Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Városházlózat-vizsgálatok

kézműves, a többiben legfeljebb egy-kettő. A vidék lakói a 2 nagy központ mellett 3, korábban központi szerepet betöltő, jelentőségüket ekkorra már elvesztett oppidumban - Lékán, Rohoncon és Szalónakon - szerezhettek be iparcikkeket. Az utóbbi kettő sok mesterembere Fényesnek is feltűnt, az összeírás szerint Rohoncon 63 mester 23 szakmát űzött, köztük feltűnően sok posztószövö. 21 kereskedő is megtelepült a mezővárosban, többségük vásározó volt, de a mezővárosban zajló forgalom nagyságát jelzi, hogy nagy fogadóját Fényes Elek is szükségesnek tartotta megemlíteni. Szalónakon a vargák, tímárok és csizmadiák voltak túlsúlyban, de számos, kisebb településeken ritkán található termékeket előállító mesterember élt itt. 17 kereskedője a vásárokat járva gyűjtötte össze a terményeket. Körmenddel megosztott körzete 69 település 35 000 lakójára terjedt ki. Itt Szombathely szerepe még dominánsabb volt, mint a Kőszeggel megosztott körzetben, mert Körmend, mint látni fogjuk, mind iparának és kereskedelmének fejlettségét, mind egyéb központi funkcióit tekintve messze elmaradt Szombathelytől. A körzet inkább önellátó, mint felesleget termelő, kézművesipara igen alacsony színvonalú volt, a falvaknak csak mintegy felében működött 1-2 iparos, számuk a 10-et csak 3 településen haladta meg. A vidék tehát mindkét központra rá volt utalva, annál is inkább, mert kereskedő is alig fordult elő a falvakban. Szombathely Sárvár alközponttal együtt vonzott megosztott körzete mezőgazdasági szempontból kedvezőbb adottságú volt, főleg áruba bocsátható gabonát termeltek: Sárvár hetivásárai Fényes szerint éppen a gabonáról voltak híresek. Az egyébként uradalmi központi szerepkört betöltő település nemcsak vásároshelyként, de kézművesipari központként is szolgált a vonzásterület lakóinak: a Vármelléket is beszámítva mintegy 1500 lakosú településen 115 kézműves is 9 kereskedő működött, nyilván nem utolsósorban korábbi központi szerepe maradványaként. A falvakban viszont általában csak 2-3 mesterembert írtak össze. Elsőrendű regionális központok E városcsoport tagjai elég nagy, átlagosan 35 000 főnyi tiszta körzetet és ezt nagymértékben meghaladó, átlagosan 61 000 főnyi megosztott körzetet vonzottak. Körzeteik zöme gabonában legfeljebb önellátó volt. A központok és vidékük kézművesipara fejletlen és differenciálatlan, viszont a vidéki kereskedők száma magas volt. Többnyire kis népességű városok, többségük a Felvidéken és a Tiszántúlon feküdt. A csoport egyedüli dunántúli képviselője Körmend, eltérő földrajzi adottságai miatt bizonyos mértékben különbözött a csoport többi tagjától. Körmend és vonzáskörzete Körmend viszonylag jelentős vonzáskörzetének kialakulását elsősorban rendkívül kedvező közlekedési helyzetének köszönhette. Az uradalmi központ nyolc posta- és kereskedőút kereszteződésében feküdt, egyúttal postaállomás is működött területén. Fejlődése - Szombathelyéhez hasonlóan - a 18. század végétől gyorsult fel. Fényes szerint gabonával, gyapjúval, gubaccsal, sertéssel, marhákkal és más termékekkel élénk kereskedelmet folytatott. A forgalmazott termékek azonban feltehetően távolabbi vidékekről, és valószínűleg idegen kereskedők közvetítésével kerültek a városba, mert tiszta körzetének lakói gabonában inkább önellátók, mint felesleget termelők voltak, ráadásul a városban mindössze két kereskedő működött. A város tehát inkább színhelye, mint haszonélvezője lehetett a kedvező útviszonyaival magyarázható áruforgalomnak, növekedését valószínűleg tiszta körzetének szegényesebb körülményei gátolták. A város népessége 2825 főre rúgott, és 1787 és 1828 között csak csekély mértékben,