Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
A MEZŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT A 15. SZÁZADBAN ÉS A 16. SZÁZAD ELEJÉN A 15. századi és a 16. század eleji mezővárosok önkormányzatának szervezeti formája és hatásköre híven tükrözte e települések kétarcúságát, átmeneti jellegét a falu és város között. Az oppidumokat fejlett árutermelésük, elsősorban az ipari és mezőgazdasági árutermelés párhuzamos fejlődése emelte a falvak fölé. Míg a falusi villicusok hatásköre csupán szűk területre terjedt ki, s elsősorban a földesúri rendelkezések végrehajtására, a földesúr és jobbágyai közötti közvetítő szerepre - adószedésre, kisebb ügyekben való ítélkezésre - korlátozódott, a mezővárosi árutermelés és élénk árucsere, a szabadabb birtokviszonyok, a viszonylag nagyobb népesség ügyeinek intézése a városi hatóságokéhoz hasonló feladatok ellátását követelte a mezővárosi vezetőségtől. Éppen ezért a mezővárosi önkormányzati szervek a városiak mintájára alakultak ki. Az analóg funkciók ellenére a mezővárosi önkormányzat hatásköre sokkal korlátozottabb volt a városiénál: ez részben a munkamegosztás alacsonyabb fokának (főleg a mezőgazdaság és ipar közötti, illetve az iparon belüli munkamegosztás kezdetlegesebb állapotának, a mezőgazdaság domináló szerepének) is tulajdonítható, de a döntő különbség abból eredt, hogy a 15. században a mezővárosok, kevés kivételtől eltekintve, földesúri tulajdonba kerültek, s így lakóik nem szabad polgárok, hanem jobbágyok voltak, akiknek kiváltságai és szabadságjogai számos, sokszor véletlen tényezőtől - a helység eredetétől, gazdasági feltételeitől, de főként a földesúr személyétől és szemléletétől - függtek. Ennek következtében a mezővárosok jogi helyzete igen különböző volt: a városi polgár szabadságától a jobbágyi állapotig, a városi önkormányzattól a jobbágyfalu teljes földesúri alávetettségéig minden árnyalat megtalálható.1 A legnagyobb szabadságot, a legszélesebb körű autonómiát, a városias létüket a 12-14. századra visszavezető oppidumok élvezték, melyek a későbbi civitasokkal azonos időben, nagyjában azonos kiváltságokat nyertek az uralkodótól. Ezek többnyire teljes önkormányzattal rendelkeztek: csak saját választott bíráik ítélkezhettek felettük, feljebbviteli fórumuk pedig a király vagy a tárnokmester ítélőszéke volt. Ilyen széles körű önkormányzatot kapott a 12-14. században Asszonypatak, Bars, Bocabánya, Bolondóc, Debrecen, Dés, Eperjes, Gyöngyös, Hibe, Komárom, Korpona, Körmend, Kőszeg, Miskolc, Ponik, Privigye, Rév, Rimaszombat, Rózsahegy, Samarja, Sáros, Sárvár, Szatmárnémeti, Szeben, Szina, Szőllős, Turócszentmárton, Vágújhely, Vasvár, Zólyom, Zólyomlipcse és Zsolna.2 E korábban többnyire királyi mezővárosok zöme a 15. században földesúri kézre került, és csak egy töredéküknek sikerült korábbi szabadságjogait töretlenül megőriznie. Új uraik általában tiszteletben tartották, sőt gyarapították is kereskedelmi 1 A mezővárosok jogi helyzetéről lásd bővebben: BÁCSKAI 1965. 86-102. p. 2 CSÁNKI 1890-1897. I. 467. p.; WENCZEL 1860-1874. VII. 103. p.: ANJOU, 1878-1920. II. 57. p.; ZSO. I. 4875. sz.; SZŰCS I. 1871.1. 55-56. p.; WENCZEL 1860-1874. V. 20. p.; MÁLYUSZ 1953. 158. p.; BACHÓ 1943. 7. p.; MOL Lib. Reg. III. 678. p.; Komárom keletkezésének és fejlődésének rövid összefoglaló ismertetése. 1953. 8. p; FEJÉR 1829-1844. IV. 1. 329. L; MOL Lib. Reg. V.4951. L; FEJÉR 1829-1844. VIII. 3. 279. p.; SZENDREI 1890. III. 71. p.; TELEKI 1853-1857. XI. 85. p.; FEJÉR 1829-1844. ANJOU, III. 71-73. 1. X. 1. 60. p.; Dl. 87 732.; FEJÉR 1829-1844. VIII. 4. 376. p.; ZSO. II. 3767. sz.; MÁLYUSZ 1953. 158. p.; FEJÉR 1829-1844. VIII. 4. 273., 651. p.; FEJÉR 1829-1844. III. 2. 24. p.; MÁLYUSZ 1953. 158. p.; WENCZEL 1860-1874. VIL 28. p.; SZABÓ 1937. 43. p.; FEJÉR 1829-1844. VIII. 4. 439. p.; FEJÉR 1829-1844. IV. 2. 174. p.; FEJÉR 1829-1844. V. 2. 525. p.; FEJÉR 1829-1844. IV. 1. 332. p.; MOL Lib. Reg. VI. 669. p.; FEJÉR 1829-1844. IV. 1. 326. p.
