Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 8. A csepeli nagyüzemi munkásság kialakulása
IV. A csepeli gyár 263 illetően azonban az általános képesítésnél nagyobb szerepe volt a szakképesítésnek, ezen belül pedig különösen a műszaki végzettségnek, ugyanakkor azonban a szakképesített tisztviselők között a kereskedelmi képzettségűek domináltak. Részben éppen ezzel - a műszaki végzettségűek alacsony számával - magyarázható a művezetők viszonylag magas fizetése is. A gyári hierarchia csúcsán állt a mintegy tucatnyi vezető tisztviselő, az igazgató, a fontosabb üzemek vezetői, a főkönyvelő és a főpénztáros. Két gyökeresen eltérő generációt képviseltek, az egyik, a régi generáció szinte a gyár alapításától Weiss Manfréd- nál dolgozott, és legfeljebb érettségivel rendelkezett. Fiatalon kerültek a gyárba (Stern Richárd igazgató 1892-ben 23 évesen, Deutsch-Detre Vilmos kereskedelmi igazgató 1883-ban 17 évesen, Hiller Gábor főkönyvelő 1894-ben szintén 17 évesen), és a gyárral együtt nőttek fel az egyre bonyolultabb feladatokhoz. Az új generáció a századforduló utáni nagyobb bővítések során került a gyárhoz, zömmel külföldről. így Párizsból (az egyébként magyar) Nagel Bemát a fémmű létesítése, Németországból Schwengber Henrik, Svájcból Studer Hermann a lőszergyártás bővítése kapcsán. Kodár Jenő fokozatosan magyarosodó osztrák katonatiszti család sarja, aki maga is a haditengerészetnél ténykedett hadmérnökként, őrnagyi rangban, amíg 1905-ben át nem vette a lőszerüzem műszaki irányítását. Ok már mindannyian nemcsak egyetemi végzettséggel, de komoly műszaki tapasztalattal is rendelkeztek. Hozzájuk csatlakozott a tízes években a német Mars György, aki az acélmű főmérnöke, majd igazgatója lett. Weiss Manfréd mindkét generációt megbecsülte. Fizetésük a világháború előtt meghaladta az évi 10 ezer koronát, s ezzel a nőmunkások bérének több mint hússzorosát keresték. Weiss Manfréd 1913 decemberében javasolta a Hadügyminisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban Stem és Kodár legmagasabb kitüntetését a „hadseregszállítás körül szerzett érdemeik, különösen pedig az 1912/1913. évben fennállott külpolitikai válság alatt feltétlen megbízhatóságukkal, odaadó ügybuzgalmukkal és pontosságukkal teljesített jelentékeny szolgálataik elismeréséül”.129 így Stern megkapta a királyi tanácsosi címet, Kodár pedig a Ferenc József-lovagkeresztet. A tisztviselők fizetése mindvégig rendkívül differenciált volt. így 1911-ben a legjobban fizetett igazgató közel hétszer annyit keresett, mint a legrosszabbul javadalmazott beosztott tisztviselő. Viszonylag nagyok voltak az egyes tisztviselői kategóriákon belüli jövedelmi különbségek is. A legjobban és legrosszabbul fizetett alkalmazottak közötti különbség a beosztott tisztviselők esetében kétszeres, a többi három kategórián belül 3:1 volt. A vezető tisztviselőkhöz képest a kiemelt tisztviselők átlagosan mintegy feleannyit kerestek, a művezetők csak néhány százalékkal kevesebbet, míg a beosztott tisztviselők csak harmad annyit. Ezek az arányok a világháborúig nem változtak lényegesen, de mivel az egyes tisztviselői kategóriákon belül jelentősen csökkentek a különbségek, négy 129 ÖStA KA Zst KM MLA 1914 Präs 5-48/3; Magyar Gyáripar, 1914. 6.
