Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 3. Rövid kitérő. A kiegyezési válság
52 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 3. Rövid kitérő. A kiegyezési válság Mielőtt tovább lépnénk a harmadik ipartámogatási törvény ismertetéséhez, foglalkoznunk kell röviden a századfordulóra megváltozó osztrák-magyar viszonnyal, a kiegyezési válsággal. Mint már korábban szó volt róla, a tízévenként megújítandó gazdasági kiegyezést formálisan két független állam kötötte meg egymással. „A kiegyezés megalkotói örökkévalónak szánt művükbe egyetlen valóban mozgásképes elemet illesztettek: a gazdasági közösség tízévenkénti újraszabályozásának lehetőségét.”127 Valójában a gazdasági kiegyezések rendszere már jellegéből adódóan is egyet jelentett az önálló magyar - illetve a másik oldalon az önálló osztrák — vámterület feladásával. Az 1867-es kiegyezést követő korszakot meghatározó szabad kereskedelem mellett a vámközösség, illetve a tényleges önálló vámterület kérdése sokkal inkább politikai vagy közjogi jellegű volt, semmint gazdasági. A második ipartámogatási törvény ismertetése kapcsán röviden utaltunk már a birodalom két része között felmerülő gazdasági ellentétekre, amelyek a kiegyezési tárgyalásokon természetesen kiéleződtek. Ezeket az ellentéteket azonban sikerült kompromisszummal vagy a felmerült probléma elodázásával áthidalni. A századforduló előtti utolsó gazdasági kiegyezést 1887 májusában szentesítette az uralkodó. Ez a korábbiakhoz hasonlóan tartalmazta a megállapított kvótát, a birodalom két része közötti vám- és kereskedelmi szerződés meghosszabbítását, a közös vámterület vámtarifáit, valamint a közös jegybank, az Osztrák-Magyar Bank szabadalmának meghosszabbítását. Miután a kiegyezési törvény értelmében ezt is 10 évre kötötték, megújítása 1897-ben vált aktuálissá. Addigra azonban a korábbi ellentétek rendkívül kiéleződtek, illetve új ellentétek kialakulása csökkentette a kölcsönös kompromisszumkészséget. A vámközösség világgazdasági alapja, a szabad kereskedelem már a nyolcvanas években jelentős formai változásokon esett át, de kétoldali szerződésekkel sikerült a gyakorlatban továbbra is fenntartani azt. Vagyis az egyes államok kereskedelmi szerződésekben garantálták egymásnak a legnagyobb kedvezményt. A századfordulóra azonban nemzetközi síkon előtérbe került a vámvédelem eszméje. Amíg tehát az államok gazdasági kapcsolatában a szabad kereskedelem érvényesült, addig az Osztrák-Magyar Monarchia vámszövetsége szinte magától adódott, a protekcionizmus elterjedésével viszont a Monarchián belül is felszínre kerültek a korábban viszonylag könnyen, vagy legalábbis könnyebben feloldható ellentétek. Ez részben független a dualista berendezkedéstől, hiszen ilyen ellentétek „nemzeti” kereteken belül is érvényesülhettek. Nagyrészt éppen ez a változás járult hozzá az úgynevezett agrárius-merkantil ellentét kiéleződéséhez is, hiszen védővámok esetében már egyáltalán 127 Gergely-Szász 1978. 232. p.
