Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
22%-a. A jóval gyengébb vonzású Körmend, Hőgyész, Paks és Marcali a jelentéktelenebb vagy hanyatló központokat egyesítő 7., illetve 9. csoportba került. A továbbiakban a piacközpont és körzete kapcsolatát meghatározó tényezőket figyelembe véve jellemezzük a dél-dunántúli piackörzeteket. A dél-dunántúli piacközpontok és piackörzetek jellemzői Pécs és vonzáskörzete A vizsgált térségre legnagyobb vonzást gyakorló Pécs tiszta vonzásterületének népességszámát tekintve (221 372 fő) Pest-Buda után a második helyen, egész vonzásterületének lélekszáma alapján (291 420 fő) pedig Pest-Buda, Debrecen és Miskolc után a negyedik helyen állt az ország piacközpontjainak rangsorában. Tiszta vonzásterületébe 371 település tartozott, ebből 56 (26 646 főnyi népességgel) Somogy megyében, a többi Baranyában feküdt. A tiszta körzetben az egy holdra jutó földjövedelem átlagos összege 2,4 forint, az egy főre jutó szántó 1,6, a legelő-rét 1,0, az erdőterület 1,0, a szőlőterület 0,2 hold volt. A vonzásterület Somogy megyére eső részében jelentősebb szőlőművelés nem folyt, viszont itt az egy főre jutó szántó 2,2, a legelő-rét 1,5, az erdőterület 1,9 hold volt. Ezek az adatok egybecsengenek Fényes Eleknek az összeírást követő évtizedben a megyéről adott leírásával, amely jelentős mennyiségű gabona és bor eladásáról tudósít. A megyéből kivitt áruk között felsorolta még az állatokat (a sertések többnyire tranzitáruk, a marhák viszont a Duna és Dráva menti vidékről kerültek forgalomba), valamint gyapjút, dohányt, nyersbőrt és gubacsot. Baranya megye lakossága tehát gabonából, borból, helyenként dohányból jelentős mennyiségű, áruba bocsátható felesleget termelt. Ahol a termelési adottságok kedvezőtlenebbek voltak, ott is találtak jövedelemforrást: a Duna és Dráva mentén a lakosság marhatartásból élt, a szentlőrinci járás falvaiban fuvarozással foglalkoztak, a Siklós járásbeli lakosság faeszközöketkocsikat, hordókat, abroncsokat, zsindelyt, villákat, lapátokat - készített, amelyeket maguk értékesítettek Pest, Bács és Csongrád megye fában szegény vidékein. A körzet lakossága tehát mint termelő és eladó nagy befogadóképességű, forgalmas piacot, mint vásárlóképes fogyasztó a szükségleti cikkek, iparcikkek, nyersanyagok nagyobb választékát igényelte központjától, annál is inkább, mert a vidéken készített kézművesipari cikkek választéka elég csekély lehetett. Fényes a megye kézművesiparát felettébb csekélynek ítélte, és valóban, az ezer főre jutó kézművesek száma (4) csekélyebb volt az országban észlelt átlagnál (5,3), bár a körzetben gyakorolt mesterségek száma - összesen 35 - meghaladta a körzetek országos átlagát (14 mesterség). A kézművesipar nagyobb differenciáltsága azonban csak néhány településre voltjellemző. A piacot valló településeknek mindössze 40%-ában működött egyáltalán kézműves, s ezek túlnyomó többségében is csak egy-két molnár és kovács. Molnár 148, kovács 42, fazekas 11, takács és asztalos mindössze 10-10 település összeírásában szerepelt, az összeírt iparűzők (mestereket és legényeket együttesen véve figyelembe) 41 %-a molnár, 8%-a kovács volt. Az országban leggyakrabban előforduló szakmák képviselői - szabók, vargák, szűcsök, szűrsza-8 FÉNYES 1836-1840.1. 6-63. p.
