Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Módszertani kérdések
A városok második hierarchikus szintjét azok a központok alkották, amelyek egész vonzásteriilete 50-100 000 főre terjedt ki, és tiszta körzetük népessé; i meghaladta a húszezer (régión túlnyúló kereskedelmet folytató központokban a tízezer főt, valamint piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betf cöttek. Közéjük sorolható a regionális és régión túlnyúló szerepkört egyaránt betöltő E<*tr, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Fehérvár, Körmend, Földvár, Szombathely, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa és Sassin; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely, valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lúgos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár és Késmárk. Az 57 város vonzása, szorosabb vagy lazább kapcsolatok formájában további 60 piacközpontra és 101 alközpontra, és ezek közvetítésével csaknem az ország egész területére kiterjedt. A piacközponti funkció erőssége alapján kialakított kategóriákból az I. és II. kategóriába sorolt piacközpontok Selmecbánya és Kőszeg kivételével mind városi szerepkört töltöttek be; a III. kategóriába soroltaknak már csak valamivel több mint egynegyede, az alacsonyabb kategóriákba soroltakból pedig egy sem ütötte meg a városiasság mértékét. Ezek csupán kisebb-nagyobb jelentőségű központi helyeknek tekinthetők, míg Selmecbánya és a III. kategóriába sorolt központok közül 19 (45%) a falu és város között átmenetet alkotó központi helyeknek. A városok első csoportjába sorolt települések átlagos népességszáma 1828-ban 20 000 fő felett volt, közülük csupán Kanizsáé, Ungváré és Rozsnyóé maradt 10 000 alatt. A városok második csoportjának átlagos népességszáma 9000 fő körül mozgott, de ez az átlag erős szóródást takar, mert e városoknak csaknem egyharmada nem érte el az 5000-es népességszámot. E korszakban a városiasság kritériumát tehát valóban nem lehet mereven meghatározott lélekszámhoz kötni, s csupán annyi állapítható meg, hogy a 19. század elején, a városi szerepkör betöltésének optimális kerete az 5000 főnyi vagy annál nagyobb népesség volt. A központi szerepkört (funkcionális, központi helyi szerepkört) betöltő városok között 1828-ban 22 szabad királyi, 6 püspöki város és 29 oppidum található. A szabad királyi városok és a püspöki városok fele-fele arányban oszlottak meg a városok két hierarchikus szintje között, az oppidumok közül csak 4 tartozott az első szinthez. 1828-ban tehát a szabad királyi városoknak csak a fele töltött be jelentős központi szerepkört, ezek a funkcionális városoknak 39%>-át (az első szinthez tartozóknak 62, a másodikba tartozóknak 23%-át) képviselték.9 Vizsgálatunkban a számítógépes eljárás, a faktoranalízis alkalmazásának jelentősége abban állt, hogy meghatározhattuk a piacközponti funkciók erősségét befolyásoló tényezőket, feltárhattuk a közöttük mutatkozó bonyolultabb kapcsolatokat, rejtett összefüggéseket is. Segítségével ellenőrizhettük alaphipotézisünk helyességét, illetve korrigálhattuk kiinduló feltételezéseinket. A faktorértékek alapján elvégzett rangsorolás és csoportosítás segítségével - kiszűrve az individuális eltéréseket - meghatározhatóvá és összehasonlíthatóvá váltak a piacközpontok csoportjellemzői, s így objektívebb alapot nyertünk a városi szerepkört betöltő települések állo-9 Kutatásunk részletes eredményeit a Piacközpontok, piackörzetek, városhálózat Magyarországon 1828-ban c. kéziratos munkánk tartalmazza.
