Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
Kanizsa megosztott körzete 75 település 37 000 lakosára terjedt ki, ebből igazán jelentős Varasddal megosztott körzete volt, amely Zala megyének főképpen a Mura és Dráva közötti vidékén fekvő 58 településén élő több mint 30 000 lakosára terjedt ki. Ennek, a földadatokból ítélhetően, élelmezésében legalábbis részben piacra utalt lakosságnak a megélhetését az állattenyésztésén kívül, a kedvező közlekedési viszonyok következtében - két hajózható folyó, több, dél felé irányuló fő- és posta-, valamint kereskedelmi út szelte át a vidéket - a forgalommal kapcsolatos tevékenység, a fuvarozás és hajózás biztosította. A területen elég sok, 251 kézműves működött, ezer főre 7 jutott, a kereskedők száma viszont - mindössze 13-at írtak össze - jelentéktelen volt. A kereskedők 83%-a a fő közlekedési utak mentén fekvő 5 oppidumban (Csáktornyán, Kottorin, Légrádon, Nedelicsén és Perlakon) működött, kétharmada Légrádon és Csáktornyán tömörült. Az utóbbi oppidumnak egyébként csekély önálló vonzásterülete is volt, amennyiben a hozzá igen közel fekvő, kis népességű Felső-Vidovec e települést vallotta egyedüli piachelyének, míg Résznek és Jakabfalva (ahol 2 quaestor is működött), Körmend mellett vallotta eladóhelyének. Maga Csákvár Kanizsát és Varasdot jelölte meg piachelyének, megjegyezve, hogy saját vására nem jelentős. Csáktornyán 106 mester 45 legénnyel 28 mesterséget űzött, és 7 mercator- egy 6., két 7. osztályba sorolt, a többi 8-9. osztályú, illetve uradalmi alkalmazásban álló volt - és 2 quaestor működött, akik közül az egyiket a 7. adóosztályba sorolták, a másik aprólékos áruval kereskedett. Légrádon csak 66 mester gyakorolt 19 mesterséget, és csak két 9. adóosztályba sorolt mercatort írtak össze. Kétségtelen, hogy ez a két település, annak ellenére, hogy jelentősebb vonzásterületet nem tudtak kialakítani, legalábbis az alapvető szükségleti cikkekkel a környező településeket is elláthatta, hiszen kereskedők is jóformán csak itt működtek. Szerepük e téren annál is jelentősebb lehetett, mert a vonzást gyakorló két központ kézművesipara nem volt kiemelkedő jelentőségű. Kanizsa kézműveseiről már szó esett. Várasd - amelyet egyébként 5 Zala megyei település, közöttük Muraszerdahely is egyedüli piachelyének vallott - sem volt e tekintetben jelentős. A városban mindössze 72 önálló iparűző (közülük 16 kőműves, illetve ácslegény volt, akik azonban önállóan vállaltak munkát, mert mester a városban nem működött), 13 legényt foglalkoztatva csak 20 mesterséget folytatott. Kereskedőinek száma is csak 7 volt, közülük 6 vásározó zsidó kiskereskedő, 25 forint (egynek 50 forint) befektetett tőkével. Egyetlen jelentős kereskedője egy 2000 forint tőkével, bolttal, raktárral rendelkező mercator, és az összeírás egy áruszállítót is említ. Mint megyeszékhely, postahivatal, harmincadhivatal, sóház és gimnázium székhelye elég sok egyéb központi funkciót töltött be, ezek hatósugara azonban a Dél-Dunántúlra nemigen terjedt ki. Vonzását, Kanizsához hasonlóan, kedvező fekvésének és nagy forgalmú vásárainak köszönhette. Fényes leírása szerint14 a megye kereskedelme Varasdon összpontosult, amely élénk kereskedést folytatott borral Stájerország felé, valamint gabonával, borkővel, mézzel, gubaccsal, dohánnyal, és a tranzitforgalom szempontjából is jelentős forgalmú volt, mivel az illír és stájer termékeken kívül a Triesztből jövő áruk is innen mentek tovább Magyarországra, illetve Sopronon át Bécsbe. Fényes marhavásárait is jelentősnek ítélte, de a megyében általában állataik eladásának és vételének színhelyéül Topolicát jelölték meg. 14 FÉNYES 1836-1840.1. 223. p.
