Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban - 2. Háborús munkaviszonyok
284 V. A Weiss Manfréd-gyár a háborúban dulat kezdetének tekintette létrehozását.32 Ez volt ugyanis az első eset, hogy a kormány hivatalosan a munkásság érdekképviseleti szerveként ismerte el és tárgyaló partnernek tekintette a szociáldemokrata szakszervezeteket. A panaszbizottság létrehozása gyáripari körökben nyugtalanságot keltett, az állami beavatkozás további kiszélesítése tehát elsődlegesen az ő megnyugtatásukat szolgálta. Weiss Manfréd kérte a kereskedelmi minisztert, hogy gondoskodjék a női munkaerő helyhez kötéséről, illetve munkára kényszerítéséről a katonai parancsnokság felügyelete mellett. A Kereskedelmi Minisztériumból a kérést azonnal Bécsbe továbbították, ahol sürgős intézkedést ígértek. így született meg a honvédelmi miniszter hírhedt rendeleté, amely kimondta: „Amennyiben az üzem folytonosságát és teljesítőképességét veszélyeztető jogellenes magatartás jelenségei oly munkások részéről merülnének fel, akikre nézve a munkaviszony ez idő szerint még kizárólag a vállalattal kötött szerződésen alapul, őket a hatóságok a vonatkozó törvényes rendelkezések alapján közérdekből a vállalatnál teljesítendő személyes szolgálatra fogják kötelezni.”33 Ezt a rendeletet a Weiss Manfréd-gyárban azonnal, majd nem sokkal később a Fegyvergyárban is érvénybe léptették. Az érintett szakszervezetek 1916. április 17-én új kollektív szerződést kötöttek a gyár vezetésével. Ez a háború időtartamára és az azt követő hat hónapra heti 60 órában (napi 10 óra) szabályozta a munkaidőt, ezen felül minden munkavégzés túlórának minősült, amelyért 25, illetve 50%-os pótlék járt hasonlóan a munkaszüneti napokon teljesített munkához.34 A szerződés a nőmunkásoknak, segédmunkásoknak, villany- szerelőknek, lakatosoknak, kőműveseknek, ácsoknak és bádogosoknak (amennyiben „kimutathatóan csekély keresettel bimak”) bérjavítást ígért. Előírta az akkordok felülvizsgálatát és szükség szerinti korrigálását. Az új szerződés orvosolta a munkások egyes sérelmeit, de a korábbihoz képest - különösen a gyökeresen megváltozott körülmények között - visszalépést jelentett, s a háború terheit lényegében változatlanul a munkásságra hárította. Végső soron egy-két kérdés (pl. túlóra) meglehetősen visszás rendezésén túl a gyárvezetés puszta ígéreteit tartalmazta, de még ezek sem vették kellően figyelembe a létfenntartási költségek emelkedését. A szerződés legnagyobb fogyatékossága azonban az volt, hogy egyáltalán nem szabályozta a szakszervezeti jogokat, és kizárólag a munkások kötelességeit rögzítette. „A gyárvezetőség evvel [mármint az általa hozott „áldozatokkal”] [...] ösztönzést akar adni, úgy a munkásoknak, mint azok vezetőinek, hogy a jelenlegi súlyos viszályok között, midőn a hazának minden polgára teljes erőkifejtésére van szüksége, szorgalommal és lelkiismeretességgel azon legyenek, hogy a gyár összes osztályai minél 32 1916. január 19. 33 Idézi Jászai 1916. 31-32. p. 34 Az 1913-as szerződés szerint háború és mozgósítás esetén a vasár- és ünnepnapokon végzett munkáért nem járt pótlék.
