Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
egy gyönki kereskedőnél fordult elő. 19 vásározó kereskedőt írtak össze, közülük 11 Gyönkön, 5 Miszlán működött. Simontornya 3 kereskedőjével a körzet kereskedelmében jelentéktelen szerepet töltött be. A földvári és a körzetben működő kereskedők tőkéjét figyelembe véve feltehető, hogy a vidéken működöknek Földvár nemcsak egyik beszerzési helye lehetett, de a termények felvásárlásában bizonyos fokig függő helyzetbe kerülhettek a földvári kereskedőktől. Földvár tiszta vonzáskörzete a megye sík részére terjedt ki, nyugat felé a Kapós folyásáig, délen nagyjából a Sárköz vidékéig. Tiszta körzete peremvidékén vonzása már csak a nálánál jelentősebb központokéval együttesen érvényesült: 4 település Veszprém, a Fejér megye déli részén fekvő 6 település Fehérvár, Tolna megye déli részén pedig 15 település Pécs mellett vallotta piachelyének. A megyén kívül fekvő, Földvárnál jelentősebb központok vonzása tehát a Földvártól távolabb eső településekre terjedt ki, és megosztott körzetének e része - a többi piacközpontéhoz hasonlóan - tiszta vonzáskörzetének peremén terült el. A megyei központok és vásároshelyek vonzása azonban tiszta körzetén belül is érvényesült, így például Szekszárdot a tiszta vonzáskörzeten belül 8, többnyire a főbb útvonalak mentén fekvő település (közöttük 3 egyúttal még Paksot is) vallotta Földvár mellett piachelyének, 4 település pedig Hőgyész vásárait is látogatta. A Földvárt Szekszárddal és Pakssal együtt piachelyüknek valló települések zöme közelebb esett az utóbbi két központhoz, mint Földvárhoz, de kedvező útviszonyaik lehetővé tették több piachely felkeresését. A döntést feltehetően a mezőgazdasági termények kereslet-kínálatában, illetve az árakban mutatkozó eltérés befolyásolta.20 A közel 19 000 lakosra kiterjedő körzetben 22 különböző mesterséget gyakorló 147 mester működött (azaz ezer lakosra 14 kézműves jutott), ebből 10 mesterség képviselői legalább 3 településben előfordultak. Az alapvető szükségleti cikkeket tehát helyben is beszerezhették: a kézművesipar termékeit tekintve mindhárom központ nagyjából azonos szolgáltatásokat nyújtott. A legtöbb kézműves Földváron működött (a legényekkel együtt 516 iparüző). Szekszárdon és Pakson 361, illetve 383 iparűző 44-44 mesterséget folytatott. A kézművesipar struktúrája is nagyjából azonos volt: számottevő különbség legfeljebb abban mutatkozott, hogy Földváron több ruházati cikket előállító, illetve bőrfeldolgozó iparos működött, míg Pakson a takácsok száma volt a többi központhoz képest jelentősebb. A kereskedők száma a három központ közül Pakson volt a legnagyobb (48); Szekszárdon 13, Földváron 10 folytatott kereskedést, de míg a paksiak közül csak 3 (6%), a földváriak közül 2 (20%), a szekszárdiak közül 5 (38%) tökéje haladta meg az 1000 forintot, azaz az utóbbiban volt a legtöbb nagyobb szabású kereskedést folytató kereskedő. Földváron a kereskedelembe fektetett töke átlagos összege 710, Szekszárdon 890, míg Pakson csak 529 forintot tett ki, bár az utóbbiban működött a legnagyobb, 4000 forint tőkével rendelkező kereskedő. (Szekszárdon a legnagyobb kimutatott tőke 3600, Földváron 1800 forint volt). Pakson viszonylag sok vásározó, vándorkereskedő tevékenykedett, s a központ és körzet kapcsolata részben rajtuk keresztül valósult meg. Többnyire kis tőkével rendelkeztek, vagy a valóságosnál kevesebbet vallottak be, hiszen az ő árukészletük, kereskedelmi tevékenységük volumene volt a legnehezebben ellenőrizhető. 20 A jövedelem kiszámításában Paks és Szekszárd is a földvári gabonaárakat vette alapul. Pakson, ahol a gabonát éppúgy hajóra rakhatták, mint Földváron, ez az árazonosság elképzelhető. Szekszárdon, ahonnan a legközelebbi kikötőhely, Tolna 2 mérföldre volt, az eladott gabonát még fuvardíj is terhelte, tehát ha továbbszállításra vásárolták, alacsonyabb áron kellett venni. Ellenkező esetben csak helyi fogyasztásról lehetett szó, ami viszont a gabonaforgalom korlátozottságát jelzi.
