorlás éveiben a fiatalabb, mobilabb munkaképes férfiak tették ki a túlnyomó többséget. Az 1820/2l-ben kimutatott 990 commorans külföldinek csaknem 80%-a betelepülésekor 30 éven aluli volt, 60%-uk a 16-25 éves korcsoportba tartozott. Az 1823/24-ben betelepültek háromnegyed része is 30 évnél fiatalabb volt, de többségük a 21-25 év közötti korosztály tagja. A következő években az egyre csekélyebb számú bevándorló kormegoszlásának súlypontja mindinkább az idősebb, a 25 éven felüli korosztályok felé tolódott el. A külföldi bevándorlás a húszas évek közepétől jelentéktelen méretűre csökkent, és az 1830-as évek végéig évente mindössze egy-két tucat külföldi betelepülőt tartottak számon; 1826 és 1835 között összesen 168-at. Az 1830-as évek második felében az évi átlag 50 körül, az árvizet követő újjáépítés éveiben már 100 körül mozgott. 1838 és 1842 között381 külföldi települt meg a városban, a következő években alig néhányan, majd az 1840-es évek közepétől évente több mint százan, 1847/48-ban pedig 175-en érkeztek a városba. A bevándorlók többségét kitevő magyarországi származásúak összetételéről hasonló, legalább egy időpontra vonatkozóan kimerítő információkat szolgáltató kimutatás nem maradt fenn, mint ahogy számukat sem regisztrálták. Feltehető, hogy a korabeli más nagyvárosokhoz hasonlóan többségük a vonzáskörzet vidéki, tanulatlan, szakképzetlen lakosaiból került ki, akik cselédként, napszámosként, alkalmi munkából tartották fenn magukat. E feltételezést alátámasztják a korabeli házassági anyakönyvek származáshelyre vonatkozó adatai: míg a 18. század végéig a magyarországi bevándoroltak csaknem fele-fele arányban oszlottak meg a szabad királyi városokból, illetve a falvakból és mezővárosokból származók között, az 1820-as évek végén az utóbbiak a honi bevándoroltaknak már 70%-át tették ki.9 Ennél az aránynál figyelembe veendő, hogy a házasulok a bevándoroltaknak többé-kevésbé biztos megélhetéssel rendelkező, tartósan megtelepült felső rétegét reprezentálták. Minden valószínűség szerint a fiatalabb korosztályok túlsúlya jellemezte a belföldről bevándoroltakat is, s ennek a következménye lehetett a férfiak korösszetételének változása. A nemtelenek összeírása a férfiak három korcsoportját tartotta számon: a 17 éven aluliakat, a 17-40 évesek és 40 éven felüliek csoportját. A 17-40 éves korosztály aránya a század eleji 35%-ról az 1810-es években 41 %-ra emelkedett, és az árvízig e körül az érték körül mozgott. Az árvizet követő években - nyilván mert a helyreállítási, építkezési és gátépítési munkáknál elsősorban e korosztály munkaerejére volt nagy kereslet - arányuk 48-49%-ra emelkedett, és az 1847/48-as évben elérte az 50%-ot, a 40 évnél idősebb férfrak erőteljes, a 17 éven aluliak kisebb mértékű csökkenése mellett. Egyébként az 1840-es évektől a kiskorú lányok aránya is valamelyest csökkent. 9 BÁCSKAI 1979. 65. p.
