Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
potioribus civibus domini Illustrissimi est, ergo eum sine cause légitima vinctum accipere ausus non sum..." [„egy a méltóságos úr módosabb polgárai közül, tehát én őt a törvényes ok nélkül nem mertem megbilincselve elfogadni..."]104 A várnagy elbeszélése szerint Oláh először zavarba jött, mert nem tudott semmi okot kitalálni, melynek alapján Somogyit letartóztathatták volna (a követjárás után!), majd azzal vádolta ellenfelét, hogy eladta házát és ingóságát, és posztóját hajóra rakta, hogy éjjel kivigye a városból, és az ellenséghez szállítsa. Erre a várnagy az 1100 forint értékű posztót lefoglalta, és a várba szállíttatta. Oláh egyébként igyekezett úgy beállítani a dolgot, mintha Somogyi már régtől fogva az őrgróf ellensége lett volna, s ezért azzal is vádolta (négy évvel később!), hogy már az 1525. évi hatvani országgyűlésen is az őrgróf ellen lázított.105 Somogyi felháborodottan tiltakozott posztója jogtalan, bírói ítélet nélküli lefoglalása ellen, s követelte, hogy a városi bíróság vizsgálja ki az ügyet. Oláh érthető módon ahhoz ragaszkodott, hogy az úriszék hozzon ítéletet, de ekkor szembekerült a polgárokkal, akik kiváltságlevelükre hivatkozva állították, hogy ez az ügy a városi bíróság elé tartozik. A várnagyok már-már hajlottak arra, hogy visszaadják a posztót, de ekkor közbelépett Markhard Konrád puskamüves, aki kijelentette, hogy a földesúrral nem illik perbe szállni, s megtiltotta a posztó kiadását.106 A puskaműves tekintélyét természetesen nem hivatalának köszönhette, hanem annak, hogy az őrgróf Gyulára küldött személyes megbízottja, Lötz János leghívebb emberei közé tartozott. A várnagyok iránt bizalmatlan Lötz ekkor éppen Hunyadon tartózkodott, és feltehető, hogy a puskaművest bízta meg azzal: őrködjék éberen a tisztek hűsége felett. így a tisztek joggal tartottak tőle, s elhárítva magukról a döntést, úgy határoztak, hogy forduljon Somogyi az őrgrófhoz kegyelemért. A Somogyi-Oláh-ügyről többen is referáltak az őrgrófnak. 1529. január 17-én a vádak alaptalanságával tisztában levő Sadobrich várnagy (hiszen őt szólította fel Oláh Somogyi letartóztatására) elég bizonytalan hangú jelentésben számol be az eseményekről. Három nappal később a puskaműves bizonyított tényként kezeli Somogyi árulását, és azzal dicsekszik urának: csak az ő éberségének köszönhető, hogy a várnagyok nem simították el az ügyet. Somogyi kérvényének és Asztalnok beszámolójának csak keltezetlen, német nyelvű másolata maradt fenn, ezek feltehetően szintén januárban íródtak, mert az eseményekről mint nemrég történtekről számolnak be.107 Asztalnok beszámolóját az teszi érdekessé, hogy lényegében tartalmazza mindazt, amit a vámagy csupán májusban, az őrgróf ismételt, részletes tájékoztatást követelő parancsai után közölt urával. Utal a Somogyi—Oláh-ellentét valódi okára, nyíltan kimondva, hogy Oláh irigységből és gyűlöletből vetette el Somogyi posztóját. Érzékelteti az ellentétet a polgárok és a várbeli tisztek között, nem rejtve véka alá, hogy az előbbiekkel rokonszenvezik. 104 Uo. 10 673. doboz. Br. Lit. 1073/12. 105 Uo. Br. Lit. 1073/10., 12. 8611. doboz, 1242/2. 106 Uo. 10 672. doboz. Br. Lit. 1044/4., 10 673. doboz, 1073/9. 107 Uo. 10 672. doboz. Br. Lit. 1044/4., 10 673. doboz, 1073/9. Általános gyakorlat volt, hogy az őrgrófhoz küldött jelentések több személy - általában a várnagyok, az udvarbíró, a városi tanács, Oláh és Asztalnok - külön-külön beszámolóját tartalmazták. Az udvarbírón kívül a többiek jelentésüket többnyire latin nyelven írták, és a latin eredeti mellett gyakran megtaláljuk az őrgróf számára készített német fordítást vagy kivonatot. A fenti jelzetek alatt ezúttal csak e fordítás maradt fenn, mely a jelentést tevő személyek feltüntetésével foglalja össze egyenként a jelentések tartalmát.