Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
PIACKÖRZETEK ÉS PIACKÖZPONTOK ÉSZAK-DUNÁNTÚLON A 19. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A piacközpontok meghatározásának célja egy piacközpont vonzáskörébe tartozó települések gazdasági, kereskedelmi és egyéb kapcsolatainak, az egyes települések e kapcsolatrendszerben elfoglalt helyének és szerepének meghatározása, illetve a piacközpontok egy nagyobb tájegység gazdasági életében betöltött szerepének értékelése és jellemzése. A magyarországi 19. század eleji piackörzetek vizsgálatához igen alkalmas forrásnak bizonyult az 1828. évi országos összeírás,1 amelyben szinte minden település lakói megnevezték azokat a vásároshelyeket, ahol terményeiket értékesíteni és a szükségleti cikkeket beszerezni szokták. E bejegyzések alapján földrajzilag meghatározhatóvá váltak Magyarország 19. század eleji piackörzetei és piacközpontjai. Nagy Lajossal folytatott közös vizsgálatunkban megkíséreltük feltárni a piacközponti funkciók erősségét meghatározó tényezőket, és leírni a központok gazdasági kapcsolatait a vonzáskörzetükben fekvő településekkel.2 Egy országos vizsgálat azonban nem hatolhatott olyan mélyre, hogy valóban hiteles és pontos képet adhatott volna minden egyes régió kapcsolatrendszeréről, települési hierarchiájáról, annál is kevésbé, mert az egységes adatbázisul szolgáló 1828. évi összeírás adatai eltérő pontosságúak voltak. Tisztában voltunk azzal, hogy az általunk rajzolt képet az egyes piackörzetek, illetve régiók behatóbb vizsgálatával kell finomítani és pontosítani. A vizsgálat körének leszűkítése lehetővé teszi az egyes települések központi funkcióinak mélyrehatóbb elemzését, valamint az országos „madártávlatból" jelentéktelenebbnek tűnő központról korábban alkotott vélemény korrekcióját. E cél ösztönzött egy évtizeddel ezelőtt a dél-dunántúli piackörzetek tüzetesebb vizsgálatára.3 E tanulmány bevezető részében csak röviden utaltam arra a különbségre, amely a Dunántúl déli és északi részének piackörzeti struktúráját jellemezte, nevezetesen arra, hogy míg a déli részt a nagy, tiszta vonzáskörzetek dominanciája jellemezte, addig északon - kevés kivételtől eltekintve - a megosztott vonzáskörzetek voltak túlsúlyban.4 A Dunántúl két régiójában nagyjából azonos számú - délen 909, északon 1175 - település vallott piacot: délen ezek 82%-a, lakosságuknak pedig 74%-a 9 piacközpont tiszta vonzáskörzetébe tartozott. Közülük Pécs és Kanizsa vonzása dominált, amennyiben e két központ tiszta vonzáskörzetébe tartozott a térség településeinek 56, népességének pedig 50%-a. A területre az északon fekvő Veszprém vonzása is erős volt, elsősorban Somogy megye északi részén, ahol 53 település 38 000 lakosa vallotta e várost egyedüli piachelyének, és kisebb mértékben Zala megyében is, ahonnan 9 település 4000 lakosa látogatta rendszeresen piacát. A 9 piacközpont közül Pécs, Kanizsa - és Veszprém - a külkereskedelemben is jelentős szerepet játszó városok 2. csoportjába, a városi szerepkörű Dunaföldvár és Keszthely, valamint Zalaegerszeg piacközpont a terményfelesleg fontos gyűjtőhelyeiből álló 4. csoportba sorolódott, míg a szintén északon fekvő, tiszta körzetet nem uraló Vas megyei Körmend város, valamint Hőgyész és Paks a jelentéktelenebb központokat egyesí-1 MOL Regnicolaris levéltár. N 26. Conscriptio regnicolaris art. VII. 1827. ordináta, 1828-1832. 2 BÁCSKAI-NAGY 1984. 402 p. 3 BÁCSKAI 1993. 213-249. p. 4 Tiszta körzeten azt a területet értjük, amelyre más központ vonzása nem érvényesült. Megosztott körzetnek nevezzük a több központ által vonzott területet. Lásd bővebben BÁCSKAI-NAGY 1984. 45. p.
