Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

nőknél 34,4-34,6-36,5 év volt, de az özvegy férfiaknak 11-15%-a, a nők 30-37%-a 30 éven aluli volt. E kormegoszlás elég kétségessé teszi az idős özvegyek és fiatal férfiak, illetve idős özvegyek és fiatal lányok házasságkötésének gyakoriságáról és az ebből következő alacsony termékenységről szóló fejtegetéseket, annál is inkább, mert az idős özvegyek többsége hasonló korú férfiakkal kötött házasságot. Az első házasságok átlagos korából is kitűnik, hogy a férfiak és nők között az átlagos korkülönbség öt év volt a férfiak javára, bár elég gyakori az azonos korúak egymással kötött házassága is. Az átlagostól eltérő arányú vagy irányú különbség a házasságoknak mindössze 20-30%-ánál tapasztalható, a leggyakrabban (10-15%) az átlagost a férfiak javára meghaladó korkülönbség formájában. 10 évnél nagyobb korkülönbséget tapasztalunk a férfiak javára 1788-90-ben a házasságok 11, 1808-10-ben 15, 1828-30-ban pedig 17%-ánál. Az arány az első időmetszetben a Józsefvárosban volt a legnagyobb, a harmadikban pedig a Belvárosban. Azon házasságok aránya, ahol a menyasszony volt idősebb, az első időmetszetben a házasságok 10, a másodikban 15, a harmadikban 13%-át tette ki, a korkülönbség azonban többnyire nem haladta meg az öt évet. Öt évet meghaladó korkülönbséget a nők javára csupán a házasságok 3-6-3%-ánál észleltünk, tehát elég ritkán fordult elő. Ilyen házasságok 1808-10-ben a legnagyobb számban a Terézvárosban, 1828-30-ban a Józsefvárosban fordultak elő. A házasfelek közötti szokatlanul nagy korkülönbség, s főleg a menyasszonyok magasabb életkora elsősorban a pesti lányoknak a bevándoroltakkal kötött házasságaiban volt gyakori: ezeknek a házasságoknak a 75-53-38%-a esett az ilyen párválasztásokra, míg a különböző származású csoportok egymás közötti kapcsolatainak csak 16-22-6%-ában fordultak elő. Az 1820-as évek végén az ilyen korkülönbség inkább az egymás között házasodó bevándorlókra voltjellemző (az összes ilyen házasság 45%-a közöttük tapasztalható), míg az olyan házassági kapcsolatok, ahol a menyasszony életkora 6-10 évvel haladta meg a vőlegényét, a leggyakrabban a pesti családokba beházasodóknál fordult elő: az összes ilyen házasságnak 87-71-55%-át az ő körükben észleltük, míg a pestiek egymással kötött házasságainak csak 6-11-28%-át tették ki. A jóval idősebb életkorú menyasszonyt választó vőlegények jelentős része a napszámosok, bányászok és iparosok közül került ki. • A házassági anyakönyveknek e „próbafúrás" jellegű vizsgálatából nyert eredmények azt mutatják, hogy teljesebb feldolgozásuk esetén nélkülözhetetlen forrásai a társadalomtörténeti vizsgálatoknak. A foglalkozási megoszlás meghatározásakor pótolhatják az elpusztult adókönyvek adatait; felvilágosítást adnak a lakosság származáshelyi megoszlásáról, a házasulok foglalkozási-társadalmi és korösszetételének módosulásából következtetések vonhatók le a népesség különböző rétegeinek vagyoni helyzetében, életmódjában, megélhetési lehetőségeiben és bizonyos fokig társadalmi rangjában végbement változásra, s támpontot adhatnak az átalakulás periódusainak meghatározásához is. A társadalmi mobilitás vizsgálatához a 18. századi anyakönyvek inkább közvetett információkat szolgáltatnak, a 19. századi, pontosabban vezetett kötetek már nagyobb mennyiségű, feldolgozható közvetlen adatot is tartalmaznak, nemcsak a házasulok foglalkozására, rangjára vonatkozóan, hanem a tanúknak e korban már pontosabban meghatározott státusza révén. A lakosság vagyoni rétegződésének és a társadalmi struktúra pontosabb meghatározásához azonban elengedhetetlenek - legalábbis a megfelelő mintát felölelő - családtörténeti kutatások, a vizsgálatnak a városi népesség szélesebb körére való kiterjesztése pedig megkívánja a születési és halálozási anyakönyvek egyidejű, hasonlóan teljes feldolgozását.