Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
A csak egy jegyzékben szereplőknek jelentős részét 1563-ban írták össze. Azonban éppen az azonos évekből származó jegyzékek névanyagának összevetése bizonyította, hogy egy-egy telkesjobbágy nevének eltűnése vagy váratlan felbukkanása nem jelenti feltétlenül az illető elköltözését, elhalálozását vagy újonnan betelepülését. Az 1563-ban először előforduló nevek nagy száma összefüggésben lehet azzal is, hogy az előző évek szárazsága sok jobbágy termését tönkretehette, s így termésüket csak az 1563. évi összeíráskor vették számba. Az új nevek egy része, mint már megállapítottuk, egy rendszeresen terménnyel adózóval közös háztartásban élő rokon is lehetett, akit csak időnként adóztattak meg külön. Más részük talán bizonyos átmeneti mentességet élvező s 1563-ban újból megadóztatott polgár volt. Az urbáriumokból tudjuk, hogy a várban szolgálatot teljesítő községek lakói minden egyéb szolgáltatás alól felmentést nyertek, s így számos helység egészében mentesült a kilenced- és tizedkötelezettség alól. Elképzelhető tehát, hogy egyes jobbágyok szolgálataik fejében egyéni mentességet élveztek - esetleg csak ideiglenesen, s ezért hiányoznak egy-egy év összeírásából. Ilyen ideiglenes felmentést kaphattak olyanok is, akiket valami természeti csapás vagy háborús események következtében súlyosabb kár ért. így például 23 olyan békési polgár neve, akiket a dézsmáló 1562-ben és 1563-ban nyilvántartásba vett, de az 1561. évi jegyzékből hiányzik, kárvallottként szerepel a Bornemissza Benedek volt gyulai várkapitány ellen folytatott vizsgálat jegyzökönyvében.68 Kézenfekvőnek tűnik, hogy ök a katonák által okozott károk miatt élveztek ez évben adómentességet. A jegyzőkönyvben szereplő 41 kárvallott közül mindössze 11 adott kilencedet és tizedet az említett esztendőben. Végezetül számolnunk kell adócsalással is. Nem ismeretlenek számunkra azok a formák, amelyek segítségével a jobbágyság igyekezett kivonni magát az állami és földesúri adózás terhei alól. Hiszen az 1562. évi dézsmajegyzékek vizsgálatakor is tapasztaltuk, hogy néhány jobbágy, akinek az egyik jegyzék szerint volt termése, a másikban mégis kereszténypénzt fizetőkéntjelent meg. A pontosabb összeírás, a szigorúbb adópolitika sok ilyen, az adózás alól magát esetleg éveken át kivonó jobbágyot vehetett nyilvántartásba. Természetesen az 1563-ban először szereplő személyek egy része jövevény is lehetett, bár ez esetben sokkal több származáshelyre utaló családnevet kellene találnunk, hiszen ilyen nagy népességű helységekben, ahol amúgy is sok volt az azonos családnév, az ilyen megkülönböztetés kézenfekvőnek tűnne. Mégis úgy vélem, hogy az adófizetők számának fokozatos növekedése az 1562. és 1563. évi összeírásokban nem annyira a betelepülőknek, mint inkább az adóalanyokat alaposabban felkutató, szigorúbb adópolitikának tulajdonítható. E feltevést támasztja alá, hogy az adózók számának növekedése éppen Kerecsényi László főkapitányságának idejére esik, akinek kegyetlen adóbehajtási módszerei nemcsak az uralma alá tartozó jobbágyok, de még az udvar előtt is ismeretesek voltak. Kerecsényi Lászlót 1560 végén nevezték ki Gyula főkapitányává, s 1561 elején vette át tisztét.69 Már az 1561. évi dikát olyan kegyetlenül hajtotta be, hogy sok jobbágy részben a kivetett 2 forintos adó, részben a rossz gabonatermés miatt elmenekült. Kerecsényi, attól félve, hogy a vár jövedelmei így tetemesen megcsappannak, az udvartól arra kért engedélyt, hogy az elköltözőitek adóját is beszedhesse az ottmaradottaktól. Ettől a kamara a király utasítására - s 68 VERESS E. 1938. 320. p. 69 Uo. 329-332., 335. p.
