Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 2. Háborús munkaviszonyok
288 V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban Az audiencia azonban egyrészt megkésett, másrészt egyre kevésbé leplezhette az állami beavatkozás egyoldalúságát. így még azok az intézkedések is, amelyek születésükkor elsődlegesen nem a munkásság ellen irányultak, egyre inkább a mozgalom elfojtásának eszközévé váltak. Az üzemek katonai felügyelet alá helyezése a korai időszakban a termelés folyamatosságát kívánta biztosítani. Ekkor a magyar és a közös hadigazgatás képviselői, vezetői még bizalmas iratokban sem nevezték a katonai felügyeletet a munkásmozgalom visszaszorítására szolgáló eszköznek, még ha kétségkívül ilyen funkciót is betöltött. A gyárak teljes militarizálása, a népfelkelő munkásosztagok felállítása azonban már nyíltan és kizárólag a mozgalom ellen irányult. A honvédelmi minisztérium 1917-es értékelése szerint a hadi' szolgáltatásokról szóló törvény rendelkezései „nagyon eredményesen alkalmazhatók olyan esetekben, amikor fontos hadi szolgáltatásokat végző üzemekben a munkások mozgalmai veszélyeztetik az üzem kontinuitását [...] A hadi szolgáltatási törvény alapján a katonai felügyelet alatt álló gyáraknak biztosított munkások munkateljesítményével kedvezőek a tapasztalatok.”44 1917-re a hadigazgatás már közel 600 üzemre terjesztette ki a katonai felügyeletet. Februárig összesen 639 189 munkást (köztük 131 647 szakmunkást) köteleztek hadi szolgálatra, ezek közül 1917 februárjában még hadi munkásként dolgozott 382 980 fő (ebből 51 487 fő hadi üzemeikben).45 A hadigazgatás a sztrájkok hatására szervezett munkásosztagokat 1917-ben századokba, illetve zászlóaljakba osztotta, és pontosan szabályozta ezek felépítését. Eszerint az egyes militarizált üzemek alkalmazottai közül munkásszázadba sorozandó az összes hadköteles és az összes hadi szolgálatra kötelezett (vagyis a 17 évesek és a 18-50 év közötti alkalmatlanok). A külföldi származású munkásokat és a tisztviselőket ugyan nem sorozták be, de őket is kötelezték, hogy állásukban megmaradjanak. Az egyes századok létszáma 1000-2000 munkás között mozoghatott. A szabályzat rögzítette a katonai fenyítő hatalom lehetőségeit, és a népfelkelőknek a katonai szabályzatok értelmében megtiltotta a politikai egyletekben való cselekvő részvételt. A vasúti üzemekre hasonló, külön szabályzatot dolgoztak ki. Ez, illetve az állami üzemek munkásainak helyzete rendkívül visszás volt, miután az üzemek nem álltak katonai felügyelet alatt, független panaszbizottsággal sem rendelkeztek, s mégis militarizálták őket. Csepelen zászlóaljat állítottak fel, amely hat századból állt. 44 HL 1.28. HM 1384/4.a oszt. ein. - 1917. 1918 februárjában Szurmay honvédelmi miniszter a minisztertanácson kijelentette: „Közismert tény, hogy a militarizálás legnagyobbrészt oly vállalatokra és üzemekre terjedt ki, amelyeknek munkásai megbízhatatlan, sőt nyugtalan magatartást tanúsítottak, úgy, hogy az állam érdeke egyenesen megkívánta az illetőknek a teljes katonai felügyelet alá való helyezését. Számos vállalat, üzem pedig csak azért nem militarizáltatott, mert annak munkásai békés, hazafias magatartást tanúsítottak, így a hadiszolgáltatási törvények rendelkezései elegendőnek bizonyultak.” Iványi 1960. 392-393. p. 45 HL 1.28. HM 1384/4.3oszt. ein.- 1917.
