Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 8. A csepeli nagyüzemi munkásság kialakulása
246 IV. A csepeli gyár 1916-ban) készített nyilvántartó kartonok maradtak fenn. Hiányoznak tehát azoknak az adatai, akik 1916 előtt távoztak a gyárból.115 A téma további sajátossága, hogy számos kérdés, amelyet a gazdaság- és munkásmozgalom-történet már feldolgozott, egy adott üzemben másként, olykor az országosan jellemző folyamatoktól gyökeresen eltérően jelentkezik. Ha van az üzemtörténet írásnak létjogosultsága, akkor az elsősorban éppen ebben a tényben rejlik. A csepeli munkások összetételét döntően az üzem jellege és földrajzi fekvése határozta meg. A kezdeti években, amíg pusztán a töltények összeszerelése folyt Csepelen, a gyár elsődlegesen képzetlen férfi- és nőmunkásokat foglalkoztatott. A századforduló után a gyár vertikumának szélesedésével, amely fokozatosan kiterjedt az alapanyag- gyártástól a késztermékig, egyre nagyobb szerephez jutottak a szakmunkások, arányuk ezt követően az összmunkásság mintegy negyedét tette ki. Képviselve volt közöttük a vas- és fémipar, illetve a gépgyártás szinte összes szakmája, sőt nem kis mértékben a faipari szakmunkásság is. A munkásság egyes rétegeinek státusza és pozíciója a gyár belső hierarchiájában nagymértékben különbözött egymástól. A legegyértelműbben a segédlevéllel rendelkező, felszabadult szakmunkások különültek el, de még az egyes szakmák között is voltak jelentős eltérések. Kiemelkedtek az esztergályosok, a szerszámlakatosok, az idomszerészek, a géplakatosok, a rézművesek, a cinnézők, a vasöntők, az olvasztók, a kőművesek és a mintaasztalosok. Őket követték a villanyszerelők, az egyéb lakatosok, kovácsok, gyalusok, hegesztők, bádogosok, vésnökök, marósok, fémnyomók, magkészítők, szíjgyártók. Újabb csoportot alkottak a köszörűsök, lágyítók, pácolok, sárgítok, fűtők, gépápolók, darusok, gépformázók, kályhaleszúrók, öntvénytisztítók, adagolók, mázolok, asztalosok, kádárok, bognárok. Végül a szakmunkások legalsó csoportját alkották a hengerműben dolgozó egyéb szakmunkások, akik már alig különböztek a gépmunkásoktól. Az egyes szakmák presztízsének megítélésekor a kereseti viszonyokat vettük alapul. Ez nyilván torz és feltétlenül egyoldalú. Más — és nélkülözhetetlen - szempontok (például egyes szakmák korszerűsége) érvényesítésére nem találtunk megbízható adatokat. Tekintettel arra, hogy státusz és presztízs ekkor nem vált el egymástól, a keresetek viszonylag hűen tükrözik a korabeli értékrendet. Meghatározónak tekinthetjük a munkaerő-piaci helyzetet, s mivel ezt a korszak egészében a képzetlen munkaerő túlkínálata — illetve a túlkínálat csökkenése a képzettség növekedésével arányosan - jellemezte, a pótolhatóságot tekinthetjük meghatározónak. Minél nehezebb volt egy munkás azonnali pótlása, annál nagyobb volt a kereslete és a keresete is. Egyéb szempontok, mint a nehéz fizikai vagy meleg üzemi munka még másodlagosnak sem nagyon nevezhetők. 115 Az említett források annak idején a Csepel Vas- és Fémművek Felvételi Irodáján voltak, a könyv megjelenése idején már nem lelhetők fel.
