Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Városházlózat-vizsgálatok

összegyűjtésében nyilván szerepe volt a tiszta körzetében élő nagyszámú marhakereskedőnek is. A soproni kereskedők igen aktívak voltak: gabonát Sárváron, Kiscellben, Pápán, néha Veszprém­ben és Győrben szereztek be. A gyapjút főleg a körzetben nagy számban élő zsidó kereskedők ér­tékesítették, a juhkereskedelemben osztoztak a keresztény kereskedőkkel. Jelentős volt bor­kereskedelme is, bár a határszéli települések maguk is közvetlenül szállítottak Ausztriába. Kézművesipara is igen fejlett volt: a 12 500 főnyi városban 620 iparos 85 mesterséget űzött, 563 legénnyel, ezen belül 38 speciális, azaz olyan, ritkán előforduló szakma képviselői is működ­tek itt, mint például cukrász, dohánykészítő, csokoládégyártó, posztókészítők nagyobb számban, késes, sarkantyús, rézöntő, reszelővágó, harangöntő, gépész, kőfaragó, tetőfedő, festő, nyom­dász, orgonakészítő, fodrász. E számok cáfolni látszanak a városnak az 1828. évi összeírás során hangoztatott panaszát, miszerint az iparosoknak helyben nincs kereseti lehetőségük, mert a keres­kedők az iparcikkek tömegét hozzák be Bécsből, ezért a kézművesek csak a legalsóbb néposztály számára készítik termékeiket, így a mesteremberek vásározásra kényszerülnek. Ennek ellent­mond a speciális, köztük számos luxusipari cikket gyártó mesterek jelentős száma. E panasznak nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani, hiszen az összeírás során - az adó emelésétől félve -szinte minden település rosszabbnak tüntette fel helyzetét a valóságosnál. A város sokrétű és ma­gas szintű egyéb központi funkciókat is betöltött megyei, állami és hadiigazgatási, valamint kul­turális és egészségügyi téren, és ezek mellett mint postaállomás, sóház, valamint harmin­cadhivatali kirendeltség székhelyének forgalmi szerepe is igen jelentős volt. Sopron vonzáskörzetének összetétele eltért az északi régió piacközpontjainak többségé­től, amennyiben tiszta körzete messze meghaladta megosztott körzetének méreteit. 149 telepü­lés 123 267 lakója - azaz csaknem az egész megye - vallotta a várost egyedüli piacköz­pontjának, míg megosztott körzetében mindössze 35 000 lakos élt, 43 településen. Tiszta kör­zetének termelési adottságai kedvezők voltak: az egy főre jutó szántóterület 1,1 hold, a legelő 0,8 hold, a szőlőterület a városok e csoportjának átlagánál valamivel kevesebb, 0,03 hold, az egy holdra jutó átlagos földjövedelem viszont magas, 4 forintot tett ki.9 A tiszta körzetbe tartozó települések szinte mindegyikében - 89%-ában - működött kéz­műves, bár ezek csaknem fele csak az év egy részében dolgozott. A mesterségek száma is jelen­tős volt: a vidéken 39 különféle szakmát űztek, bár a települések többségében csak 3-5 szakma képviselői - elsősorban kovácsok, molnárok, csizmadiák, szabók, takácsok és mészárosok -fordultak elő. Az iparűzőknek mintegy egyötöde 7 oppidumban - Csornán, Kaboldon, Kapuvá­ron, Lakompakon, Nagymartonban, Németkeresztúron, Nyéken -, illetve Ruszt szabad királyi városban összpontosult. E településeken 15-20 szakma képviselői dolgoztak. A tiszta körzet kézművesiparára vonatkozó adatok újabb kételyt keltenek a soproniak panaszával szemben, hi­szen a vidék nem nagyon szorulhatott a vásározó soproni kereskedők termékeire. Kereskedő 40 településen működött, összesen 390. Az ezer főre jutó kereskedők száma 3,1 volt, ami a váro­sok e csoportján belül a legnagyobb értéket tette ki, míg az ezer főre jutó iparosok 7,9-es értéke a csoporton belül inkább a középmezőnyben helyezkedett el. A kereskedők többsége kis-, ve­gyeskereskedő, illetve vásározó volt, a jelentősebbek- termény-, állat-, bőr- és szőrmekereske-9 Gabonafelesleggel rendelkező vidékeknek tekintettük azokat a körzeteket, amelyekben a szántóterület nagysága meghaladta az 1,5 holdat, és az egy holdra jutó földjövedelem a 2 forintot. Önellátóaknak tekintettük azokat, ahol a szántóterület nagysága 0,9-1,5 holdat tett ki, és az egy holdra jutó jövedelem legalább 1-3 forint volt. Az ennél kisebb értékeket felmutató területeket gabonában behozatalra szorulóknak tekintettük. Lásd bővebben: BÁCSKAI-NAGY 1984. 265-270. p.

Next

/
Thumbnails
Contents