Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

A mezőváros problematikája

tek a végvárak alján húzódó, vagy egyszerűen csak palánkkal kerített, nagyobb népességet kon­centráló mezővárosok, s így ezek lakossága e századokban jelentősen felduzzadt. Elsősorban az alföldi mezővárosok nőttek óriástelepülésekké; súlyos adókkal megvásárolt függetlenségük, önkormányzatuk nagy vonzerőt gyakorolt a falvak és kisebb mezővárosok népére; s minthogy a hódoltsági terület lakosságának legbiztosabb jövedelemforrása a kelendő, veszély esetén lá­bon elhajtható, könnyebben elrejthető állatok tenyésztése volt, a legeltetéses állattenyésztés le­hetővé tette az agrárnépesség ilyen nagy arányú koncentrálódását. így alakul ki többnyire a már korábban is jelentős vagy jelentéktelen középkori oppidumok helyén az alföldi mezőváros sa­játos típusa, mely a továbbiakban a magyar város jellegzetes típusává emelkedik. A gazdasági funkciók megőrzése vagy fokozódása mellett ezeknek az évszázadoknak mezővárosi fejlődését még az igazgatási és kulturális funkciói erősödése is jellemzi; ez utóbbi a mezővárosoknak a re­formáció terjedésében, az iskolázásban betöltött elsőrendű szerepében is megmutatkozik. A török hódítás, a 16-17. század szakadatlan háborúi tehát nem vetettek véget, nem akasztották meg a mezővárosok fejlődését. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 18. század végén, a 19. század első felében a mezővárosok száma 7-800 között mozgott, azaz nagy­jából ugyanannyi volt, mint a 15. századvégi oppidumoké. Ha számuk egyezett is, a mezőváro­si hálózat tagjai nagymértékben kicserélődtek. A legjelentősebbek közül jó néhány a szabad királyi városok sorába emelkedett, számos régi oppidum teljesen eltűnt, mások faluvá süllyed­tek, s helyüket az új piackapcsolatok, igazgatási beosztás tényezőinek hatására mezővárossá emelkedett egykori falvak vagy új települések foglalták el. De középkori mezővárosaink szí­vósságát, életképességét, szerepének fontosságát mutatja, hogy a 19. századi mezővárosaink­nak csaknem a fele, az ekkor valóságos városi funkciókat betöltőknek 70%-a, a legjelen­tősebbeknek pedig 90%-a a középkori oppidumokból került ki. 18-19. századi várostörténetünkben a mezővárosi probléma kevésbé élesen, s elvileg, módszertanilag egyaránt teljesen más aspektusban merül fel, mint a középkori várostörténet­ben. A szabad királyi városok és a mezővárosok jogi elhatárolódása a korszakban is fennállt ugyan, de szerepkörükben, gazdasági, társadalmi struktúrájukban a középkorban még erőtelje­sen megnyilvánuló különbség elhalványult. Ez részben annak a következménye, hogy számos egykori mezőváros és erősen agrár-, „mezövárosias" jellegű település - mint például Debrecen, Temesvár vagy Szabadka és Zombor- a szabad királyi városok közé emelkedett, erősen növel­ve - mint Buda példájából is láthattuk - a bizonyos agrárszínezetet amúgy sem nélkülöző sza­bad királyi városok között az agrárvárosok arányát és súlyát. Másrészt az olyan városi szabad­ságot még el nem nyert mezővárosok, mint Kecskemét, Miskolc, Arad, Hódmezővásárhely stb. - városi szerepkörével kapcsolatban a középkori mezővárosok városiasságát illető kételyeknek már nem lehet helyük. Az újkori várostörténet ezért sokkal rugalmasabban terjeszti ki az agrár­városok vizsgálatát a legjelentősebb mezővárosokra, anélkül azonban, hogy behatóbban ele­mezné a közép- vagy kisvárosi funkciókat betöltők helyzetét. A szabad királyi városok és városi szerepkört betöltő mezővárosok gazdasági struktúrája közötti éles különbség elhalványulásának oka abban is rejlik, hogy az osztrák kereskedelmi és vámpolitika csak fokozta az ország gazdasági struktúrájában az agrártermelés jelentőségét, s a belső tényezők mellett ez is akadályozta az iparosodás előfeltételeinek kibontakozását. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy mezővárosainkban és sok városunkban is az ősterme­lés, különböző mértékben, megőrizte jelentőségét. Az elsősorban a kereskedők kezén felhal­mozódó tőke nem vált az iparfejlődés forrásává; az amúgy is jelentéktelen méretű manu­faktúra- és gyártelepítési kísérletek terrénuma nem a város, és nem is a kezdetben még a céhkö­töttségektől szabadabb mezőváros, hanem a földesúri birtok. így az ipari termelés fő formája

Next

/
Thumbnails
Contents