Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
den nemes hozzá csatlakozott - hát hol van valaki, aki őket megvédhetné? Ezt az összeget önszántukból adják Szapolyainak, de ezen kívül már semmit sem tudnak fizetni, mert annyira elszegényedtek, hogy ebben az évben közülük többen éhen haltak. De még ha egy ingben vagy meztelenül maradnak is, mindent elkövetnek, hogy a jövőben is az őrgróf alattvalói lehessenek, és megmenthessék magukat.115 A gyulaiak elég öntudatos hangú nyilatkozata azt sejteti, hogy tulajdonképpen minden engedményre készek voltak Szapolyai jóindulatának megszerzése, a béke fenntartása érdekében. Ennek az sem mond ellent, hogy levelük végén - hiszen a hadiszerencse forgandó - biztosították az őrgrófot is hűségükről. Válaszuk fő tartalma mégiscsak az, hogy magukra hagyva, saját erejükből, pénzen vásárolják meg sértetlenségüket, s nem hajlandók alávetni magukat az őrgróf érdekeiket sértő parancsainak. Sadobrich nem kommentálja a választ; objektív ismertetésére szorítkozik, s a gyulaiak magatartásának jogosságát látszik igazolni jelentésének folytatása, melyben leírja a kereskedelem akadályait, s közbenjárását a polgárok érdekében. A május végén írott levelek és jelentések mind arról tanúskodnak, hogy a várnagy számot vetett az erőviszonyokkal és a helyzettel. Az őrgróf fizetett alkalmazottjaként kénytelen utasításait végrehajtani, de nem mer újat húzni a gyulai polgárokkal sem. Nem sok reményt füz ahhoz, hogy a várat és az uradalmat meg tudnák tartani, s ezért május 21 -én azt tanácsolja urának, hogy sürgősen adja vagy cserélje el itteni birtokait, mielőtt elvesztené őket.116 E tanácsnak szinte nyomatékot ad, hogy egymást sűrűn követő tudósításaiban mind gyakrabban szerepelnek az Oláh-Somogyi-per újabb részletei, melyek mögött egyre jobban kitapintható a város forrongó hangulata, a polgárok végső elégedetlensége. Sadobrich látszólag a tényállás mind pontosabb leírására szorítkozik, de ahogy jelentéseiből mindinkább kibontakozik az ügy igazi háttere (melyre Asztalnok már januárban rámutatott), az is kitűnik, hogy a város Szapolyai-párti elemeinek előretörésével, Oláh bukásával párhuzamosan Sadobrich véleménye is mindinkább a győztes fél álláspontjához igazodik. így a Somogyi-ügyről szóló beszámolók közvetve a városi polgárság, részben a tisztek és a várörség hangulatjelentéseivé válnak. Sadobrich ilyen irányú változása a Hunyadról ez idő tájt visszatérő Lötz Jánosnak is feltűnt. 1529. június 1-jei jelentésében panaszolja urának, hogy a gyulai várnagyok gyanúsan viselkednek, nem üldözik az árulókat.117 így kénytelen volt visszatérte után kézbe venni a dolgokat: a gyulai árulókat lefogatta, s bár a polgárok 1000 forint óvadékot ajánlottak fel értük, nem engedte őket szabadon, csupán abba egyezett bele, hogy vasra verve a vár területén nappal járkálhassanak. (Hogy kik voltak ezek az árulók, s mi volt a vád ellenük, nem ismeretes.) Nyilván Lötz sürgetésére ült össze május végén a várnagy elnöklete alatt a nemesekből és nemtelenekből álló bíróság Somogyi Ferenc ügyében. A polgárokat azonban Lötz szigora sem félemlítette meg: nem akarták elfogadni Oláht vádlónak, s mint Lötz írja „die Bürger zum Gyula hoch verdresslich gewest mit der anzeigung" [,,A gyulai polgárok nagy haraggal és panasszal voltak"]. A fennmaradt bírósági jegyzőkönyv valóban azt mutatja, hogy Somogyi eskü alatt tagadott minden vádat, s vallomását szinte minden esetben megerősítik polgártársai, több ízben pedig maga Asztalnok Péter is. A bíróság Somogyit ártatlannak találta, de Lötz nem akart belenyugodni az ítéletbe, s az ügyet az őrgróf elé akarta terjeszteni. A polgárok azonban hevesen tiltakoztak, mondván, hogy az őrgróf ezt a bíróságot jelölte ki az ügy tárgyalására, miért akar most nekik nagy költséget okozni azzal, hogy 115 Uo. 10 672. doboz. Br. Lit. 1040/11. 116 Uo. 117 Uo. 10 673. doboz. Br. Lit. 1127/50.
