Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

Kézművesmesterek Kereskedők Vendéglátók Közlekedés, szállítás Értelmiségi, tisztviselő, szabadfoglalkozásúak 49,7-41,4% 28,6-21,4% 11.4- 10,3% 24.5- 16,3% 33.6- 30,5% Ezen belül: Tisztviselők Ügyvédek Egészségügy Oktatás író, tudós, művész Pap Egyéb 55.0- 47,1% 58,2^18,5% 40,8-34,0% 13.1- 11,5% 16.8- 14,0% 21.2- 17,0% 0,8- 2,0% 14.9- 43,3% Őstermelők, keresőfoglalkozás nélküliek A legnagyobb arányban tehát a kézművesek szerepelnek a választók között, s habár számuk az iparosok feltételezett számának csak a felét teszi ki, az egy mesterre jutó legények számából ítélve (amely forrásaink alapján a 19. század második negyedében a kettőt sem érte el) nem tűnik alaptalannak az a feltevés, hogy a legalább egy legénnyel dolgozó iparosoknak, azaz a választóképeseknek túlnyomó többsége feliratkozott a listára. Az értelmiségieknek-tisztviselöknek már csak egyharmada élt választójogával, holott e kategórián belül a választóképesek aránya meghaladhatta a kézművesekét. E kategórián belül az egyes foglalkozásokban erős eltérés mutatkozik; míg a tisztviselőknek és ügyvédeknek mintegy fele, addig az orvosoknak-sebészeknek csak 35-40%-a, az oktatóknak, íróknak, művészeknek és tudósoknak már csak 10-15%-a járult az összeíró bizottság elé. Igaz, hogy az írók és művészek közül, diploma s a census megkövetelte vagyoni eszközök hiányában sokan nem voltak választóképesek, arányuk azonban nem lehetett olyan magas, mint a távolmaradottaké. A kereskedők alacsony aránya részben azzal magyarázható, hogy a nagyszámú szatócs, házaló, zsibárus stb. (arányuk forrásainkból ítélve a kereskedőkének mintegy egyharmadára rúgott) nyilvánvalóan nem felelt meg a választójogi követelményeknek; de még ezt figyelembe véve is rendkívül nagy a választástól tartózkodó, feltehetően választóképesek aránya. Az értelmiségi és kereskedő választók viszonylag csekély aránya valószínűleg nem a választóképesség hiányával magyarázható, különösen a követválasztásoknál nem. Igaz, hogy az országgyűlési választói névjegyzék alapjául a tisztújítási névjegyzék szolgált, ahová a magasabb vagyoni census (s érdektelenségük) miatt e rétegekből is kevesebbet (de feltehetően nem ilyen keveset) vehettek fel. Ha számuk az országgyűlési választói névjegyzéken is ilyen csekély maradt, elsősorban annak tulajdonítható, hogy nagy részük nem jelent meg az összeíró bizottság előtt. A távolmaradás e rétegnél talán nem annyira politikai közömbösségnek, mint inkább a választások kimenetele és jelentősége iránti szkepticizmusnak, érdektelenségnek tulajdonítható. Feltehetően éppen e rétegről írta június 14-én a Március Tizenötödike: „Igen sokan vannak, kik választói képesek, s névsorokba nem íraták be magukat. Tán egy titkos sejtés van a lelkükben, hogy Magyarország sorsa nem a választások s tanácskozások, hanem a harc mezején fog elhatároztatni."24 24 Március Tizenötödike, 1848. 78. sz., június 14.