Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez 133 lású lakosság 1925-ös lélekszámát alapul véve 2,4%-os aránynak felel meg. Az ösz- szehasonlítás precizitásához még az is hozzátartozik, hogy míg az előbbi esetben húsz éves intervallumról van szó, az utóbbiban csak hat évesről. Más szóval a zsidó vallás emancipációja után az asszimiláció egyáltalán nem követelte meg az áttérést, viszont az emancipáció felszámolása (nevezzük inkább erőteljes korlátozásnak) viszonylag tömeges áttérést vont maga után. Feltételezhető ugyanakkor, hogy a nagypolgárság soraiban már 1910 előtt is nagyobb volt a kitértek aránya, de ez csak részben következett társadalmi helyzetükből. A nagypolgárság többsége - s ez különösen áll a korán felemelkedő családokra - nem keletről, vagyis Galícia felől, hanem nyugatról, elsősorban a Monarchia fejlettebb területeiről érkezett az országba. Annyira azonban a nagyburzsoázia tagjai között sem vált általánossá az áttérés, hogy ezt tekintsük tipikusnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy a korán felemelkedő családok előtt megnyílt a teljes beolvadás lehetősége is, ami együtt járt a korábbi identitás nagymérvű feladásával. Az áttérés mellett sokan a nemesség megszerzését tartják a zsidó nagypolgárság egyik leglényegesebb vonásának. Az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon'6 mintegy 350 zsidó eredetű nemest sorol fel, ezeknek 12%-a tért át más vallásra, s 40%-uk sorolható a burzsoáziához, a nagyburzsoázia aránya ennél jóval kisebb volt. Ezekből a számokból azonban más eredményt kapunk, mint az áttérések esetében. Vagyis elmondható, hogy a nagyburzsoázia egy jelentős rétege nemességet kapott, de csak kevesen voltak közöttük, akiknek pénzáldozatot is kellett ezért hozniuk, túlnyomó többségük ugyanis az ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért díjmentesen kapta a nemesi címet. Természetesen volt mód a nemesi cím „megvásárlására”. Ennek egyik viszonylag nyílt formája volt a jótékonykodás a nemesi cím reményében, vagy akár előzetes ígéret fejében. „Egy napon el kellett mennem - emlékszik vissza Krausz Simon a Schossberger S. és Fia cégnél töltött éveire - dr. Hegedűs Sándor (a későbbi kereskedelemügyi miniszter) képviselő úr irodájába, aki négy levelet diktált tollba nékem; ezekből kiderült, hogy hazafias érzelmünk sugallatára a Magyar Tudományos Akadémiának 10 000 forintos alapítványt teszünk (hatalmas összegnek számított akkoriban) s ugyancsak jelentős summákkal áldozunk még a közjó és az irodalom oltárán is.”16 17 Általánosnak, vagy akár kötelezőnek persze ezt sem tekinthetjük, hiszen amint azt később látni fogjuk, Weiss Manfréd jótékony akciói még véletlenül sem függtek ösz- sze nemesítésével. (A bárói cím elnyerésekor inkább felmerülhetne ilyen gyanú, de azokban az években sem ilyen jellegű remények ösztönözték, hanem sokkal inkább a világháború, illetve annak kompenzálása, köztudottan a háború egyik legnagyobb haszonélvezője volt.) 16 Magyar Zsidó Lexikon 1929. 17 Krausz 1937. 35. p.
