Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 2. Az 1890. évi 13-14. törvénycikkek. Egységes koncepció
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 47 Az itt közölt adatok több forrásra támaszkodnak, mégsem térnek el lényegesen a korabeli összeállításoktól, azonban tartalmazzák az 1899-es adatokat is, amelyek a kortársaknak még nem állhatták rendelkezésre, miután éppen az új törvény előkészítéseként állították össze azokat. Az iparági megoszlásban már nagyobb a különbség, de ez természetes. A korabeli statisztika szerint az új ipartelepeknek nem egészen 13%-a részesült állami kedvezményben, az egyes iparágak között az iparfejlesztési koncepciónak megfelelően lényeges eltérések voltak. Az új élelmiszeripari gyártelepeknek mindössze 3%-a kapott kedvezményt, a szesziparban ez az arány 2, a faiparban 6, viszont az agyagiparban, a gépgyártásban 38, a papíriparban 33, a ruhaiparban 40, a vas- és fémiparban 41, a vegyiparban 42, a textiliparban 61, az üvegiparban pedig 73% volt. Helytelen lenne azonban az ipartámogatást pusztán az új alapítások szemszögéből megítélni. Azokban az iparágakban, amelyek esetében a törvény nem tette lehetővé az állami támogatást (ilyen volt a bőripar és villamossági ipar), szinte kizárólag új gyárak kaptak kedvezményt. A többi iparágban természetesen jóval kisebb volt az új alapítások aránya, így a textiliparban 69, az agyagiparban 66, a faiparban, valamint a vas- és fémiparban 61, a vegyiparban 59, a gépgyártásban 57, az üvegiparban 47 és a papíriparban 31%.101 A törvény hatásának megítélése nem volt egyöntetű. Az aradi kamara szerint hatástalan maradt, mivel a gazdasági helyzet nem kedvezett a gyáriparnak: különösen a munkaerő hiánya és drágasága nehezítette meg új gyárak alapítását. A nagyváradi kamara ezzel szemben helyesnek ítélte az elveket, „minthogy az említett törvénycikk hatálya alatt kétségbevonhatatlanul tapasztalható volt a hazai iparnak fellendítése”. A kolozsvári kamara a törvény hatástalanságát a helyi gazdasági viszonyok mostohaságá- nak tulajdonította. A temesvári kamara szerint „az így nyújtott kedvezmények egyma- gukban nálunk talajjal nem bíró iparoknak nem adhatják meg a létalapot”; azonban nem gondoskodnak a már fennálló iparról. A debreceni kamara egyértelmű csalódásának adott hangot, hasonlóképpen vélekedett a miskolci kamara is, míg a besztercebányai és a brassói kamara teljes mértékben elégedett volt a törvény hatásával. A kolozsvári kamarához hasonlóan a helyi nehézségekre hívta fel a figyelmet a marosvásárhelyi és a zágrábi kamara is.102 Ugyanerre a problémára utalt ebben az időben az országgyűlés előtt Weiss Berthold székelyföldi képviselő: „Magyarországnak terméketlen vidékein, ahol éppen az ipari foglalkozás javíthatna az anyagi viszonyokon, a népnek az iparral és kereskedelemmel foglalkozó része lényegesen alatta áll az országos százalékaránynak. így például Tren- csén vármegyében 14, Árvában 10, Máramarosban 4,6, Ugocsában 11,5, Szilágyban 101 Magyarország gyáripara 1898. 1. fűz. 20. p; KI 1896-1901. 718. 102 MNL OL К 232 1899-1-8601/14708, 18694,46823.
