Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Városházlózat-vizsgálatok

A városok és a városias szerepkörű települések átlagos népességszáma meghaladta az 5000-et, de a két csoport között e téren számottevő különbség mutatkozik. A népességnövekedés aránya 1787 és 1828 között viszont a két csoportban csaknem azonosan alakult, és erősen meghaladta a régió egész népességnövekedésének 121%-os arányát.26 Gyors népességnövekedésük eredményeképpen 1828-ban a térség népességének 3,8, illetve 4,9%-a összpontosult e településekben, míg 1787-ben csak 3,1, illetve 4,1%-a. Ugyanezen idő alatt az összes központi funkciót betöltő település népességében részarányuk 30,9%-ról 36,2%-ra emelkedett. A 2. csoportba tartozó települések egyéb központi funkciói jóval korlátozottabbak voltak, mint a városi szerepkört betöltőké, a kézművesipar is amazokénál kevésbé fejlett volt. Az ezer főre jutó kereskedők igen nagy számából következően központi helyi szerepükben a kereskedelemnek jutott a legnagyobb szerep. A vonzásterület nélküli, vagy csekély vonzásterülettel rendelkező jelentősebb kereskedőhelyek (3. csoport) csoportátlagai erősen elkülönültek mind az 1-2., mind a 4-6. csoportokétól. Átlagos népességszámuk erősen meghaladta az utóbbiakét, de elmaradt az 1-2. csoport átlaga mögött. Habár e települések besorolásának alapvető szempontja kereskedelmük fontossága volt, az ezer főre jutó kereskedők száma a 2. csoportba tartozókénál jóval alacsonyabb, de a városokéval egyező (és az utolsó csoportokét erősen meghaladó) volt. A kézművesek magas aránya és a legényt tartó mestereknek a 2. csoport átlagával egyező aránya a kézmüvesiparnak a kereskedelemhez képest nagyobb jelentőségét tükrözi e településekben, bár a mesterségeknek az előző csoportokénál jóval alacsonyabb száma azt sugallja, hogy csak a legelterjedtebb tömegszükségleti cikkeket állították elő. Népességnövekedésük üteme a térség átlagos népességnövekedésénél csekélyebb mértékű volt, ami fejlődésük megrekedését vagy stagnálását jelzi, sőt Siklós csökkenő népessége egyenesen hanyatlást sejtet. A megyei népességnövekedést elérő vagy meghaladó növekedést csak Bátánál, Bátaszéknél és Csákvámál tapasztaltunk. A vizsgált térségen belül mutatkozó jelentős eltéréseket tükrözi az a tény, hogy a jelentősebb központi funkciót betöltő települések, azaz a 1-3. csoportba soroltak 45%-a Tolna megyei településekből került ki. Zala és Baranya egyaránt 20-20%-kal részesedtek (de az utóbbi megyéből került ki a városok fele), míg a Somogy megyeiek részaránya 15% volt. A Tolna megyei oppidumok fele, a Baranya megyeieknek több mint egyharmada töltött be jelentősebb központi funkciót, míg a Zala, illetve Somogy megyeieknek mindössze 12, illetve 11%-a. A vásártartás mellett korlátozott központi funkciókat is betöltő és a csak vásártartó helyek (4-5. csoport) között jelentős különbség nem észlelhető: az eltérés legfeljebb mennyiségi, de nem minőségi különbséget takar. A túlnyomórészt csekély népességű oppidumok lakosságának gyarapodása, különösen a 4. csoportban, az átlagosnál csekélyebb volt. A kézművesiparuk és kereskedelmük fejlettségében mutatkozó különbség sem számottevő. Ezeknek a települé-26 A négy megyében Pécs város és az oppidumok össznépessége 1787 és 1828 között 127,2%-ra, a többieké 119,9%-ra növekedett. E növekedés aránya az egyes megyékben a következőképpen alakult: Megye Egész népesség % Az

oppidumok népessége % A

többi település Baranya 127,8 133,4 126,8 Somogy 115,3 116,3 111,2 Tolna 133,1 138.9 129,8 Zala 113,6 119,7 112,4